Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

rült elemi iskola tanítónak, majd a következő évben kilépett a rendből s egy ideig pénzügyi fogalmazónak készülvén, az ottani adófelügyelőségnél dolgozott. 1883-ban Budapestre ment s 1886-ban az állami pedagógiumban nyelv- és történettudományi polgári iskolai oklevelet nyert. Már novicius korában irogat s érzelmeit ügyes kis versecskékben próbálja kifejezni. Néprajzi tudós érdeklődése azonban volt tanárai hatására, parádi nevelősködése közben alakult ki. Itt nyer alkalmazást 1887—88ban Károlyi grófnál s közben a palóc nép életének tanulmányozásával foglalkozik. 1890-ben Lipótszentmiklóson kiadott „Palócz mesék a fonóból" című kötetének bevezetésében „ez áldott szép vidékről" írja a következőket. „Valamikor én is itt laktam e nép közt s úgy ismerem őket, talán, mint magamat. Hanem hát ezt is másnak köszönhetem. Mikor én a jó palócok országában laktam, volt nekem ott két kedves kis tanítványom, egy megenni való szép kislányka, meg egy okos, értelmes kis fiúcska. Ügy szeretett, úgy ragaszkodott hozzám ez a két gyermek, mint testvér a testvérhez. Node én sem maradtam adósuk a szeretettel, nem panaszkodhatnak rám. Ennek a két gyermeknek köszönhetem én, hogy a palócz népet ismerni tanultam, mert ők kértek, ők ostromoltak üres óráimban sokszor, hogy mesélgessek nekik valami szépet, hanem hogy azokat a tündérmeséket már rég elfelejtem, melyeket valamikor szegény jó édesanyámtól hallottam, elmentem hát én a nép közé, csendes téli estéken, beültem a fonóba, s gyermeki áhítattal hallgattam a guzsaj mellett üldögélő öregasszonyoknak, vagy a kemence szögeiben heverésző ősz palócznak mesélő szavát, bámulva, csodálva, hogy mit, mit nem alkot meg ez egyszerű népnek csapongó phantasiaja egy szebb, egy boldogabb világról, s annak lakóiról. így jártam én titkon a téli estvék sötétjében mesét tanulgatni, a jó palóczok nádfedeles kunyhójába, s így gyűjtöttem össze mindazt, amit e kis kötet magában rejt. Nem az enyém tehát az érdem, ha ezzel némi szolgálatot tehetek hazai ethonográphiánknak s ha e néhány mese, egy pár kellemes órát szerezne, ne nekem köszönjétek, kedves kis olvasók, hanem az én volt két kis tanítványomnak." :i Ebben az időben, az 1880—90-es években válik önálló tudománnyá a néprajz, létrejön a külön kutatógárda, a szakfolyóiratok, s a Néprajzi Társaság. Istvánffy pályafutását volt tanárai, a kor kiváló etnográfusai: Király Pál, Herrmann Antal és mások; Katona Lajos, Alexics György, Munkácsi Bernát egyengetik, s tőlük kér tanácsot a gyűjtéshez, segítséget művei megjelentetéséhez. Ebben az időben a gyűjtést, kutatást még igen kevesen végzik, s ez nem nagy anyagi és erkölcsi megbecsüléssel jár. Párádról keltezett leveléről Hermann Antal azt hiszi, nyaralni jár oda. „ ... Párádra nem nyaralni járok, hanem állandóan itt lakom, — írja. Koldus ember vagyok én ahhoz, Tanár úr kérem, hogy fürödni járjak. Bár úgy telne valami jó igazgatói fizetésből. Már a második évet töltöttem itt, amelynek csak annyiból veszem hasznát, hogy mélyebben belepillanthatok a palóczság életébe: különben az ember elzárva minden olyantól, mellyel lélekben művelődhetnék. Azért szeretném már, ha ál8