Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

— No tyik emberek, mit adtok, ha kisegítelek? — kérdi Babszem Jankó. — Erigy te rongyos, mit tudnál te rajtunk segtíeni? — mondják neki a tótok. — Hát mégis, mit adtok, ha kisegítlek? — No jó, adunk annyi vasat, amennyit csak elbírsz. Akkor Babszem Jankó nekiveti a vállát, kisegíti mind a tizenkét szekeret a mocsolyából, aztán elkezdi szedni a vasat. Leszedi az egyik kocsiról (a tótok csak nézik), leszedi a másikról, a harmadikról (a tótok már a fejüket is vakarták), utoljára leszedte mind a tizenkettőről, még a kerékkötő láncot is, aztán az egészet felöléblette,

8 elvitte egyenesen a kovácshoz, hogy csináljon abból neki buzogányt. Míg a kovács a buzogányt csinálta, Babszem Jankó elment a kocsmába, ott egy kila lisztből galuskát csináltatott, azt megette, három hordó bort megivott rá, azután visszament a kovácshoz. — No komám, megvan-e? — Meg. Akkor Babszem Jankó a félkezivel megcsavongatta

9 a buzogányt, ollyat vetett rajta, hogy még este is mind azt nézték: jön-e már lefele? De biz az csak másnap esett le a földre, akkor meg, hogy ím egy nagy kőhöz ütődött, egybe kettétört. A kovácsnak újfent meg kellett hát csinálni a buzogányt. Mikor elkészült, Babszem Jankó másodszor is felhajította, de csak ollyan erővel, hogy harmadnap esett a földre. S hogy ím most semmi baja se lett, vállalta hát Jankó a buzogányt. A kovácsot kifizette, tovább ment. Ahogy megy, meneget a nagy buzogánnyal, elér az erdő széliben egy gyönyörű nagy kaszáló rétet. Hallja, hogy otí valaki furulyázik. Arrafelé veszi hát útját, s ott látja, hogy egy vén cserfa töviben a csordás furulyálgat, aki a király teheneit őrzi. Oszt ahogy tovább nézeget» valami nagy fényeset lát a kaszáló rét végiben. Nem egyéb volt az egyik oldalba ezüst rét, a másik oldalba az arany rét fénylett, a hétfejű, meg a tizenkét fejű sárkány rétje. Egyszer csak látja, hogy amíg a csordás furulyái, a tehenek beszabadulnak az ezüst rétbe, a hétfejű sárkány meg neki a csordának, s a felit felfalja. Erre a csordás megijed, elszalad, a furulyáját is ott feledi. Babszem Jankó meg odament, fogta a furulyát, leült a fa alá, furulyálgatott magának, oszt úgy őrzötte a király teheneit. Ahogy így furulyálgat, egyszercsak egyet gondol, felugrik ültő helyiből, s aki csorda megmaradt, újfent belehajtja az ezüst rétbe. Arra a sárkány megint előrohan a barlangjából. — Hallod-e te Babszem Jankó (egybe elismerte a termetiről), ne közelíjj hozzám, mert egybe megeszlek. Jankó meg visszakiáltja: — Sárkány koma, te ne szaladj felém, mert ím én eszlek meg! — Avval még beljebb hajtotta a teheneket az ezüst rétbe. 8. felölelte 9. megforgatta 240