Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 55. (Miskolc, 2016)
Régészet - Csengeri Piroska: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben
A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2014-ben 151 6. kép. Bronzveretes faládika a 107 síros szarmata temetőből (Bükkábrány-Bánya, XI. lelőhely) Fig. 6. A wooden box with bronze covering- platesfrom a Sarmatian cemetery with 107 graves from Bükkábrány-Bánya XI site különböztek. A lelőhely ÉNy-i részében számos kemencét, illetve füstölőt tártunk fel egy viszonylag jól körülhatárolható területen, a lelőhely DDK-i zónájában pedig kovács- vagy fémműves műhelyhez tartozó objektumok kerültek elő. Az ide tartozó gödrökből nagy mennyiségű, több kilogramm súlyú vassalak és vastöredék származik, utóbbiak egy része alkothatta a kovács szerszámkészletét. Ezek között voltak lyukasztók, árak, kések, ékek, illetve egy hidegvágó eszköz is, valamint két öntőtégely. A vastárgyakon és -töredékeken kívül számottevő bronztöredéket is találtunk: nagyméretű, javított és szegecselt bronzedények szétvágott és feldolgozásra váró darabjait, valamint feldarabolt római érmeket. Nyilván ezek szolgáltak nyersanyagként a tárgyak öntéséhez. A fémmegmunkáló műhelyhez tartozó zónából előkerült egy germán típusú térdfibula, illetve egy vasból készült firma alakú mécses is. A XI. lelőhely déli részén, egy kisebb homokdomb alkotta kiemelkedésen helyezkedett el az egyik (kisebb) szarmata temető 27 sírja,1 amelyből ötöt árokkerettel láttak el. Sírsorok itt nem figyelhetőek meg, viszont a nagyfokú rablottság ellenére maradtak fenn bolygatat- lan temetkezések is. A leggazdagabb sír női halottját felhúzott lábakkal, illetve a medence alá helyezett kézfejekkel temették el. Nyakában több, mint 80 gyöngyből és bronzkarikákból felfűzött lánc került elő in sitté, a mellkasi részen egy fibulával. Mindkét kézfejénél gyöngysorok maradtak fenn láncként vagy a ruhára felvarrva, jobb kezén bronz karperec, a lábainál pedig több rétegben gyöngyök, szintén a ruhára felvarrva. A két bolygatatlan sírt az azonos típusú, kéttagú számszeríj fibulák (4. kép), illetve a kiszélesedő végű pántkarperec a 2. század végére, a 3. század elejére keltezik. A temető 1 A temető értékelését Id.: K. Tutkovics Eszter: Szarmata temetkezések a bükkábrányi lignitbánya területén - Bükkábrány-Bánya, XI/A lelőhely szarmata sírjai. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LIV (2015), 221-274.