A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - Csengeri Piroska: Újabb középső neolitikus arcos edények Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből
Újabb középső neolitikus arcos edények Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 53 ívének „fordítva” megrajzolása is megmagyarázható ezen egyszerű okkal. A „bal- és jobbkezesség” az állatvilágban is megfigyelhető, az arány azonban általában kiegyenk'tett, 50-50% körül mozog (McManus 1999, 198-199). Egyedül az emberi fajnál tapasztalható jelentős különbség: átlagosan 90%-unk jobb-, míg 10%-unk balkezes (Cashmore et al. 2008, 7-8; McManus 1999, 199), de ettől való nagyobb eltérések is előfordulnak a Föld egyes tájain élő népeknél, népcsoportoknál (0—27% között mozog a balkezesek aránya az egyes csoportoknál, Cashmore et al. 2008, 8). A jobb- és balkezesség kialakulásával, genetikai meghatározottságával, régészeti bizonyítékaival (pl. emberi kar-, kéz- és combcsontok eltérései, eszközök okozta mélyedések a fogak felületén, kőeszközökön fellelhető nyomok, ábrázolások vizsgálata) több kutató foglalkozott (összefoglalóan: Cashmore et al. 2008; McManus 1999; 2009). Megállapításaik közül kiemelhető, hogy a balkezesség valamikor az 1,6—1,5 millió évvel és 10 000 évvel ezelőtti időszak között alakult ki, Rr. e. 3000-t követően pedig valószínűleg a maihoz hasonló arányban volt jelen Földünkön (McManus 1999, 200), bár a korai adatok elszigeteltek, nem reprezentatívak (McManus 2009, 42). Az ipari forradalmat követően feltehetően társadalmi nyomásra csökkent a balkezesek aránya, majd a 19. század végi mélypontot követően rohamosan növekedett egészen az 1950-es évekig (McManus 2009, 41—4-2). A „sarlómotívumos” edényeken megfigyelhető, az arcot alulról lezáró farkasfog (cikkcakk) díszítés jelentésével kapcsolatban Domboróczki László nemrég felvetette, hogy az a szakálháti arcos edények M-jeleihez hasonlóan szülő nőt és születendő gyermeket ábrázolhat (Domboróczki 2013,499). A háromszögletű AVK idolfejeket és az ezekkel rokon, edényeken előforduló arcábrázolásokat Domboróczki L. már korábban is a női és férfi princípiumot, valamint a születő életet együtt ábrázoló komplex termékenység szimbólumoknak vélte (Domboróczki 2005,12—13). Egyetértek véleményének azon részével, hogy az „északi” cikkcakk dísz és a „déli” M-jel egymással rokonítható, és feltehetően a mögöttük rejlő tartalom is hasonló lehetett. Talán ez a párhuzam is bizonyíthatja az AVK északi regionális csoportjai és a „déli” szakálháti csoport szellemi hagyományának alapvetően azonos gyökerét. Ugyanakkor Goldman Györgyhöz hasonlóan úgy vélem, hogy miként az M-jel (Goldman 1978, 38), úgy a cikkcakk díszítés is hétköznapibb jelentésű lehetett: az arc alsó lezárását jelenthette, azaz a fordított háromszög alakú fej ábrázolását helyettesíthette. Az újabb leletek alapján úgy tűnik, hogy a fej jelölése az „északi” arcos edényeken a korai AVK időszaktól a középső neolitikum végéig sokat változott. Az AVK 1. fázisból származó, a peremből kiemelkedő, plasztikus fejábrázolások (pl. Mezőkövesd-Mocsolyás, szimbolikus jel nélkül, Kalicz—Koós 2014, 33/1. sz. töredék, 11. t. 5), illetve az edények oldalából kinyúló háromszög alakú fejek (pl. Tiszavasvári-Paptelekhát, Kalicz-Makkay 1972a, Abb. 9, 1, Taf. 11, 1; 1977, Abb. 3b, Taf. 83, 2; Kalicz-Koós 2000, 9. kép 2)10 a középső neolitikum végére „belesimulnak” az edények felületébe. Köztes állapotot képviselhetnek a tiszadobi csoport és a Tiszadob—Bükk átmenet mepő- gombon típusú arcos edényei, melyeknél a háromszög alakú fej még plasztikus bordával keretezett és/vagy az idolok fejéhez hasonlóan hátracsapott (6. kép 1; 7. kép Kalicz—Koós 2000, 1. kép, 10. kép 6 és 9/?/, 12. kép 1 és 7, 13. kép 1; Csengeri 2011a, 10. kép 1, 11. kép 1—5). Ugyancsak átmeneti jellegűek a Bodrogkeresztúrról (nem szimbolikus jeles, Kalicz-Makkay 1972b, Abb. 10, 6; 1977, 121 és 84. t. 7) és Tiszavasvári-Paptelekhátról (szimbolikus jeles, Kalicz—Koós 2000, 9. kép 2) előkerült arcos edények kisméretű, fordított háromszög alakú, az idolokéval rokon fejábrázolásai. A bükki kultúra arcos edényein már többnyire nem jelölik háromszög alakban az arcot (bár előfordulnak kivételek), hanem oldalról szegélyező ferde téglalap-sorral vagy nélküle ábrázolják, alulról pedig cikkcakk-vonallal zárják le (4. kép 1; 5. kép 2—3; 6. kép 5; 7. kép 9; 8. kép 3; 9. kép 4; Kalicz—Koós 2000, 10. kép 5, 11. kép 1, 12. kép 2-4; Csengeri 201 la, 1. kép, 4. kép, 8. kép 4). Ebben az időben sokasodnak meg az arcos tálak és a bomba formájú arcos edények is. Különlegesek az edények kiöntőcsövén (vagy álki- öntőcsövén) kiképzett arcábrázolások, melyeknek a sa- jószentpéter-kövecsesi bükki edény mellett (Csengeri 2002,11 és 1. kép; 2003, 35 és 4. kép 2; 2013a, 120/1. sz. töredék/, 127—129, 74. ábra 2) újabb példáit jelentik a bemutatott hejőkürti darabok (9. kép 1—2). Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az arcos edények nemcsak emberi arcot ábrázolnak, hanem teljes emberalakot jelenítenek meg. Az antropo- morfabb jellegű edényformáktól (pl. hengeres nyakú tárolóedények) eltekintve azonban az emberi jelleg kevésbé megfogható rajtuk. Ugyanez mondható el a nemek ábrázolásáról is. A szimbolikus jeles „északi” arcos edények esetében * 1 10 Mindkettőre jó példák találhatóak Hejőpapi-Hulladéklerakó 1. és 4. lelőhely összefüggő, AVK 1 korú telepének közöletlen anyagában. Köszönöm az ásatást 2009—2010-ben vezető Makoldi Miklósnak, hogy a leletekre hivatkozhattam.
