Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Közlemények - Szeredai-Sznagyik László: Két miskolci díszkovács mester és a Postapalota rácsozata. Sznagyik Sándor és Székely Béla munkássága a két világháború között
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LV (2016), 295—308. KÉT MISKOLCI DÍSZKOVÁCS MESTER ÉS A POSTAPALOTA RÁCSOZATA SZNAGYIK SÁNDOR ÉS SZÉKELY BÉLA MUNKÁSSÁGA A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT Szeredai (Sznagyik) László ny. tanár, honismereti kutató Schulek Frigyes Építőipari Szakközépiskola, Budapest A közlemény egy miskolci középület, az 1937-ben átadott, és azóta többször bővített Postapalota építéstörténetéhez közöl új adatokat, magántulajdonban lévő családi emlékek bemutatásával. A szerző személyes indíttatású kutatást végzett a témában, mert a családi emlékezet szerint a Postapalota földszinti ablakainak és kapuinak kovácsoltvas díszrácsát az édesapja, Sznagyik Sándor zár-és lemezlakatos, és az ő közvetlen munkatársa és rokona, Székely Béla kovácsmester készítették, akikről a szakirodalom nem tesz említést.1 A Postapalota rácsozata mellett a Miskolc-mindszenti temetőben a családi sírhely kovácsoltvas rácsozata-kerítése, illetve három db, sárgaréz ötvözetből készült, mívesen megmunkált harctéri emléktárgy (két váza és egy hamutartó) őrzi a mesterpáros munkásságának emlékét. A miskolci Postapalota — ahogy a 40-es években is nevezték2 — igen jól sikerült építmény, s ma dísze a városnak. Homlokzatát 9 db díszes ablak és 2 db két- szárnyú kapubejáró tagolja, ahogy az eredeti tervben és az 1937. évi átadás után szerepelt. Az itt közreadott anyag ezekkel kapcsolatos hiánypótló közlemény. A magyarországi díszkovácsmunkákat összefoglaló német nyelvű kiadvány (PEREHÁZY 1982) Miskolccal szűkszavúan bánik, csak Nyíri Bélánál emlékezik meg 1 Sznagyik Lajos (a szerző nagybátyja) szóbeli adatközlése szerint: „Fiúk, ne feledjétek, ez apáitok közös munkája!” A kutatáshoz ez adta az indíttatást, nélküle nem nyúltunk volna a témához. Sznagyik Lajos a DIGEP főmeósaként hunyt el, mint köztiszteletben álló, szavahihető adatközlő. 2 A negyvenes években meghonosodott kifejezés. A Postapalota - hasonlóan a Zenepalota kifejezéséhez, mely nyomtatásba is került (PFRF^HÁZY 1982, 81) - megnevezés is érthető, mindkettő találó a bennük lévő művészi kivitelű épületdíszítő mestermunkák miatt. a Zenepalota réz rácsáról (PEREHÁZY 1982, 81), és természetesen Fazola Henrikről és az Egerben található „díszkovács” munkáiról. Pedig a 20. század adott Miskolcnak egy Postapalotát is, amelynek kovácsoltvas rácsozata ma is a város értékei közé tartozik (/. kép). A POSTAPALOTA ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE A miskolci Postapalota építése a város dinamikusan fejlődő, két világháború közötti időszakára esik. Miskolc 1909-ig csupán rendezett tanácsú város. Az önálló törvényhatóság elnyerése csak Szentpáli István polgár- mestersége alatt (1902—1912) valósult meg (DOBROSSY 1994, 255). Előtérbe került a kereskedelmi- és ipari nagyváros kialakításának gondolata, első helyen az iskolavárossá alakítás. A fejlődés 1930—1941 között volt a legintenzívebb (DOBROSSY 1994, 257), aminek az előzményei az I. világháború előtti időre nyúlnak vissza. A városi elöljáróság következetes küzdelme egy főposta építéséért 1913. május 30. óta folyamatosan nyomon követhető (KAMODY 1990, 128). Csaknem negyed század telt el, mire a palota építése elkészült (1937 ősze), és 1938. március 29. lett a használatba vételi engedély dátuma. Magáról a Főpostáról többen elég bőven megemlékeznek (KAMODY 1990, DOBROSSY 1994, DOBROSSY-STIPTA 2007, 326-327). Az épület terveinek elkészítésére Reischl Gusztáv 1918-ban kapott megbízást. A homlokzatot Reischl Gusztáv terveinek átdolgozásával Wälder Gyula műegyetemi tanár alakította ki, ő tervezte a díszítő elemeket, a földszinti középrészt hangsúlyozó megoldásokat. A háromszög alakú, építészeti pilasztereken kívül részletes barokk motívumokat
