A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Művészettörténet - Pirint Andrea: Borsod vármegye panteonja
340 Pirint Andrea vett képzőművészeti vonatkozásoknak adunk helyet, a levéltári forrásokat e tekintetben felhasználva. tanácstermünk mennyezetét valamelyik nevesebb hazai festőművész által elkészítendő nagyobb szabású freskó képpel díszítjük fel, mely lehetőleg vármegyénk történetéből vett eseményt adjon vissza” — olvasható a Dr. Tarnay Gyula alispán indítványát elfogadó 1911. június 9-i közgyűlési határozatban.25 26 A választás Rakssányi Dezső (1879— 1950) festőművészre esett, akivel a terem felújítását felügyeié) bizottság egy hónapon belül meg is állapodott, s akit a július közepi ülésen már személyesen és nagy hangsúllyal úgy mutattak be, mint a „Benczúrfestőiskola tagját". Rakssányi előtt tehát éppúgy a glóriás mester neve nyitotta meg a borsodi székház kapuját, mint ez idő tájt Stetka Gyula előtt, két alkalommal is. A bemutatkozásra Rakssányi határozott elképzelésekkel érkezett Budapestről, s javaslatai átestek a Tarnay vezette bizottság szűrőjén. Ekkor fogadták el, hogy a mennyezetre hét kompozíció kerüljön, mégpe- dig „... egy nagyobb allegorikus kép a középre, négy aránylag kisebb tájkép két-két oldalt a hosszoldalakon és ezeknél egy- egy nagyobb méretű történelmi kép a szélességi oldalakon”f Rakssányi azt is elérte, hogy a jelenetes képek ne közvetlenül a vakolatra festett freskók, hanem vászonalapú olajképek legyenek, melyeket aztán a mennyezetre erősítenek. A szakszóval pannónak nevezett megoldást a művész nyilvánvalóan praktikus okokból preferálta, hiszen párhuzamosan vállalt festői és tanári feladatai miatt nehezére esett volna a fővárostól tartó- sabban elszakadnia. A vászonképeken azonban budapesti műtermében kényelmesen dolgozhatott. Rakssányi azt is magára vállalta, hogy kiválasztja, irányítja és ellenőrzi a festőcéget, amely a pannók közeit kitöltő, stukkóutánzatú díszítőfestést, egyben az oldalfalaknak és a karzat mellvédjének mennyezethez illő kifestését elvégzi. Végső soron azonban az egész teremdekorációs projekt művészeti felügyeletét ellátta, hiszen ő maga gyűjtötte be és véleményezte a konzolokra és csillárokra vonatkozó ajánlatokat is, továbbá instruálta a miskolciakat a Budapestről leszállított konzolok kiosztásáról, felrakásának módjáról (lásd Kát. KV/1). A hét festmény a művész által javasolt elrendezésben és tematikai koncepció szerint valósult meg, de biztosra vehető, hogy a jelenetek konkrét témáit — helytörténetről lévén szó — a megrendelők határozták meg. A töredékesen fennmaradt vonatkozó iratok hosszasabb vitázásról tanúskodnak, melynek eredménye végül is az lett, hogy a mennyezet közepére erő25 MNL BAZMLt IV. 809/b. 210/1913. 26 MNL BAZMLt IV. 809/b. 210/1913. sített, legnagyobb méretű képmező a vármegyei törvényhozás allegóriáját jeleníti meg, a hosszanti oldalak négy kisebb tájképén pedig az ónodi, a borsodi, a szendrői valamint a dédesi várak sziluettje bontakozik ki. A rövid oldalak kartusainak sokalakos történelmi jelenetei közül az egyik a diósgyőri várból vadászatra induló Nagy Lajost ábrázolja udvartartásával, míg a másik az 1849-es zsolcai csatának állít emléket egy véres csatakép formájában. Az utolsóként említett jelenetet a történelmi festészetben gyakorlott művész nyilván saját képzeletére hagyatkozva festette meg, mint ahogy az allegorikus központi képhez sem volt szüksége különösebb előtanulmányokra. Valamennyire azonban mégis, hiszen az akadémikus monumentális festészet sablonjainak és kellékeinek rutinos alkalmazása mellett némi helyi színezetet is érvényre kellett juttatnia. A vármegyei törvényhozás épületét allegorizáló oszlopos építmény előtt egy díszmagyarba öltözött alak, a mindenkori főispánt jelképező idősebb férfi áll. A hozzá vezető lépcsősor két oldalán egy-egy csoport, balra a vármegye népességének iparos-munkás, jobbra annak földműves rétegét szimbolizáló figurák sorakoznak. Ez utóbbi részlet az, ami a fővárosi művész számára némi nehézséget okozott, hiszen a borsodi folklórelemek megjelenítéséhez segédletre volt szüksége. 1911 októberében így ír Tarnaynak címzett levelében: ,yi figurális képek tervezése is folyik, azonban hálásan megköszönném, ha a mezőkövesdi népviseletről néhány rajzpt kaphatnék, vagy esetleg oly könyv czjmét, mely azt tárgyalja.,<l1 Rakssányi 5800 koronás fizetségében, melyről a két fél előzetesen megállapodott, a festő utazási és adatgyűjtési költségei is benne foglaltattak. Az iratok alapján azonban efféle célokra a művész nem költött túl sokat, hiszen a pannóknak mintegy két éven át elhúzódó megfestése alatt a borsodi alispán hiába hívta Rakssányit újra és újra, a festő — elfoglaltságaira hivatkozva — nem tette tiszteletét. Tarnay egy alkalommal így fordult hozzá: „Hogy jön már most össze a hasonlatosság, ha Ón a kérdéses helyekre sem le nem jön, sem nem küld le senkit, sőt fotográfiái felvételeket sem eszközöl. Ez nem jól van így, s attól tartok, hogy kellemetlenségekhez vezet.,<28 A feladatot a festő végül sikerrel oldotta meg, s a képeket 1913. október végén rendben átadta a bizottságnak. Hogy a várakat ábrázoló panorámákat miféle előképek felhasználásával sikerült megfestenie, arról nem esik szó. Valószínűnek tűnik, hogy ezt utóbb senki nem is firtatta, hiszen az eredménnyel a meg27 MNL BAZMLt IV. 809/b. 210/1913. 28 MNL BAZMLt IV. 809/b. 210/1913.
