Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

— Ki vagy, mi vagy jó ember? Gyere elé a Jézus neviben. Ha éhes vagy, enni adok, ha ruhád nincs, odaadom a köpönyegem. A lány, Katyi, nem szólt semmit, csak a meztelen karját gyugta ki a boglyából. A király egybe elértette, hogy az a teremtett lélek ruha nélkül van odabe. Levette hát a köpönyegét, odaadta neki. A lány meg behúzta a boglyába, ott magára vette, oszt úgy bújt elé! A királynak elállott a szeme, szája, ollyan gyönyörű lány állott elejbe a köpönyegbe. De csak olyan szép, hogy egybe beleszeretett. Kérdezgetőgyik osztén, hogy ki s ki, mi baja, mit keres ittég? De hogy ím a lány, egy szó nem sok, annyit se szóllott, a király felültette a kocsijába, gondolta otthon majd kifaggatja. Ahogy hazaérnek, letelőször is felöltözteti szép, takaros ruhába, elvezeti az arany kastély letszebbik szobájába, ott memmeg fogtomra veszi. De a lány nem felel, csak integetett, meg sóhajtozott. A király gondolta, hogy az Istenadta lánya némasággal van megverve, hát jó, de neki a lány tetszik, ő bizony elveszi feleségül. Egybe papot hívatott, oszt megesküdtek. De csak úgy ment az, hogy mikor a pap kérdezte a lánytól: Szereted-e ezt a tisztességes — királyt holtodig, holtáig? A lány csak a fejivei bickelt rá, hogy igen.* Éltek aztán ők boldogan. Nem volt ember az országban, aki ne örült volna, hogy ím a király, meg a királyné (mármint Katyi) annyira szeretik egymást. De volt ott a királyi kastélyban egy kancsal szemű, vén princné, aki a maga lányát szerette volna a király nyakára varrni feleségül, oszt sehogyse szívelhette ezt az új házasságot. Történt egyszer, hogy hogy nem, a királynak el kellett menni háborúba, s azalatt adott az Isten az ő feleséginek egy szép kis gyereket. No egyéb se kellett, a vén princné összebeszél a tudós asszonyval,

3 oszt mikor a gyerek meglett, kivették az ablakon a tóba. A királynak meg azt írták, hogy a gyerek halva született. No jó, a király belenyugodott, hiszen más szegény asszonyval is megesik az ilyesmi. Éltek azért ők továbbis, boldogan. Egyszer a királynak újfent háborúba kellett menni, azalatt az Isten adott az asszonynak egy másik gyereket is. De az a vén asszony memmeg összebeszélt a tudós asszonnyal, a gyereket kivették az ablakon a tóba, a királynak meg megírták, hogy ez a gyerek is halva lett. A király most már búsulásnak adta a fejét. Magához hívatta az ország első embereit, adjanak tanácsot, mitévő legyek, kire hagyja holta után a királyságot? Ezek meg azt mondták, a királynét el kell veszejteni akasztófán, a király pegyig keressen magának új asszonyt. Sírt, rítt a király, ím mer' nagyon szerette a feleségit, dehát törvény, törvény, mit csináljon? Nagynehezen beleegyezett. Már a nap is el volt határozva, hogy mármint ma, kivégzik az asszonyt. Beleültették a fekete gyászhintóba, hogy viszik a vesztőhelyre. Egyszerre csak nagy zúgás támad a lebegőbe, gyün egy csapat holló (eppeg tizenkettő), oszt egyenesen 2. biccentett 3. a bábával 232