Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Régészet - Csengeri Piroska: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben
A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben 177 A völgyön lefelé haladva, annak közepén ma is vizenyős felszínű rét árulkodik arról, hogy valamikor nagyobb kiterjedésű láp/tó lehetett itt. Kialakulásának oka, hogy az enyhén kiszélesedő völgy ezen a szakaszon hirtelen összeszűkül, ami az időszakos vízfolyások felduzzasztását/felduzzadását eredményezte — így a környezet rekonstrukciója kapcsán ezen helyszínen vízfelülettel is számolnunk kell. A terepbejárás során célzottan vizsgáltuk a völgy alsó szakasza fölé Ny-ról emelkedő Kutya-hegyet, melyen két olyan önálló magaslat is emelkedik, amelyek topográfiája remek stratégiai adottságokat nyújt. A D-i, sarkantyúhelyzetű magaslaton a bejárás során a számos vaddisznótúrás ellenére sem találtunk leletanyagot. A Kutya-hegyet ÉNy-ról lezáró, három oldalról meredek lejtőkkel védett, negyedik oldalán a gerincből kiemelkedő, markáns magaslatot sűrű akácerdő borította. Tetején természetellenes helyzetben viszonylag sok törtkő hevert, melyek ugyanakkor a hegyoldalban teljesen hiányoztak. Elképzelhető, hogy a magaslat tetején állott, szárazon rakott falú egykori kőépítmény nyomairól van szó. Emellett három késő bronzkori/kora vaskori, valamint egy késő Árpád-kori kerámiatöredéket is találtunk, melyek egyértelműen utalnak egy eddig ismeretlen magaslati telepre. Arra vonatkozóan, hogy a helyszín erődített volt-e, sajnos nem találtunk felszíni bizonyítékokat (sánc, árok). A Kutya-hegy alsóbb régióiból további szórványos késő bronzkori/kora vaskori leletanyag is ismert, melyet korábban Bíró Péter gyűjtött. A felszíni leletek egyértelműsítik, hogy a két oldalról vizenyős völgyekkel körbevett, stratégiailag kedvező helyzetű, könnyedén védhető Kutya-hegy gerince lakott volt az őskor folyamán. Az új lelőhely elnevezése: Szpmolya-Kutyahegy (azonosító: 88995). A Kaptárkövek környezetének roncsolásmentes vizsgálatát fémkereső műszeres leletfelderítéssel fejeztük be. Bácskái István a sziklacsoportok teljes előterét és a Kaptár-rét völgytalpi régióját átvizsgálta. Külön figyelmet fordított a völgytalpon régészeti érdekűként meghatározott sík felületre, és a geofizika során beazonosított foltjelenség környezetére. A szisztematikus detektorozás ellenére a kutatás nem eredményezett régészeti fémanyagot, Bácskái I. mindössze egy, említésre méltó, de recens kapukulcsot talált. A fémleletek teljes hiánya a terület tartós lakottsága ellen szól. A Kaptárkövek kutatásának második lépcsőjében roncsolásos módszerekkel, azaz régészeti feltárásokkal négy felszínt vizsgáltunk meg. A VII. sziklacsoport Ny-i lábánál egy 60—70 cm széles, hasáb alakúra kivájt, fülkeszerű bevágás helyezkedik el. Ennek előterében jelöltük ki a 330x200 cm alapterületű I. szelvényünket, amit később egy további, 100x100 cm-es rábontással kibővítettünk. A 20—35 cm vastag, felső, humuszos réteg alatt egy szemcsés, alsóbb részén erősen köves tufatörmelék kezdődött, mely gyakorlatilag az összetöredezett sziklaaljzatig tartott. Ebből a törmelékből leletanyag nem került elő, feltételezhető, hogy természetes kialakulású. Felső szintje egyfajta járószint lehetett, hiszen megállapítható volt, hogy a tetejének szintjéig voltak faragásnyomok a sziklán. A hasáb alakú fülke oldal- és hátfalában hosszanti csákány- és pontszerű csákányhegy nyomok utaltak kőfejtésre. A fülke két oldalfalában, egymással szemben kialakítva egy-egy bevágott, vízszintes hornyolat is látható. A további feltárásokat az V. sziklacsoport előterében, a lejtőre merőlegesen folytattuk. A II. szelvényünket egy sziklakibúvás lábától indítottuk, 300x100 cm-t vágtunk át vele. A szelvény melletti törmelékes felszín tetején egy késő Árpád-kori fenéktöredékre bukkantunk. A sziklák közötti kitaposott ösvényen további szórvány kerámiatöredékekre leltünk, melyek a 13., 14. és a 15. századra keletezhetőek (oldal- és peremtöredékek). A 13—14. századi leletek szemcsés homokos soványítású, fehér anyagú töredékek, míg a 15. századra keltezett darabok vékonyfalúak, egy esetben sűrű hornyolattal díszített, belül zöld mázas cserepek. A szelvényben a felső, törmelékes humusz réteg alatt szintén köves, leletmentes törmelékréteg húzódott a sziklaaljzatig. A felszínen ugyanakkor egy különleges leletet találtunk: egy kovácsoltvasból készült kőfejtő éket. A jó megtartású vaseszköz ütőfelülete letöredezett, de a tengelyhez képest enyhén hajló pengéje ép. Formai jegyei alapján középkori, kora újkori eredetű tárgy, nyúlánk alakja és szabályos négyzetes átmetszete révén talán inkább a 16/18. századra keltezhető. A II. szelvény vonalában, annak folytatásaként nyitottuk a 720x110 cm-es alapterületű III. szelvényt, mellyel a meredek oldalon túl már a völgytalpat is érintőlegesen megvizsgáltuk. A humuszos, törmelékes felszín alatt a szelvény jelentős részét egy sziklatömb töltötte ki. Ez feltehetően egy másodlagos helyzetű, valamely magasabban elhelyezkedő sziklacsoportról leszakadt, és legördült hatalmas kőtömb. A völgytalpnál a rétegződés megváltozott, a kitöltés megvastagodott. A humuszos szintekben kevés régészeti leletanyagot is találtunk, néhány 13—14. századi kerámiatöredéket és két-két darab kora újkori, illetve őskori (késő bronzkori/kora vaskori) kerámiát. Érzékelhető volt, hogy a leletek másodlagos helyzetben, a lejtőn legurulva kerültek a völgytalpra, nyilván a sziklák meredek tövéből erodálódtak ide.
