Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Bodovics Éva: Város a Szinva két partján. Miskolc és a természetes vizek kapcsolata
Város a Szinva két partján - Miskolc és a természetes vizek kapcsolata 61 A malmokból sokat profitált a város, hiszen nem csupán a városlakók igényeit elégítették ki, hanem a környékbeli települések lakóiét is. Ugyanakkor jelentős veszélyforrást jelentettek, két tekintetben is. Egyrészt a malomépületek — az alapot nem számítva — fából épültek, így könnyen lángra kaphattak egy-egy tűzeset alkalmával, ráadásul az őrlés közben könnyen keletkezhetett tűz, így maguk is a veszély okozói lehettek. Nem hiába volt kötelező a bérlőnek a tűz megelőzése érdekében a szükséges eszközöket beszerezni, s tűzkár elleni biztosítást kötni — enélkül nem is adták bérbe.9 Másrészt nemcsak a tűz, hanem a víz miatt is könnyen a város pusztulását okozhatták, mert a malomszerkezetek és maguk a malomépületek is potenciális torlasszá válhattak áradás alkalmával. Az így létrejött gát miatt a víz nem tudott lefolyni, s medréből kiöntve pusztította a környéket. A malmok mellett a húsipar, nevezetesen a vágóhidak használták nagy tételben a vizet. Ennek megfelelően a vízhez közel helyezkedtek el, némelyik egészen a Szinva fölött, cölöpökön állt. Hogy korszakunkban hány vágóhíd működött Miskolcon, azt nem tudni, de azt igen, hogy 22 mészárosmestert számoltak össze 1879-ben, akik közül hárman illegálisan működtek.10 Korábbi korszakban jellemző volt, hogy a mészárosok egy utcába tömörültek, de az árusítóhely nem feltétlenül esett egybe a vágás színhelyével. A mai Művészetek Háza helyén az 1878-as árvízig működött a diósgyőri kincstári uradalom vágóhelye négy hússzékkel, vagyis bolttal (Veres 2003, 447). A vágóhely miatt lett a közelben lévő malom neve Vágómalom. A városban élő nagyszámú zsidó közösség miatt szükség volt arra is, hogy az állatokat a vallási előírásoknak megfelelően öljék le. Sakter azonban csak a zsidó vágóhelyen működött, ahonnan a többi mészárosmester/hentes beszerezhette a kóser húst a vásárlói számára.11 A városnak sokáig nem volt saját vágóhídja, hanem ő maga is bérelte azt az említett diósgyőri uradalomtól. 1875-ben azonban az „odázhatadan szükség” hatására a Borsod-Miskolci Gőzmalom mellett, az ott lévő mészárosokkal megegyezve saját vágóhidat épített.12 9 MNL BAZML IV. 1902/c. 178-180/1878. 10 MNL BAZML IV. 1905/b. 1879/196. 11 MNL BAZML IV. 1905/b. 1029/1883. 12 Bár a városvezetésből többen kifogásolták, hogy a vágóhíd túl közel lesz a városhoz, úgy tűnik, hogy a vezetés ezt a vágóhidat csupán ideiglenes megoldásnak szánta a sürgető problémára, addig, míg elő nem teremti a szükséges anyagi fedezetet egy a város nagyságához dió, állandó vágóhíd építésére, ahol majd a „közegészségi és orvosrendőri kívánalmaknak lehetőleg elég tétetik.” Egyelőre azonban csak addig jutottak, hogy megtiltották Attól függedenül, hogy milyen módon ölték le az állatokat, a vágóhidaknak rendkívül sok vízre volt szükségük. A feldolgozás előtt az állatokat le kellett fürdetni, majd a zsigereket és a vért el kellett takarítani, a húst pedig le kellett mosni. A városi szabályzat szerint a zsigereket és a vért a Szinvába kellett mosni, hogy azt a patak vize mihamarabb kivigye a városból.13 Ezért volt praktikus a patak fölé épített kiugrás, hiszen az ott leölt állat után minden egyenesen lecsurgott a deszkázat között a Szinvába. Amellett, hogy ez a gyakorlat számos higiéniai kérdést felvet, a vágóhidak is — hasonlóan a malmokhoz — könnyen az árvizek okozói lehettek azáltal, hogy a cölöpökben fennakadó tárgyak eltorlaszolták a víz útját. A kisebb vízfogyasztó iparágak között említhetjük a bőrgyártást, amely a csizmadia iparral összekapcsolódva Miskolc iparának meghatározó részét jelentette. Vízfogyasztásuk és jelentőségük mértékére utal az a forrás, amely a Szinva medrének kitisztítási költségét 40-60% arányban osztotta fel a tímármesterek és a malomtulajdonosok között.14 A forrás azonban nem említi a vágóhidakat, amelynek okát talán abban leljük, hogy egyrészt a vágóhidak egy része a Pece közelében állt, másrészt - talán éppen higiéniai és esztétikai okokból — a Szinva mentén lévő vágóhidak a patak alsó, a városból kivezető részén kaptak helyet. Ily módon nem szennyezték a meder városi szakaszát oly mértékben, amely kihatással lett volna más használati módokra. A tímárok műhelyeinek elhelyezkedésére csupán a népszámlálás alapján lehet következtetni, ebben azonban nem szerepel, hogy a tímársággal foglalkozó lakos lakóhelye egyben annak műhelye is lenne. Mindenesetre az összeírásban szereplő lakhelyek többsége a víz mellett található, egyenletesen elosztva a Szinva felső (Serház és Nagy Hunyad utca, Varga szög, Vízköz utca) és alsó szakaszán (Belgrád, Felső Szirma, Alsó Szirma utca).15 * * * Az ipar mellett természetesen a mezőgazdaság is használta a vizet kisebb-nagyobb mennyiségben. Miként azt korábban is említettük, a telkek a kertrésszel kapcsolódtak a patakokhoz, hiszen a háztáji gazdálkodás számára létfontosságú volt a víz. De van forrás arról is, hogy a háztájinál nagyobb mennyiségben is használták a Szinva vizét locsolásra; csatornát vágva vezették a vizet egészen a földekig. Némely gazda oly nagy a hús Szinva-vízzel való locsolását, és kötelezték a mészárosokat a vágóhíd alatti Szinva-meder tisztán tartására. MNL BAZML IV. 1905/a. 167/1875. 13 Rendőriszabályrendelet, \9>14. 48.§ 14 MNL BAZML IV. 1905/a. 621/1878, 774/1878, 921/1878. 15 MNL BAZML IV. 1905/j. 1. köt.
