Istvánffy Gyula: Palóc népköltési gyűjtemény (A miskolci Herman Ottó Múzeum néprajzi kiadványai 2. Miskolc, 1965)
zott, s a nép ajkáról szakadt, mint ilyennek, annak képzelőtehetségét r érzését,gondolkodásmódját, egész lelki világát tárják fel előttünk, a maga érzését, gondolkodásmódját, egész lelki világát tárják fel előttünk, a maga lehetőleg nagyobb egyszerűségében élénken festik a népet, úgy amint él, amint gondolkodik, amint beszél és cselekszik. És éppen ez a keresetlen egyszerűség az, mely bennök annyira tetszik nekünk. Népmese költészetünk két borsodi termékét van szerencsém ezúttal e lapok t. olvasóinak bemutatni, amelyeket a városi civilizáltabb néppel vajmi keveset érintkező pusztai ember ajkáról lestem el és tettem papírra, lehetőleg azon kifejezésekkel és szólás mondásokkal, amint azokat a mesemondó ajkáról hallottam, bár nem egy helyen nem a finomabb ízléssel megegyező szavát kénytelenítettem használni, de csak azért, nehogy a népköltészet géniusza ellen elkövetett szentségtöréssel vádolhassam." 22 Múlt századi népköltési gyűjteményeinkben — Kriza János kötetéből az MNGy 14 kötetéig — gyakori, hogy a gyűjtő a hallott szöveget utólag jegyzi le, átírja vagy átkölti. Nem egyszer a kötet szerkesztői is szükségesnek tartják, hogy változtassanak a szövegen s még a hiteles népmesegyűjtés első kezdeményezőjének tekintett Kálmány Lajos is átírta meséit. Arany László is nagy gonddal átstilizálta azokat a meséket, melyeket közre adott és az MNGy köteteinél sem beszélhetünk a mai értelemben vett hitelességről. 23 A népmesegyűjtő ebben a korban még nem íródeákja, hanem társszerzője a népi mesemondóknak. Katona Lajos kitűnő folkloristának volt tanítványa Berze Nagy János népmesekutató is, a helyszínen készített vázlat alapján emlékezetből jegyzi le, vagy stilizálta anyagát. E lejegyzés nem szószerinti rögzítés, hanem a szöveg újra fogalmazása ,,a népnyelv szellemében". Valószínűleg hasonlóképpen dolgozott Istvánffy is. Mi csak nyomtatásban megjelent műveit s sajtókész kéziratát ismerjük, eredeti lejegyzések, fogalmazványok eddig nem kerültek elő. Istvánffy Gyula első kötetét az ifjúságnak szánta, mi sem természetesebb tehát, ha feltételezzük, hogy a meséket átstilizálta: egyes erősebb kifejezéseket, „sallangos kitéréseket" elhagyott, jellegzetesnek ítélt tájszavakat belesző. Eljárásával sikerült elérni, hogy meséi az eredeti ízt adják vissza. Mesekezdő formulái és a szöveg közé szúrt beleszólások mind azt sejtetik, hogy meséit részben vagy egészben a helyszínen jegyezte le, a mesemondó alkalmakon tett gyakori látogatása s meseimondói tehetsége következtében utólagos módosítás minden valószínűség szerint inkább növelték, mint csökkentették szövegeinek esztétikai értékét. Istvánffy Gyula több mint harminc meséje tehát „a kevés számú helyszínen gyűjtött irodalmi hitelességű" palóc mese közé tartozik, 24 — 25 Palóc tréfás verseit, tájszavait és párbeszédeit a Magyar Nyelvőr is szívesen közli. 26 Gyűjtéseinél feltünteti a helyet, a gyűjtés időpontját, s legtöbbször-az adatközlőre vonatkozó adatokat is. Istvánffyt azonban nem csupán a népi szellemi kultúra szépségei érdeklik, hanem vizsgálatait az anyagi kultúra jelenségeire is kiterjeszti. Ö említi először — 1896-ban — a matyó summásokat, jegyez le summásdalokat 1899 és 1912-ből. „Az 1909. év nyarán a „Borsod-Miskolci Múzeum és Közmű13