Csengeri Piroska - Tóth Arnold (szerk.): A Herman Ottó Múzeum évkönyve 54. (Miskolc, 2015)
Történettudomány - Surányi Béla: A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896–1989)
A hazai növénytermesztési politika egy évszázada (1896-1989) 425 tekinti a magyar mezőgazdaság fejlesztését” (HONVÁRI 2005, 584—594). Az agrárpolitikában a legjelentősebb változás a beszolgáltatás és az ún. kötelező állami szabad felvásárlás megszüntetése volt, amit az állami szabad és a szerződéses felvásárlás váltott föl. Mindez azonban nem jelentette azt, hogy a piaci alapokra helyeződött a hazai agrárium. Megszűnt a kötelező vetésterv. 1957- től a „népgazdasági elvárások” keretében a gazdasági eszközök, ösztönzők révén igyekeztek befolyásolni azt, hogy mit termeljenek a mezőgazdasági szövetkezetek. Azon felfogás vált általánossá, hogy a termelőszövetkezetek érdeke szinte teljesen megegyezik az ország általános érdekeivel. így a tanácsok mezőgazdasági osztályai egyszerűen lebontották a megyei mezőgazdasági terveket, utasítva a termelőszövetkezeteket az egyes szántóföldi növények termesztésére. Az FM (Földművelésügyi Minisztérium) 1965-ben rendeletben tiltotta meg a járási tanácsok fenti gyakorlatát. Egyedül a kenyérgabona- félék vetésterülete nem csökkent. Vagyis az állam „beleszólása” a termelésbe az 1960-as évek második feléig érvényben maradt. Ezt követően, az állami irányítás legfőbb eszközeként a felvásárlási árak központi megállapítása lépett előtérbe. Az 1016/1957. sz. Korm. rendelet a főfoglalkozású gazdálkodóknak 5 kát. holdig, másoknak egy kát. holdig engedélyezte a földvásárlást. Az egyéni gazdálkodóknak családonként — a földminőségtől függően — 20-25 kát. holdban szabta meg a birtokhatárt. A részes művelésre is lehetőség nyílott. Sőt, az állami tartalékföldek bérleti használatára is sor került. A szövetkezetesítés újabb hullámának megindítása előtt, 1957 nyarán megjelent az MSZMP jövőbeni agrárpolitikáját taglaló tervezet: Agrárpolitikai tézisek címmel, amely a mezőgazdasági termelés mennyiségi növelésére és a belterjesség fokozására fektette a hangsúlyt. A szövetkezetesítés újabb elindításáról az MSZMP KB (Központi Bizottság) 1958. decemberi határozata döntött. A pártvezetésben viták dúltak az átszervezés ütemét, formáját és a múltban elkövetett hibák tanulságait illetően (HONVÁRI 2005, 622—623, 626). 1958/1959 fordulójától vette kezdetét a termelő- szövetkezetek szervezésének az ügye, amely a parasztság körében számos egyéni tragédiának volt a kiváltója. 1961 végén a szántóterület 95,6%-a tartozott az állami vagy a szövetkezeti szektorhoz. Ez utóbbi részesedése 79%-ot jelentett. 1964-re a közös és állami gazdaságok a földterület 97,6%-án gazdálkodtak, s a magán- gazdaságok termőföld részesedése 2,4%-ra csökkent (HONVÁRI 2005, 630-631, 633). Az 1960-as években nehéz időszak köszöntött a szocialista mezőgazdaságra. A termelőszövetkezetek állami támogatását az évente kiadott 3004-es kormányhatározatok tartalmazták, amelyek köre az alábbi területre terjedt ki: talajjavítás, nagyüzemi szőlő- és gyümölcsös telepítés, öntözés, istállóépítés, gépvásárlás, stb. 1965-ben bővült a termelőszövetkezetek ún. melléküzemági tevékenysége (HONVÁRI 2005, 641, 644). Minden jelentős intézkedés először a MSZMP KB- ban körvonalazódott (HONVÁRI 2005, 648—649). Példának okáért az 1967. évi III. te. — a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről — és az 1967. évi IV. te. — a földtulajdonról és -használatról — esetében is. Mindez a rendszerváltásig érvényben maradt, hiszen a politikai rendszer sajátosságai közé tartozott. A jövőt illetően Erdei Ferenc az új nagyüzemi gazdálkodás jegyei közé sorolta: teljes körű gépesítés, sőt egyes területek automatizálása, kemikáliák használata, új biológiai módszerek alkalmazása a vetőmagvak és a tenyészállatok előállítása terén. A nagyüzemi gazdálkodás megszületése után — a térség politikai lehetőségein belül — „betört az országba a világ mezőgazdasága”, amely először az állami gazdaságokban, majd a termelőszövetkezetekben, s végül az egyéni és kisegítő gazdaságokban talált otthonra. Az ún. iparszerű termelési rendszerek elsőként az állattenyésztésben honosodtak meg, ezt követően pedig a sspntófóldi növénytermesztésben terjedtek el. Mindez együtt járt a fejlett nyugati világ mezőgazdasági technikájának, technológiájának behozatalával, hozzájárulva a „magyar modell” megszületéséhez, amelynek során „a Földanya húsz év alatt megkétszerezte a termést Magyarország földjén” (ROMÁNY 2002, 6). Az 1970-es évtizedtől indult meg a magyar mezőgazdaság látványos fejlődése, amikor a „gazdasági ráció” felülírta a politikát. A kelet-európai viszonyoktól kedvezőbb hazai agrár- és termeléspolitika eredményesnek bizonyult. Bár „... a legfőbb gondot a termelékenység és a hatékonyság okozta, a mezőgazdaság bruttó termelési értékének növekedése ugyanis lényegében az anyagköltség növekedéséből adódott, a mezőgazdaság nettó termelési értéke hosz- szú évek óta lényegében stagnált.” Egyre világosabbá vált, hogy a KGST valódi tartalma nincs kapcsolatban elnevezésével. Az együttműködés gyakorlata siralmas képet mutatott, ami végső soron a fejlett világtól való leszakadás irányába mutatott. A magyar mezőgazdaság eredményei ellenére sem tudta magát „függetleníteni” ettől az általános „keleti tendenciától” (HONVÁRI 2005, 656, 687). Az 1960-as években .. az újabb eladósodási hullám talán legfontosabb oka a kisüzemi mezőgazdaság rohamszerű átszervezése, illetve az ennek következtében több mint egy évtizedig fellépő rendszeres és jelentős
