Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Pirint Andrea: Miskolc anno. A régi város, rajzolt emlékképei
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LVII (2018), 87—108. MISKOLC ANNO A RÉGI VÁROS FESTETT, RAJZOLT EMLÉKKÉPEI Pirint Andrea Herman Ottó Múzeum, Miskolc Absztrakt: A Herman Ottó Múzeum gyűjteményeiben igen jelentős azon képzőművészeti alkotások száma, amelyek a két világháború közötti Miskolc panorámáját, illetve részleteit örökítik meg. A témaválasztás gyakorisága mindenekelőtt a korszak történéseivel magyarázható. Ez az az időszak, amikor Miskolc városképében rendkívül gyors átalakulás, modernizálás ment végbe. A kortársak tudatában voltak a változások súlyának, s a helyi festők közül többen is szándékosan, a dokumentálás igényével örökítették meg a város régies részleteit. Emlékmentő tevékenységüket a múzeumi célokkal és erőfeszítésekkel összhangban, a miskolci múzeummal szoros együttműködésben fejtették ki. A városképfestészet dominanciájához természetesen a korszak más sajátosságai (a műemlékvédelem megerősödése, az idegenforgalmi törekvések fellendülése) is hozzájárultak. A tanulmány a képzőművészed alkotások segítségével, városrészenként járja körül a régi várost. A terjedelmes és tételes adatközlés célja, hogy felhasználási lehetőséget kínáljon a Herman Ottó Múzeum új várostörténetí kiállításához. Kulcsszavak: városképfestészet, várostörténet, gyűjteménytörténet Közel tíz évvel ezelőtt vetődött fel annak az időszaki kiállításnak az ötlete, amely a modernizálás előtti Miskolcot képzőművészeti alkotásokon keresztül mutathatná be. Az elgondolás alapját a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteményében fellelhető igen gazdag városképi kollekció vetette meg, de a tényleges ösztönzést a múzeumok éjszakáján szokásosan megnyíló képzőművészeti raktárak látogatóinak fokozott érdeklődése adta. Az érdeklődők elé tárt gyűjteményi darabok közül ugyanis újra és újra azok az alkotások aratták a legnagyobb sikert, amelyek a ma már egészen másképp létező város egykori részleteit ábrázolják. A miskolciak kedvtelve azonosították a napjainkban is létező objektumokat, s csodálkozással regisztrálták a különbségeket. Egymás számára sokszor ismeretlen, véledenül összeverbuválódott emberek mint régi jóismerősök álltak és cseréltek véleményt a képek fölött. De a távolabbról idelátogató vendégek sem maradtak közömbösek a téma iránt: a turisztikailag frekventált helyek „összehasonlító vizsgálata” őket legalább annyira lázba hozta, mint a tősgyökereseket. Az idő múlásának közös élménye és talán a játékos felfedezés öröme azok a főbb elemek, amelyek a szótlan idegenek csoportjából egymással beszélgetésbe elegyedő, alkalmi közösséget teremtettek. A muzeológust azonban leginkább az töltötte el jóleső örömmel, hogy a memento móri gondolatával fűszerezett játékban a helytörténeti érdeklődés, valamint a festői szépség iránti igény is megnyilvánulni látszott. Az idők folyamán többször is felmerült a Miskolc anno munkacímen emlegetett kiállítási ödet esetleges megvalósítása, ám az ehhez szükséges feltételek (munkaerő kapacitás, alkalmas tér, anyagi forrás) valamelyikének hiánya rendre meghiúsította a megrendezést. A bizakodásra okot adó periódusok azonban újabb és újabb lendületet adtak a tématerv előkészítésének, a bemutatandó (köz- és magántulajdonban lévő) tárgyak számbavételének, állapotfelmérésének és a múzeumi darabok restaurálásának csakúgy, mint a történeti feltárómunkának. Az alábbiakban a kiállítás tématervébe foglalt eredményeket adjuk közre, támogatva azok majdani — teljes vagy részleges — felhasználását a Herman Ottó Múzeum új várostörténeti kiállításának megvalósításakor. MISKOLC VÁROSKÉPFESTÉSZETÉNEK HELYTÖRTÉNETI HÁTTERE A 20. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN Minél elevenebb egy település képzőművészeti élete, annál magasabb azon alkotások száma, amelyek felismerhető, karakteres formában, vagy elvonatkoztatással, semleges részletek ábrázolásával, de beazonosíthatóan a település topográfiájához kapcsolhatók. Miskolcon
