Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)

zott, s a nép ajkáról szakadt, mint ilyennek, annak képzelőtehetségét r érzését,gondolkodásmódját, egész lelki világát tárják fel előttünk, a maga érzését, gondolkodásmódját, egész lelki világát tárják fel előttünk, a ma­ga lehetőleg nagyobb egyszerűségében élénken festik a népet, úgy amint él, amint gondolkodik, amint beszél és cselekszik. És éppen ez a kere­setlen egyszerűség az, mely bennök annyira tetszik nekünk. Népmese költészetünk két borsodi termékét van szerencsém ezúttal e lapok t. olvasóinak bemutatni, amelyeket a városi civilizáltabb néppel vajmi keveset érintkező pusztai ember ajkáról lestem el és tettem pa­pírra, lehetőleg azon kifejezésekkel és szólás mondásokkal, amint azo­kat a mesemondó ajkáról hallottam, bár nem egy helyen nem a fino­mabb ízléssel megegyező szavát kénytelenítettem használni, de csak azért, nehogy a népköltészet géniusza ellen elkövetett szentségtöréssel vá­dolhassam." 22 Múlt századi népköltési gyűjteményeinkben — Kriza János köteté­ből az MNGy 14 kötetéig — gyakori, hogy a gyűjtő a hallott szöveget utólag jegyzi le, átírja vagy átkölti. Nem egyszer a kötet szerkesztői is szükségesnek tartják, hogy változtassanak a szövegen s még a hiteles népmesegyűjtés első kezdeményezőjének tekintett Kálmány Lajos is át­írta meséit. Arany László is nagy gonddal átstilizálta azokat a meséket, melyeket közre adott és az MNGy köteteinél sem beszélhetünk a mai értelemben vett hitelességről. 23 A népmesegyűjtő ebben a korban még nem íródeákja, hanem társszerzője a népi mesemondóknak. Katona Lajos kitűnő folkloristának volt tanítványa Berze Nagy Já­nos népmesekutató is, a helyszínen készített vázlat alapján emlékezetből jegyzi le, vagy stilizálta anyagát. E lejegyzés nem szószerinti rögzítés, hanem a szöveg újra fogalmazása ,,a népnyelv szellemében". Valószínű­leg hasonlóképpen dolgozott Istvánffy is. Mi csak nyomtatásban megje­lent műveit s sajtókész kéziratát ismerjük, eredeti lejegyzések, fogalmaz­ványok eddig nem kerültek elő. Istvánffy Gyula első kötetét az ifjúság­nak szánta, mi sem természetesebb tehát, ha feltételezzük, hogy a mesé­ket átstilizálta: egyes erősebb kifejezéseket, „sallangos kitéréseket" el­hagyott, jellegzetesnek ítélt tájszavakat belesző. Eljárásával sikerült el­érni, hogy meséi az eredeti ízt adják vissza. Mesekezdő formulái és a szö­veg közé szúrt beleszólások mind azt sejtetik, hogy meséit részben vagy egészben a helyszínen jegyezte le, a mesemondó alkalmakon tett gyakori látogatása s meseimondói tehetsége következtében utólagos módosítás minden valószínűség szerint inkább növelték, mint csökkentették szöve­geinek esztétikai értékét. Istvánffy Gyula több mint harminc meséje te­hát „a kevés számú helyszínen gyűjtött irodalmi hitelességű" palóc mese közé tartozik, 24 — 25 Palóc tréfás verseit, tájszavait és párbeszédeit a Magyar Nyelvőr is szívesen közli. 26 Gyűjtéseinél feltünteti a helyet, a gyűjtés időpontját, s legtöbbször-az adatközlőre vonatkozó adatokat is. Istvánffyt azonban nem csupán a népi szellemi kultúra szépségei érdeklik, hanem vizsgá­latait az anyagi kultúra jelenségeire is kiterjeszti. Ö említi először — 1896-ban — a matyó summásokat, jegyez le summásdalokat 1899 és 1912-ből. „Az 1909. év nyarán a „Borsod-Miskolci Múzeum és Közmű­13

Next

/
Thumbnails
Contents