Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

jónevű etnográfus Istvánffy Gyula ír összefoglaló tanulmányt a palócokról. Munkájában mindig segít s gyűjtőútjaira is sokszor elkíséri felesége, aíki számára a népdalokat is lekottázza. 1901-ben eléri azt, amire régóta vágyott, iskolaigazgatónak nevezik ki Breznóbányára. Itt néprajzi munkássága mellett tanári szakával, a történelemmel is mélyebben foglalkozik, előadásokat tart, tankönyvet ír a polgári iskolák III—

IV. osztálya számára. 1901-ben miskolci népdalokat közöl, 1905-ben palóc nótákat.

20 Két évtizedes pedagógusi munkája után 1908-ban a miskolci leánypolgári iskola igazgatójának nevezik ki, élete ezután teljesen összefonódik szülővárosának társadalmi, tudományos életével. Bár mint igazgató eléggé elfoglalt, a nyári szünidőben továbbra is néprajzi gyűjtést végez s 1911-ben jelenik meg a mintaszerűen megírt s ma is sokszor felhasznált munkája „A borsod megyei palóczok". Ugyanebben az esztendőben „A palóczok lakóháza és berendezése" címen tárgyi néprajzi tanulmányt ír az 1887—88-ban Párádon töltött két év alkalmával, valamint az 1893ban és később gyűjtött anyagából.

21 Energiája, a néprajz iránt rajongó szeretete kimeríthetetlen s bár korai haláláig állandóan dolgozik, neve ezután már nem jelenik meg a szakfolyóiratok hasábjain s „Palócz népköltési gyűjtemény" című kötete már kéziratban maradt. II. Istvánffy Gyula nyomtatásban megjelent művei mellett Herrmann Antalhoz, Munkácsi Bernáthoz, Sebestyén Gyulához intézett levelein kívül csak a „Palócz népköltési gyűjtemény" maradt meg sajtókész kéziratban s egyik bekötött, valószínűleg a múlt század végéről származó kézirata is hasonló címet visel. Gyűjtési módszerét s a néprajzról alkotott felfogását általunk eddig elsőnek ismert cikkének („Két borsodi népmese") bevezetője jól megvilágítja: „Népköltészetünk termékeit mi máshoz sem hasonlíthatnók találóbban, mint a vadvirágokhoz. Amint ezeknek lehető legegyszerűbb színükben van valami összhangzó, mely mindig kedvessé teszi őket az ember előtt, úgy népköltészetünk termékeinek egyszerűségében is van valami harmonikus. Mindenike a nép lelkében fogamzott, a nép ajkáról szakadt ugyan, mégis egynémelyike költők öntudatos művészi alkotásával is kiállna a versenyt, s a világirodalom nem egy koszorúsa szellemi alkotása méltó büszkeségének tartaná népköltészetünk egy-egy termékét forma és tartalom tekintetében egyaránt. Azonban nemcsak ezekben, hanem a népköltészet termékeinek ama nagyobb részében is meg van az a harmónia, melyek a nép költői szellemének nem éppen olyan szerencsésen sikerült alkotásai, hogy ők is ama verseny részeseivé lehetnének. Nem mindenkiben mutatkozik ugyan a forma iránti érzék, s nem mindenki tartalmában a finom ízlés, sőt nem egy nagyon is keresetlen e tekintetben, mégis, mivel mindenike, amint mondám, a nép agyában, lelkében fogam12