Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

Arra Babszem Jankó' ott terem. Ahogy a király meglátja, szörnyen megtetszik neki, oszt egybe

1 kérdi a szegény embertől: — No öreg, hát hogy adnád nekem ezt a kis gyereket? — Sehogy se — mondja az öreg. Arra Jankó odasúgja nagy hirtelen: — De csak adjék oda édesapám, akármennyit is ad a király. — Hát jó ember, ideadod-e száz: aranyért? — Ha már annyira megkedvelte Felséged a gyereket, hát nem bánom, álljon az alku. — Belecsapta a kezét a király terenyibe,

4 megtették az egyességet. A király leolvasta a száz aranyat, Babszem Jankót pegyig fogta, becsavarta szépen, ügyesen a keszkenő jibe, zsebre dugta, oszt tovább hajtatott. Itten a király ahogy hazaér, egybe hozat három olyan ládát, aki egymásba illett. A letkisebbe beleteszi a keszkenővel Babszem Jankót, ezt azután a nagyobbikba, a kettőt meg a letnagyobb ládába zárja. Hívatja azután a feleségit, meg az ország első embereit. Mikor együtt vannak mind, mondja nekik, hogy ollyat mutat most, aminőt még ember a föld hátán sohse látott. Sorra kinyitja a három ládát, utoljára a letkisebből kiveszi a keszkenőjét, szétnyitja, hát eb az anyja csudája, akkor látja: üres a keszkenő. Szörnyen átallotta a dolgot, aztán elmondta, hogy mint járt az úton, de hogy az a kis ember szegrül-végrül hogy sikkadt el, nem tudta urát adni. Hát pegy a dolog úgy történt, hogy mikor a király egy nagy mocsolyán áthajtott, egy nagy zökkenőnél besárzódott az aranyos királyi ruhája. A keszkenőjihez kapott, hogy a sarat letörölje, oszt akkor esett ki Jankó, bele a mocsolyába. De hogy ím a király ezt észre nem vette, tovább hajtatott, Babszem Jankó meg ott maradt a tócsé

6 szélibe! Csak később, mikor nagy nehezen kivergődött a szárazra, akkor haladt tovább Jankó is az országúton. Ahogy megy, mendegél, — de mit is mondok, nem is ment, hanem csak úgy höndörgött

7 a kereknyomba, — jön rá szemköztre egy béreslegény igásszekéren. Odakiált Babszem Jankó: — Hüki te vak, térj ki, mert megbánod! De hogy ím a béres egy teremtett lelket se látott, nem tért ki. Babszem Jankó meg, mikor a kerek éppeg rá akart fordulni, egyet lökött rajta, a kocsi bérestől, mindenestől felfordult. Itten a béres káromkodott szörnyen, szidta ezt is, azt is, még. foganását is annak, aki ezt az országutat csinálta. De Babszem Jankó rá se hallgatott, továbbment. Ahogy megy, mendegél, jön rá megint szemköztre tizenkét szekér, megrakva vasval, s hogy hogy nem, mind a tizenkettő elakad a mocsolyában. 4. tenyerébe 5. pocsolya 6. tócsa 7. gördült 239