Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Mikita Gábor: Átdíszletezések. A magyar színházak államosítása
Atdíszletezések 475 1945-ben kikerült, a szegedi színház volt, itt kapott ugyanis menedéket díszlet-jelmeztárával, technikai felszerelésével a Kolozsvári Nemzeti Színház. A szegedi színház után felmerült más vidéki színházak állami tulajdonba vétele. Ám Ortutay Gyula kultusz- miniszter még 1947 nyarán is ismételten elutasította a sürgető véleményeket: „Elvben a színházak államosítása elképzelhető. Gyakorlatban viszont fokozatosan lehetne országszerte államosítani a színházakat. A közönség egy állami intézménnyel szemben mindenkor igényesebb, tehát az államosítás során művészeti és anyagi tekintetben egyaránt nagyobb terhek hárulnak az államra, erre pedig napjainkban nem nyílik korlátlan lehetőség.”6 A SZÍNHÁZAK ÁLLAMI TULAJDONBA VÉTELE 1949-BEN 1948-ban felgyorsult az 1946-tól megindult államosítások üteme. 1948 március 26-án állami tulajdonba vették a 100 munkásnál többet foglalkoztató iparvállalatokat. Június 16-án pedig az oktatás terén történt döntő változás az iskolák államosításával. A főleg a vidéki színészek által várt teljes körű államosítás most már érezhetően közeledett, de közvetlen előkészítése megfélemlítéssel teli légkörben zajlott: így például 1949. április 4-én „A magánszínház a vádlottak padján” címmel rendeztek vitaestet a budapesti Fészek Klubban. Majd a szakszervezet több lépcsőből álló tagfelülvizsgálatba kezdett. Az igazolási eljárás első lépéseként kérdőívet kellett kitölteniük a színészeknek, majd tíz bizottság végzett vizsgálatot, jelentéseiket héttagú ellenőrző bizottság vizsgálta felül. Ezek alapján levélben értesítették a színészeket, hogy a következő évadot melyik színházban kell kezdeniük. A S^ínhá^ és Mo^i 30 színészt sorol fel a miskolci társulat színészgárdájaként, köztük Agárdi Gábort, Bárczy Katót férjével Szabó Sándorral, Géczy Dorottyát, a pályája további részét végig itt töltő Csík Sárit, Csiszér Andrást, Máthé Évát, Nádassy Annát.7 Ebben a hangulatban Kossá István pénzügyminiszter 1949. július 19-én terjesztette elő a fővárosi színházak államosításának ügyét. Gerő Ernő, a Népgazdasági Tanács elnöke 1949. július 21-én szövegmódosítás nélkül jóváhagyta azt, s ennek megfelelően a fővárosi magánszínházakat a Népgazdasági Tanács 53/1949. sz. határozata alapján 1949 júliusában államosították. A vidéki színházak állami kezelésbe vételéről a Népgazdasági Tanács 101/6/1949. határozata 1949 augusztusában intézkedett Ortutay Gyula miniszter július 20-i javaslatának megfelelően. A miniszter a vidéki 6 S^ínhá^ 1947. június 17. 7 S^ínhá^és Mo%i, 1949. szeptember 23. színészet átszervezésének tervezetét helyzetértékeléssel kezdte: elsősorban az aránytalan műsorpolitikát bírálta, amelyet a politikailag, erkölcsileg káros „giccsoperettek” uraltak. Rámutatott a közönség összetételének aránytalanságára is: 1 800 000 nézőből 20% volt a munkás, 15% a kisparaszt, s 65% a polgári réteghez tartozott. A gazdasági okok közül a vidéki színigazgatók 576 956 Ft-ot kitevő köztartozását emelte ki, a személyi szempontokat összegezve hangsúlyozta: „A vidéki színtársulataink személyi összetétele sem művészi, sem politikai szempontból nem kielégítő. Sok a tehetségtelen színész, ideológiailag képzetlenek, és magánéletükkel sem képviselik mindig kultúrpolitikai célkitűzéseinket” (DANCS 1990,197). Az átszervezési javaslat továbbra is azzal számolt, hogy egy-egy város a jövőben sem képes egy állandó nagyobb társulatot egész éven át egyedül foglalkoztatni és fenntartani. Ezért a korábbi kerületi rendszerhez hasonlóan nagyobb területen több városban kívánt lehetőséget biztosítani egy-egy társulat számára — ezzel is elősegítve a produkciók minél nagyobb számban történő játszását, s a 2-3 naponkénti, próba nélkül új bemutatók rendszerének felszámolását. Az adott évadban működő 25 társulat helyett 6 kerületi színtársulat, 1 bányász-staggione és 1 operastaggione felállítását javasolta: 1. kerület: Győr, 2. kerület: Pécs, 3. kerület: Szeged, 4. kerület: Szolnok—Kecskemét, 5. kerület: Debrecen, 6. kerület: Miskolc, 7. Bányakerület 8. Opera-staggione. A társulatok működésének gazdasági alapjait külön költségvetési mellékletben szabályozták, szervezeti felépítésüket ugyancsak külön melléklet tartalmazta. A társulatok műsortervének kidolgozását a minisztérium és a Magyar Színészek Szabad Szakszervezete hatáskörébe sorolta. Az évad műsorának összeállításánál irányadó volt, hogy a „haladó szellemű” prózai darabok, a zenés vígjátékok illetve a klasszikus operettek egyenlő arányt képviseljenek. A társulatok üzemi munkájának központi szabályozását elősegítve külön mellékletben heti munkarendet tettek közzé. A társulatok tagjainak ideológiai és szakmai továbbképzésére a fővárosi állami színházakhoz hasonlóan tanfolyamok szervezését javasolta. Távolabbi célként fogalmazta meg — a fővárosi színházak deficitjének csökkentése és önállóvá válása révén felszabaduló pénzösszeg rendelkezésre bocsátásával — újabb vidéki társulatok felállítását, amelynek eredményeképpen az 5 éves terv végére minden megye saját színtársulattal rendelkezhetne (DANCS 1990,197). Az évad megszűntével, 1949. augusztus 31. után színházi koncessziót magánvállalkozó részére Magyarországon nem lehetett kiadni. A javaslat azonban továbbra is számolt a városok támogatásával, az államosítás
