A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Veres Gábor: A pásztorélet ábrázolásai Herman Ottó műveiben
388 Veres Gábor 3. kép. Koszkol Jenő: Örfás tanya Bihar megyében. 1901. Magyar Természettudományi Múzeum Fig. 3. Jenő Koszkol: Farm with a guard tree in Bihar county. 1901. Hungarian Natural History Museum egyértelmű jelzők szolgáltak. Leggyakoribb (szőr) szín a pej volt, ennek árnyalatai: arany-, barna-, fakó-, meggy-, mocskos-, mogyoró-, piros-, sötét-, szattyán-, tüzes-, világos-pej (Herman 1914, 16). Szótárban nagyon nehéz a színek körülírása. Koszkol képein ezeket is próbálták visszaadni. Maga a pásztor szavunk a latin pastor-ból származik. Hogyan lehetséges az, hogy ennek az ősfoglalkozásnak nem volt nyelvünkben önálló jele? A honfoglalás, államalapítás korában sem volt még erre saját szavunk. Az általános jel hiánya nem a tevékenység ősiségét kérdőjelezi meg, hanem éppen ellenkezőleg. A pásztorkodás sokszínűségét külön jelölték, sokáig nem volt szükség az általános kifejezésre. Az őrzött állatok fajtája, kora, neme stb, szerint maradtak fen szavak erről a területről: ártányos, bárányos, bikás, bivalyos, csikós, csődörös, csürhés, ellető, esztrengás, falkás, fejős, göbölyös, gulyás, kanász, kanos, kecskés, kondás, koczás, kosos, malaczos, nyájas, ökrös, rideg, sőrés, süldős, tehenes, ürüs (Herman 1914, 18-19). Hasonlóan a német eredetű „tánc” szavunkhoz. A magyar nyelv az általános jel elterjedéséig mindig konkrét táncfajtáról szólt: pásztortánc, kanásztánc, botos, ugrós stb. Az akvarelleken lehetőség volt a hagyományos építmények, régi tárgyak pontos ábrázolására. A sokszor életképszerű bemutatás még ettől árnyaltabb, mögöttes tartalmak, viszonyok jelzésére is alkalmas volt. Jelentése van a már fent említett arckifejezésnek, eszközhasználatnak, de akár egy testtartásnak is, mely például utalhat a személy pásztorszervezetben elfoglalt helyére. Nem mindig volt azonban az aprólékos ábrázolásra lehetőség, sőt gyakran nem is volt erre szükség. Egy-egy építmény belsejében jelekkel is meg lehetett oldani a berendezésre utaló bemutatást. Herman Ottó saját jelrendszert dolgozott ki ezek ábrázolására, melyet következetesen alkalmazott az ősfoglalkozásokról írott könyvében.
