Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

lajbit, felöltötte, a rongyos tarisznyát a nyakába akasztotta, elment vándorlani. Ahogy megy, mendegél, hát lelkem teremtette, mikor a határon kivel

2 ér, látja, hogy egy nagy csapat hangya vonul keresztül az országúton egyik szántóföldről a másikra. De csak ollyan nagy csapat volt, hogy a szörnyeteg hangyák végi hoszszát nem látta. Gondolkozóba esett, menjen-e, ne menjen-e tovább? Egyet gondolt mégis, bevárta a végit, hogy a szegény kis jószágok közül agyon ne taposson egyet se. De biz ott a nap is áldozóra hajlott már, mire a sok hangya keresztül vonult. Legutoljára egy kis sánta hangya ballagott. Szegény, mikor a szekérúton keresztül akart menni, hányat esett a kerékvágásban, s ott küzködött, erőlködött egy jó ideig, de sehogyse tudott kikapakodni.

3 Végreis Holló Jankó megsajnálta, kisegítette a kereknyomból. — Köszönöm a jóakaratod. Jó tettért, jót várj. Nesze, fogd ezt a sípot! Ha bajod lesz, fújd meg, ott termek a segítségedre. Avval elváltak egymástól. Jankó zsebre dugta a sípot, s tovább ballagott. Amint megy, mendegél, estére beér egy nagy erdőbe. Ott egy kis házban egy ősz öregember lakált. Beköszön hát oda Jankó: — Adjon Isten, öregapám! — Adjon Isten, mi járatban vagy? — Szolgálatot keresnék — mondja Holló Jankó —, meg éjszakára szállást. Adott hát neki az öregember éjszakára szállást, reggel pedig azt tanácsolta neki: — Eredj édes fiam, ezen az erdőn keresztül. Mikor ebből kiérsz, találsz egy nagy kaszáló rétet, azon túl a tenger mellett egy nagy hegyet, azon a nagy hegyen egy olyan várat, mely színaranyból van az aljától a tetejéig. Ott lakik a király, aki éppen cselédet keres, állíts be, szegődjél hozzá szolgálatba. Megköszönte Jankó a jó tanácsot, meg az éjjeli szállást, s útnak vette magát. Mikor kiér az erdőből arra a nagy kaszáló rétre, egyszerre csak fölrepül előtte egy nagy csapat holló. Ahogy a helyükre ér, hát látja, hogy egy holló még mindig ott vergődik a fűben. Szegény sehogyse tudott elröpülni a többi után, mert a tolla a nagy reggeli harmatban csupa víz lett. Annyira megesett rajta a szíve Jankónak, hogy fogta a madarat, oszt addig simogatta, addig melengette az ujjas alatt, hogy a holló tisztára megszáradt, akkor meg odarepült a Jankó vállára, s így szólt hozzá: — Hallod-e te Holló Jankó, jótét fejibe jót várj! Nesze, itt van egy síp, akármi bajod legyek, csak fújd meg, ott termek a segítségedre. — Avval aztán elrepült a többi után. Volt már Jankónak két sípja. Tovább ment, mendegélt aztán. Nagysokára elért annak a hegynek az aljába, ahol a tenger kezdődött. Mikor 2. kívül 3. kapaszkodni 17* 259