Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 57. (Miskolc, 2018)
Tanulmányok Miskolc várostörténetéből - Lovász Emese - Miskolczi Melinda: Újabb régészeti kutatások a Diósgyőri várban és környezetében (2002-2016)
10 Lovász Emese—Miskolczi Melinda végzett ásatások során olyan, egymástól 70 m-re lévő falmaradványok kerültek elő, melyek egy a kolostornál korábbi, erődített épülethez tartozhattak. A feltárás azonban sajnos abbamaradt, a romok lefóliázva azóta is a zöld pázsit alatt alusszák álmukat. Egy későbbi ásatás feladata lesz kideríteni, hogy itt, a majládi félszigeten állt-e az Ernyék kúriája, és innen költöztek-e át a Várdombra (Lovász 2000,11-12). „castri Johannisfilii Stephani filii Emej etfratrum suorum Wywar”^ 1319-ben az újonnan épített Diósgyőri várat Károly Róbert király elkobozza a hozzá hűdenné vált Ernye-fiaktól. Egy kb. 35x50 m tengelyméretű, a szikladomb adottságait jól kihasználó ovális által körített építmény lehetett ez a korai vár, melynek délnyugati tornya fellelhető a későbbi, Anjou-kori várban. A kerítőfal magasságáról nem lehet fogalmunk, hiszen a maradványok a következő építési periódus padlószintje alatt kerültek elő. Az átellenes oldalon, a mai rondella alatt a korabeli analógiák szerint egy másik, ún. Öregtorony állhatott, melynek azonban értékelhető építészeti maradványa nem maradt. Az Anjou-kori kápolna előtt mutatkozott egy falszakasz, valamint egy 2x2 méteres falalapozás, vegyes, 11—13. századi leletanyaggal, az elbontott Ernye-vár egy belső építményének alap fala. A korai vár bejáratát észak felől határozta meg az ásató régész, Czeglédy Ilona, ahol feltételezése szerint hatalmas kőpillérekre fektetett fahíd állt. A kőpillérek közül hármat talált meg, de hasonlóak meglétét említi az ásatási dokumentáció a vizesárkon túl, az egyik ház kertjében. A kőpillérek mögötti, ívesen megtörő falszoros a mai kapubejárathoz vezet. Kissé későbbre keltezhető a külsővár: a kettős gyűrű rendszerét megtöri két keresztfái. Az egyik északkeleten a kapubejáratot védő falbástya lehetett, a másik egy rövid falszakasz délen. Azt az elképzelést, mely szerint ez a déli fal a várárokban folytatódna és duzzasztógát szerepét töltené be, a 2002-ben végzett ásatás megcáfolta. A déli kaputoronypár tövében nem találtunk semmilyen falmaradványt. A vár legkorábbi építési periódusából a felsővárban igen csekély régészeti leletanyag került elő, ennek oka a már említett többszöri, a sziklás felszínig hatoló bolygatás. A 18 méter mély kút azonban értékes leleteket őrzött meg: többek között gótikus lépcsőkorlát, bordatöredékek, egy ép 14. századi edény, szintén ép pohár alakú kályhaszem volt a betöltésben. A külsővár területén a vastagabb feltöltésben némileg gazdagabb volt 4 Újvárat birtokló Ernye fia István fia János és fivérei...” (Czeglédy 1988,11). a korai anyag, és egy ép fenékbélyeges fazék került elő az árokban nyugat felől, a forrásoktól vizet szállító patakmederből, utalva arra, hogy a vizesárok már a korai periódusban is létezett. „.. .castrum suum Dyosgeur A királyi adományozások után az első adat 1340-ből való, mely szerint Diósgyőr vára királyi birtok lett, ekkor szerezte meg édesanyjától, a lengyel származású Lokietek Erzsébettől fia, a később, 1342-ben királlyá koronázott Nagy Lajos. Tudatos politika eredménye volt-e Diósgyőr, majd a vár birtokainak fokozatos megszerzése? Uralkodásának első 10 éve szüntelen hadakozásban telt, elképzelhető, hogy Diósgyőrt a politika zajos színtereitől való visszavonulás helyszínéül választotta. A környék vadban gazdag erdeiben hódolhatott szenvedélyének, a vadászatnak, és a nápolyi álmok szertefoszlása után itt kezdte meg azokat az építkezéseket, melyek eredményeképpen egy itáliai előképekre visszavezethető várpalota született, ahol 1370 karácsonyán megünnepelte lengyel királlyá történt koronázását. Utalnunk kell arra, hogy nem egyértelmű a Diósgyőri vár besorolása az itáliai várépítészet körébe. A párhuzamként említhető várak saroktornyai rendszerint előugranak a várfal síkjából (Mantova, Padova, Ferrara, Cellano), és legtöbbjük későbbi építésű. Egyre inkább felmerül IV. Károly prágai építészetének és Avignonnak a hatása Diósgyőr tekintetében. 1376-1382 között évente többször is rendelkezett Nagy Lajos Diósgyőrben, 1381. szeptember 26-án itt erősítették meg a Velencével kötött békét. Az okmány szerkesztője, Galvano de Padova pontosan megjelölte a helyet is, ahol az iratok kicserélése történt, Nagy Lajos kandallós szobájában, mely a vár északkeleti tornyában volt. Csak egyetlen adat utal azonban a várban folyó építkezésekre: 1379-ben a király diósgyőri építőmestere Eperjes városába küldetik. Neve alapján, „Magistro Ambrosio” francia mesternek hihetjük (Czeglédy 1988, 12). Ismert egy másik mester neve: 1365-ben Budán kapott János „lapicida” telket és épületet a királyi házak építésében szerzett érdemeiért. 1964-ben készült egy felmérés az akkor még látható diósgyőri kőfaragójelekről. Ezek összevetése a Budán, Visegrádon, Zólyomban előforduló hasonló jelekkel újabb adatokat szolgáltathat a kutatás számára egy esetleg Diósgyőrben is működő királyi építőműhelyről. Az Anjou-kori vár szabályos alaprajzú, négy belsőtornyos épület volt: a tornyokat emeletes palotaszárnyak kötötték össze, melyek kifelé kevés emeleti ablaknyílással 5 „.. .Dyousgeur várunk...” (Czeglédy 1988,12).
