A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Tanulmányok a Herman Ottó emlékév tiszteletére - Bodnár Mónika: Egy igaz barátság története. Herman Ottó és Pósa Lajos, valamint családjaik kapcsolata levelezéseik tükrében
430 Bodnár Mónika évente lenni szokott. Azt hiszem, ez jól is van Így, mert a jóból is sok, ami sok. — Ezer öleléssel, csókkal, üdvözlettel vagyok aki voltam és leszek: örökre hű és szerető Camillád. 30. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 4 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla - Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1907. október 3. Budapest, 1907. oct 3. Kedves jó Lidikén), már körülbelöl két hete, hogy itthon vagyunk s még csak most jutok hozzá, hogy benneteket, akikre pedig minden nap gondolok — soraimmal is fölkeresselek. Sok volt a házi dolog, míg annyira jutottam, hogy a rendes kerékvágásba zökkentsem ezt a négy hónapig fönnakadt gépezetet, annyival is inkább, minthogy szálló vendéget is vártam, ki még mai napig is itt van s itt lesz még egy ideig, noha már nem sokáig. Most épen látogatóba ment, gondoltam én biz fölhasználom a jó alkalmat és írok neked, akiről olyan igen rég óta nincs semmi hirem. Nem jársz te édes soha, soha Budapesten, hogy errefelé nem visz az utad s legalább egy csipet életjelt nem hagysz magad után az otthonunk táján, amiből láthatnánk, hogy nem feledted el végleg azokat, akik bennetek úgy szeretnek?! Jaj, jaj Lidiként! Jaj te Péczel, de csak is elszakítottál te bennünket egymástól... De legalább jól vagytok, úgy- e édes? Mi csak épen hogy tűrhetően. Az uram most is Debreczenben van, ma estére várom. Oda hajszolta őt a Csokonai Kör Fazekas ünnepsége. Nagyon nyugtalan is vagyok, mert az ünnep egy része a szabadban, a temetőben fog lezajlani s az időjárás hirtelen hidegre változása nem kedvez az öreg embereknek. De hát ő mindenáron menni akart, hát — legyen meg isten akarata! írj édes kedvesem magatokról sokat, sokat, mindent! Mert engem a legparányibb dolog is érdekel, ami rátok vonatkozik. Azok a gonosz “vilió párázatok” lebegnek-e még fejetek fölött s nem akartok-e valami kissebb-nagyobb bajt, amitől isten óvjon benneteket drágáim, szivből kivánja a te kedveseidet veled együtt szivébe záró örökké híven szerető Camillád. 31. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 1 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla — Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1907. december 30. Budapest, 1907. dec. 30. Drága Lidikém, egy leheletre szívtam telkembe az “ispilángi rózsák” illatát. Mert illatos azoknak minden szála és üde és színes, harmatos! Áldja is meg a Teremtő azt a melegen érző szivet, meg azt a kis kezet, amelyek ezeket a szépségeket megalkották. írj ezután is sokat, többet és mindég ilyen szépet, jót, nemeset! Szive mélyéből boldog és szerencsés újévet kíván mindnyájatoknak és igaz szere(te)tét küldi a ti hűséges Herman Ottónétok. 32. Fond 143/ (OSZK Kézirattára) 4 oldalas kézírásos levél, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla - Pósa Lajosné Andrássy Lídiának Budapest, 1908. február 3. Budapest, 1908. febr. 3. Oh, te szegény drága Lidikém! Kimondhatatlan részvéttel olvastuk megható, panaszos soraidat; az uram nem győzött sajnálkozni, pedig ő azt úgy nem is érti, el se tudja képzelni: mi minden apró és mégis szörnyűséges munka szakad egy háziasszony nyakába, ha cseléd segítség nincsen kéznél. Hogy' mi mindennel jár csupán egy ebéd megfőzése, fölhordása és nyomainak eltüntetése is! És az a jó kicsi Sárika! Mit tudott az csinálni egymagában, mikor már te is, édesem, kidültél mellőle s ágyhoz szegzett a szenvedés. Túlfelől pedig egy másik szenvedő — a szegény, teheteden öreg mamád — várta a gondoskodó kezet, mely az ő mozdulatlan mivoltát istápolja, szükségleteit ellássa. Én ezt mind nem csak hogy megértem, hanem oly élénken el tudom képzelni, mintha testi szemeimmel magam előtt látnám. Jól tetted édes, hogy elsoroltad az „állapotot” s szivembe öntötted keservedet. Senki azt jobban meg nem tudná érteni és senki igazabb részvétet nem érezne, mint én. A legvisszásabban hat az, hogy ép a prot. bál napján akartunk táviratozni, hogy másnap kirándulunk hozzátok s olvasva a bálijegyeket váltottak névsorát, nem győztünk örvendezni, hogy nem tettük. Elképzeltük és el is mondogattuk egymásnak: hogy'an jöttetek be szombaton Sebőkékhez, a sok ékes báli holmival megrakottan; hogyan öltöztetek föl s mentetek a mulatságba; hogy élvezett reggelig és milyen boldog volt a mi Sárkiánk. Aztán — így okoskodtunk — a bálbul dehogy mentetek Péczelre, hanem vissza Sebőkékhez. Ott délig aludtatok. Aztán megbeszéltétek a vigalom kimagasló eseményeit s csak d. u. mentetek haza fáradtan, de a boldogságtul mámorosán — pihenni a babérokon! így képzeltük, így beszéltük mi ezt az én jó urammal. 5 az alatt te, Lidikém, babérok helyett a szenvedések ágyán feküdtél - Sárikád pedig roskadozott a gyönge vállaira szakadt súlyos föladatoktól. Igazán kegyeden a sors; és igazán nehéz az élet! — S mint írod, a „kis urad” is betegeskedett. Na, de azt már igazán el sem tudom képzelni, mihez kezdett és hogyan illeszkedett ő — a végképp tájékozatlan és tapasztalatlan férfi az adott irgalmatlan helyzetben! Minket még e mai napig — nem is igen merek örvendezni — a járványos, akut, de azért elég súlyos betegségek nem kerestek fel... jó órában legyen mondva! Én azért mégis doktorhoz járok minden másodnapon és kezeltetem az
