Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Régészet - Csengeri Piroska: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben
176 Csengeri Piroska gödör, néhány cölöplyuk és egy nagyobb méretű agyagkitermelő gödör volt. A geodéziai felmérés alapján megállapítottuk, hogy a lelőhely ENy—DK-i irányú. A 8. számú kutatóárok kivételével a többi árok régészeti szempontból pozitív volt. A humuszolást követően a munkát vis maior bejelentése mellett fel kellett függeszteni (kedvezőtlen időjárási és talajviszonyok). A kézi feltárást végül 3 nap alatt, 2014. február 19-én és február 25—26-án végeztük el. A próbaárkokban előkerült telepjelenségek sekélynek és kisméretűnek bizonyultak, és az előzetes eredményekkel (neolitikum, bronzkor) ellentétben a késő rézkor (badeni kultúra) idejére keltezhetők. Egy részük alig mélyedt az altalajba, a nyesést követően kikopott. Munkatársak: Galkó József, Gregóczki Gergő, Gyár- fási József, Nagy S. József, Páll Gergely, Simon József Horváth Antónia, Hás^ló-Hajdú Melinda Szomolya-Vén-hegy, Kaptárkövek (azonosító: 16814) és Szomolya-Kutyahegy (azonosító: 88995) késő bronzkor/kora vaskor, Árpád-kor, középkor/ kora újkor A szomolyai Kaptár-rét északi völgyfőjében található, igen látványos formavilágú Kaptárkövek előterében 2014 tavaszán folytattunk régészeti kutatásokat. A munkálatokra a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának megbízásából került sor, a sziklacsoportok turisztikai bemutatásához kapcsolódóan. Célunk a rejtélyes eredetű kőfülkék rendeltetésének és korának meghatározása volt. A meredek hegyoldalból kinyúló nyolc riolittufa sziklacsoport lába laza kőzettörmelékkel borított felszínű. Annak ellenére, hogy aljnövényzettel fedett, stabilnak egyáltalán nem tartható, könnyedén erodálódik. így a Kaptárkövek előterében antropogén eredetű kultúrrétegek — az erős lejtés, a törmelék és az erózió miatt — nem alakulhattak ki, ami megnehezítette a kutatást. A logisztikát emellett a terület meredek volta is bonyolította, hiszen a feltárás során kitermelt föld deponálására rendkívül kis felületek álltak rendelkezésre. A bükkaljai, illetve a szomolyai kaptárkövek régészeti kutatását korábban Bartalos Gyula, valamint Korek József és Saád Andor végezte. Míg Bartalos Gy. helyszíni bejárások és felmérések alapján próbálta a fülkék rendeltetését meghatározni, addig az utóbbi kutatópáros 1961-ben szondázó jellegű ásatásokat is folytatott Cserépváralján, valamint a szomolyai kövek lábánál. Bartalos Gy. előbb hun kori, később kelta/szkíta temetkezési helynek, míg Saádék az erdei méhészet középkori nyomainak tartották a puha sziklafalakba vájt, egységes kialakítású több száz fülkét. A korábbi kutatók adatait is ismertető, monografikus igényű összefoglalást a témáról Mihály Péter és Baráz Csaba készített. A 2014. évi kutatások elsősorban szondázó jellegűek voltak, melyek során roncsolásmentes módszereket is használtunk. Először geofizikai, magnetométeres felmérésekkel vizsgáltunk négy kijelölt felületet — három olyan helyszínt, melyek már a völgytalpon fekszenek, továbbá a VII. számú sziklacsoport közvetlen előterét, ahol a későbbiekben feltárás is zajlott. A három, sík területen folytatott felmérés közül kettő felülete részlegesen, illetve nagymértékben szennyezett volt recens fémhulladékkal, így régészetileg értelmezhető mágneses anomáliát nem lehetett kiszűrni. Harmadik helyszínünkön, a völgytalp közepén kijelölt geofizikai szelvényben ugyanakkor több halvány, illetve jól észlelhető beásást lokalizáltunk, melyek egy 5x3,5 m-es, téglalap alaprajzú, további régészeti kutatásra érdemes felületet jelöltek ki. Ezzel szemben a VII. sziklacsoport előterében végzett (negyedik) geofizikai felmérés egy kisebb beásáson túl nem mutatott ki egyéb, rendszert alkotó objektumokat a homogén sziklás-törmelékes rétegben. A geofizikai felmérések mellett terepbejárást is végeztünk a Kaptár-rét tágabb környezetében. Feltételeztük ugyanis, hogy a fülkéket készítő, illetve használó emberek számára a meredek hegyoldalak nem nyújtottak megfelelő megtelepedési viszonyokat, ugyanakkor a sík, völgytalpi régió erre lehetőséget biztosíthatott. A terepalakulatok alapján megpróbáltuk megkeresni azon területeket, ahol emberi élet nyomaival számolhatunk. A völgyet 2000 m hosszan oda, s vissza bejárva ugyan nem találtunk régészeti lelőhelyre utaló felszíni leletanyagot (növényzettel szinte teljesen fedett volt a terület), azonban lehatároltunk olyan sík felületeket, amelyeket régészeti érdekű területnek tarthatunk. Ilyen potenciális megtelepedési helyszín a Kaptárkövek közvetlen előterében 200 m hosszan, 50 m szélességben elnyúló, viszonylag lapos terület, melynek É-i végében azonosítottuk a magnetométeres kutatások során a már említett téglalap alakú foltjelenséget is. A további bejárások során a völgy K-i oldalában egy szárazon rakott kőfal földdel részben már elfedett nyomaira bukkantunk. A kőfal egy kb. 22x10 m alapterületű, téglalap alakú területet zárt körül három oldalról. A yölgy irányába néző negyedik oldalon kőrakásnak nem volt nyoma. Jól szemlézhető felszíne ellenére a körbezárt területen leletanyagot nem találtunk. Kialakítását, méretét tekintve újkori, recens objektumról lehet szó (kőfalazatú akol?).
