A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - B. Hellebrandt Magdolna: Zökkenők a régészeti kutatásban
A Herman Ottó Múzeum Évkönyve Lili (2014), 213—222. ZÖKKENŐK A RÉGÉSZETI KUTATÁSBAN B. Hellebrandt Magdolna régész, Miskolc Absztrakt: Az ezredfordulót megelőzően egyes települések vezetőiben felmerült az igény, hogy lakóhelyük történetét összefoglalóan mutassák be, ezért monográfiák írására kérték fel a Herman Ottó Múzeumot. Több községmonográfia írásában vettem részt abból az elvi meggondolásból, hogy így viszonozzam a megyében élőknek a leletbejelentéseket, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy felvázolhassuk íratlan és írott történelmünket. Ez a kutatás a szakmai, szinte kijelölt, célirányos gondolkodásmenettől szerteágazóbb volt. Számos helymeghatározásra, lelőhelyek pontosítására, elírások korrigálására, több mint száz éve múzeumba került tárgyak kézbevételére, kallódó iratok átolvasására és az eredeti, korabeli leltárkönyvekben kutatva azonosításra volt lehetőségem. Kulcsszavak: Szendrőlád, Rozvágy, Felsőkelecsény, Szikszó, Abaújvár-Kenyhec (Kechnec, SK), Abaújszina (Sena, SK), monográfiák tévedései, leltári számok, kiállítások, hasonló lelőhelynevek TÉVEDÉSEK MONOGRÁFIÁKBAN Többször előfordul kutatásaink során, hogy egy-egy monográfiában hibát veszünk észre, s ez természetes, hiszen nagy anyag összefoglalásáról van szó. Elírás történt az ismert szendrőládi díszített nyakkorongos bronzcsákány esetében is, amikor Mozsolics Amália előkerülési helyként Sajóládot adta meg (Mozsolics 1967, 158. 22. kép 1). Mozsolics téves lelőhely megnevezését olvashatjuk a tiszaladányi bronzlelet publikációjában (Koós 1989, 2. ábra díszített, 3. ábra diszkeden nyakkorongos csákány). A csákányról korábban Kemenczei Tibor írt a bronzkori fejszéket összefoglaló cikkében, amelyben részletezte a mintát, a párhuzamait, s a Kr. e. 16. évszázadra datálta (Kemenczei 1966, 7—11, 2—3. kép). Az őskor művészeti emlékeit tárgyalva megállapította, hogy a Szendrőládon talált fejsze díszítése a mykénéi kultúra jellegzetessége (Kemenczei 1971, 44). A Szendrő monográfia írásakor összegyűjtöttem a környék régészeti adatait (B. Hellebrandt 2002, 66—71), és látva az ellentmondást, s mert a tárgy a Herman Ottó Múzeum gyűjteményében van, megnéztem a leltárkönyvet. Eszerint a díszített nyakkorongos bronzcsákány leltári száma 53.638.1. és lelőhelye Szendrőlád. Ebben és a hasonló esetekben is a leltár- könyvi bejegyzés a hiteles. Hunyady Ilona az egész Kárpát-medence kelta leletanyagát feldolgozta (Hunyady 1942-1944). Minden darab nem került a kezébe, volt, amit irodalomból ismert és volt, aminek a fényképét kapta meg, mint például a szikszói zabláét (B. Hellebrandt 2013). Ezt a darabot az 1880-as években Bajnok Jusztin honvédszázados ajándékozta dr. Jósa Andrásnak. A zabla a nyíregyházi múzeum gyűjteményében található, leltári száma 64.852.1-2 (ennek oka, hogy külön leltározták a zabla két fél darabját). A karika átmérője 7 cm, a pálcatag hossza 6,5 cm, a végén a kör alak három mélyített részre osztott, ezek a zománc, vagy más szóval email berakás helyei. Az egyik fél pálcatag vége hiányzik, a másik megvan, de bizonyára a kopástól kissé kitöredezett (1. kép). Hunyady Ilona összefoglaló munkájában említette a szikszói zablát (Hunyady 1942—1944,123— 124. Lili. 3), melynél a karikákat összekötő tag nem csavart, hanem plasztikus részekből alakított, s több vas példány között az egyetlen bronzból öntött. A kelták által képviselt La Téne kultúra C fokozata idején használták. Hunyady szerint a Kárpát-medencében teljesen hiányoznak az emailos darabok. Valószínű, hogy a szikszói zablát csak a felülnézetben készült fénykép alapján ismerte, s így nem figyelhetett fel az email helyére. Szikszó nem szerepel Hunyady 1957- ben kiadott lelőhely összefoglalójában, de K. Végh Katalin utalt a lelőhelyre (K. Végh 1969, 1. kép, térkép). Sima kivitelű zabláról tudunk Új diósgyőriről is (ma Miskolc, K. Végh 1969, 80. VII. t. 6). A szikszói zablához legközelebb áll a felsőmérai lelet (Mihalik 1905, 264. II. t. 1-4), ahol a negyedikként bemutatott