Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Régészet - Csengeri Piroska: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben
A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben 155 veknek megfelelően azokon a területeken — elsősorban pinceterekben — végeztünk feltárást, amelyeket a kiépítés során drasztikusan átalakítanak vagy megsemmisítenek. A kutatást az ún. Tárház alatti pince keleti falának lokalizálásával kezdtük. Ennek a falazatnak a föld alatt megbúvó alapozását, pontosabban annak felületét azonosítottuk. A munkát az ún. Ebédlőpalota alatti pince feltárásával, a kiviteli tervekben szereplő szintekig történő szintsüllyesztéssel folytattuk. A süllyesztés során a helyiség déli falának — azaz a déli várfalnak — a belső oldalán előkerült az átlagosan 15—20 cm széles alapozási kiugrás. A tervezett kivitelezési szint elérése során szisztematikusan eltávolítottuk a középkori rétegeket, megtisztítottuk a helyiség kétharmadát elfoglaló, észak felé lépcsőzetesen emelkedő természetes sziklafelszínt is. A helyiség keleti falát, melyben egy nagyméretű teherhárító ív is megmaradt, erre a sziklafelszínre alapozták. A helyiség még meglévő falait, valamint a teherhárító ívet részletesen dokumentáltuk. Az utóbbi kivitelező által végzett elbontását követően jól azonosíthatóvá vált a falazat utólagos bekötése a külső déli várfalba. A várkápolna előtti ún. Gerendás pince területének keleti harmadában is szükségessé vált a régészeti célú szintsüllyesztés. A nagyköves, fekete humuszos, Árpádkori feltöltési rétegben az épület keleti falának alapjait már nem találtuk meg. A várkápolna falához futó keresztfái déli szakaszán alapozásra nem számíthattunk, mivel itt egy nagyméretű, boltozott nyílás biztosította a közlekedést a pincehelyiségek között. Ebben a helyiségben is azonosítottuk a déli várfal szakaszon (azaz a várkápolna északi falában) egy 25 cm széles alapozási kiugrás nyomait. Ennek az alapozásnak a kövei porózus kötőanyagban, lazán helyezkedtek el. Megtisztítottuk a helyiség ENy-i negyedét is, feltárva így az itt meglévő természetes szikla észak felé emelkedő tömbjét. Az alsó várudvar szakasz területén a 2009—2011 között feltárt ciszterna kiépítéséhez kapcsolódóan végeztünk régészeti feltárást annak környezetében. A felső humuszréteg eltávolítását követően azonosítottuk a várudvar utolsó, 17. századi sárga agyagos járószintjét. Ezt elbontva lehetőségünk volt az alatta lévő feltöltési réteg vizsgálatára is. A beruházás által érintett mélységig végeztük a feltárást, mely átlagosan 40—50 cm volt. így a mélyebben húzódó, a korábbi korszakhoz tartozó rétegek teljes feltárására már nem volt módunk. A 16. században emelt nyugati, ún. Alsó bástya területén a kivitelező által elvégzett elsődleges földmunkákat követően nyílt lehetőségünk a védmű keleti részén a várfalak külső és belső síkjának meghatározására. A várfalakat itt is a természetes, lépcsőzetes sziklafelszínre alapozták. Az 1,5 m hosszú keleti falsík kivételével ezen a részen felmenő falszakaszok lényegében nem maradtak fent. A bástya keleti végében a 4 m vastag falak belső síkja a hegy emelkedő sziklafelületeihez simult. A Felsővár külső fala mellett, a kaputoronytól északra jelöltünk ki három kutatóárkot az itt futó rétegsor vizsgálatára. A két nagyobb méretű, 2014/1. (190x170 cm) és 2014/2. árok (270x320 cm), valamint egy kisebb kutatóblokk, a 2014/3. árok (100x250 cm) területén közepes mennyiségű kései, 17. századi kerámiaanyagot találtunk. A sziklafelszínen egy barna erdei talajt és közepes mennyiségű omladékból származó követ tartalmazó réteget tudtunk csak azonosítani. A 2014. évi feltárás utolsó szakaszában az ún. Rimay ház (korábban már kutatóárkokkal vizsgált) rétegeinek szisztematikus bontását végeztük el a kivitelező által meghatározott mélységig. A helyiség nyugati felében két meszes-habarcsos járószintet, egy ezek között lévő feltöltési szintet — ahonnan egy 1482-ben vert Hunyadi Mátyás dénár is előkerült —, továbbá a tér északi falánál azonosított alapozási kiugráshoz kapcsolódó építési szintet, végül az ez alatt húzódó szintkiegyenlítő réteget távolítottuk el, mintegy 3 m mélységig. Az ásatás közben a helyiség keleti falának belső síkja — melytől keletre egy eddig még nem kutatott terület húzódik — instabillá vált. A falsíkot dúcoltuk, majd szakemberek bevonásával tartott konzultáció után a terület keleti felének teljes feltárását — szükségessé vált a falazatok visszabontása, a mögöttük lévő várudvari területek régészeti módszerekkel történő kutatása, lesüllyesztése is — a következő évre halasztottuk. A Rimay ház keleti felében így ez évben csupán a felső két járószint feltárására maradt lehetőségünk. Régészeti szakfelügyelet keretében elvégeztük a várkápolna külső homlokzatain a falszövetben megfigyelhető falelválások, másodlagos helyzetben lévő faragott kövek rajzi felmérését, fotódokumentálását, majd ugyanerre lehetőségünk nyílt a kápolna alatti, ún. Szalonnás pince falszövetei esetében is. Megállapításaink szerint a várkápolna utólagosan épült a déli várfal addig többszörösen javított külső falsíkjához. Megfigyelhető volt, hogy a déli várfal nyugati szakaszának külső síkjában látható fehér tufaköves javítás befut a kápolna falcsatlakozása mögé. Ugyanezt tapasztaltuk a kápolna keleti falánál is. A falszövetben meghatározott, másodlagosan felhasznált faragott kőanyagban megtalálható volt többek között a feltételezhető első kápolna boltozati bordáinak, sőt boltozati csomópontjának több darabja is. Emellett kiemelendő, hogy a déli falban található, az első kápolna feltételezett DK-i sarkát alkotó faragott kövek egy további példánya jelentős magasságban, a déli falszövet nyugati felében került elő.
