Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

odaér, látja, hogy a tenger vize szörnyen háborog, ki-kicsap a partra, meg visszahúzódik. Egyszer, ahogy így nézi a tenger játékát, a hullám egy kis halat kivet a partra. Szegény halacska ott fickándozik kínjában hol a földön, hol pedig a levegőben. Megsajnálja Jankó! Odamegy hozzá, besegíti a tenger vizébe. Akkor a kis hal magához tér, odaúszik a tenger szélibe, s azt mondja emberi hangon Jankónak: — Jótét fejibe jót várj! Tudom van már két sípod, de adok egyet én is. Ha bajod lesz, fújd meg, ott termek a segítségedre. Avval a kis hal eltűnt a vízben. Zsebredugta hát Jankó a harmadik sípot is, s nekiindult a hegynek. Mire a tetejibe ért, úgy kimelegedett, hogy a verejték csak úgy ömlött a homlokáról. Ahogy bemegy a királyi várba, szeme-szája nyitva maradt Jankónak: még az udvar is színarannyal volt kikövelve. Egyszer ahogy úgy ámulbámul a kastély udvarán, odamegy hozzá egy királyi szolga, s kérdi tőle: — Hol jársz te itt, Istenadta embere, ahol a te országodból madár se jár? — Hallom — így felel rá Holló Jankó —, hogy a király ő Felsége szolgát akar fogadni, eljöttem hát beszegődni. No jól van. Jelentik mindjárt a királynak, a király meg hívatja Jankót. — No te legény, mi kéne, ha vóna? — Szolgálatot jöttem keresni, felséges király atyám. — Jól van, édes szolgám, nálam három nap az esztendő, háromszáz forint a fizetés, ehetsz-ihatsz, amennyi kell, de ha meg nem teszed, amit parancsolok, halál fia vagy. Allod-e az alkut? — Állom! — mondja Jankó, avval beszegődött a királyhoz mindenesnek. Első nap, mikor a nap már leáldozott, hívatja a király Jankót: — Hallod-e te, szolgám, Holló Jankó! — így mondja neki. — Eredj a szérűskertbe, van ott három kazal köles, szedd ki nekem abból reggelre a magot szemenkint, de úgy, hogy a köles is kazalba legyek, a szalmája is kazalba maradjon, mert ha nem, halál fia vagy. Bezzeg megijedt Jankó. Lement a szérűskertbe, ott járt-kelt fel, alá. Gondolkozott, mit csináljon, hogy csinálja, hogy a köles is kazalba legyek, a szalmája is kazalba maradjon! Egyet gondolt, elővette a hangyák sípját, megfújta. Hát uramfia, a sípszóra érkezett annyi hangya, hogy nincs az a millió ember, aki azt megolvassa. Kérdik Jankótól: — Mi bajod van, édes gazdánk? — Hej! nagy az én bajom. — S elpanaszolja, hogy mit, mit nem parancsolt neki a király. — Sohse búsulj! — vigasztalja a hangyák királya —, hisz ez csak játék. Majd nekieresztem én a népemet, mind kiszedik azok a kölest, meg kazalba is rakják. Ügy is volt. Reggel, mikor a nap felkelt, a köles is, meg a szalmája is kazalba volt rakva. 260