A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)

Régészet - Szolyák Péter - Lengyel György: A Miskolc-Bársony-házi "szakócák" kutatástörténete és techno-tipológiai vizsgálata

26 Szolyák Péter—Lengyel György (= metariolit!), ezért jellemző tulajdonsága, hogy a természetes aprózódása és feldarabolódása sem fel­tétlenül csak a palalapok határfelületei mentén megy végbe. Ezért szilánkolható jól! Ha a kőzetben az ütő által előidézett ütközési energia egy palalapon belül, vagy csak kevés palalapot keresztezve tud továbbter­jedni, akkor hosszabb szilánkot nyerünk. Ha az ütkö­zési energia már rövid úton sok palalapot keresztez, akkor a szilánk biztosan hamarabb kifut, esetleg a palalapra merőlegesen eltörik vagy csapottan (réfléchi) végződik, azaz rövidebb lesz (10. ábra). A hátlapon az 5—6. generációs leválasztások az élek közelében, négy egymástól távol eső szakaszon sorakoznak. A formálás rekonstruált sorrendje, elölnézetből értelmezve (!), az alábbi: 1. baloldal előlap, 2. baloldal hátlap, 3. jobboldal hátlap, 4. jobboldal előlap, 5. a hátlapon bal és jobb oldal alsó és felső rész, 6. végső (él)formálás retussal elsősorban a hátla­pon, döntően a jobb élnél. A csúcs kialakítására a pattintó már a folyamat elejétől törekedett. Erre utal, hogy a leválasztások nagyobb része a 3. generációtól kezdve rézsútos, azaz vagy a csúcstól a bázis felé vagy fordítva 10— 83°-os szöget zár be az eszköz kereszttengelyéhez viszonyítva. A kisebb, tompa csúcsú „szakóca” esetében is jól látszik, hogy a felső rész felé haladva már a 2. gene­rációs leválasztások többsége szöget zár be a vízszin­tes tengellyel (19—79°), tehát a készítéskor a csúcs legalább részleges kidolgozása mindenképpen szem­pont volt (11. ábra). Az előlapon, a másik darabhoz hasonlóan felfedezhetünk némi balra húzó felületi aszimmetriát, különösen az alsó részen, a bázis kö­zelében. Itt a negatívok csaknem minden esetben szabályosan egymással szemben futnak és tengelyük közel párhuzamos az eszköz vízszintes tengelyével. A hátlapon lévő leválasztások iránya koncentrikus, már-már a diszkóid jellegű magkövek felületét idézi. Az aszimmetria itt teljesen hiányzik. A szilánknegatí- vok időbeli sorrendje és térbeli helyzete az elő- és hát­lapon egyaránt arra utal, hogy a pattintó a kinagyolás szakaszában, a másik „szakócához” viszonyítva na­gyobb „ugrásokkal”, bátrabban végezte a formálást. A kevésbé jellemző aszimmetria, valamint a hátlap hatalmas, sekély szilánknegatívjai eleve arra utalnak, hogy ez a nyersanyagtömb a másiknál könnyebben megmunkálható volt. Palalapjai valószínűleg alig vagy egyáltalán nem zártak be szöget a megmunkálás előtti természetes felületével, azokkal többnyire párhuza­mos síkokban rendeződtek. A formálás rekonstruált sorrendje, elölnézetből értelmezve (!), a következő: 1. bal és jobb oldal felváltva az előlapon, 2. teljes perem körben, csillagalakzatban a hádapon, 3. végső (él)formálás retussal az előlapon, kisebb megszakításokkal a teljes perem mentén. Metrikus jellemzők és mintádat A bifaciálisok a nagyszámú formáló leválasztás miatt általában alkalmasak arra, hogy készítésük folyamatát és az alkalmazott technikát a leválasztott szilánkanyag megléte nélkül is csaknem teljes egészében rekonstru­álhassuk. Ugyanez egyetlen szilánk- vagy pengeeszköz esetében, ha nem áll rendelkezésre az eredeti magkő és a többi leválasztott szilánk, nem lehetséges. Elméletileg két vagy több különböző bifaciális szi- lánknegatívjainak száma, a negatívok egymáshoz és a kész eszközhöz viszonyított pozícióinak, méretei­nek, méretarányainak, valamint leválasztási irányainak rendszere sajátos, egy kultúrára, egy csoportra, vagy, véleményünk szerint, akár egy személyre jellemző min­tát adhat. Ez a minta azonos vagy egymáshoz közeli kőeszköz-típusoknál annál inkább felismerhető, minél inkább hasonló méretűek és minőségűek a kiindulási nyersanyagok. Ehhez jön még változóként a pattintó(k) tudása, képességei és a hagyomány, amelyet átvett. Mivel a miskolci „szakócák” esetében a nyersanyagon felül a lelőhely és a rétegtani helyzet, valamint a rétegen belüli pozíció is megegyezik, a technológiai elemzésünkben e minta keresésére külön hangsúlyt fektettünk. A metrikus adatok felvételéhez méretarányos és mm-pontos rajzokat készítettünk a leletek mindkét felületéről. A rajzokat, térképekként értelmezve őket, az ESR1 ArcMap 10.0 szoftver segítségével georefe­ráltuk. Ez lehetővé tette, hogy a mértani szempontból szabálytalan alakzatoknak, a kőeszközöknek és szi- lánknegatívjaiknak a területét pontosan megmérjük. Ezt követően a szilánknegatívokon láthatópattintási stigmák (Holló et al. 2004) alapján meghatároztuk a ki­nagyolás szakaszához kapcsolódó leválasztási irányokat. Harmadik lépésként a „szakócák” azonos felü­letein (elő- és hátlapjain külön-külön) beazonosítot­tuk azokat a szilánknegatívokat, melyek a pozíció, a leválasztás iránya és/vagy a méret alapján egymással párhuzamba állíthatók. Mivel e három szempontnak egyszerre nem minden negatív feleltethető meg, a pozíciót tekintettük az első, a leválasztás irányát, de legalábbis tengelyét pedig a második legfontosabb kri­tériumnak.

Next

/
Thumbnails
Contents