A Herman Ottó Múzeum évkönyve 53. (2014)
Régészet - Simon LÁszló: Római bronzmécses Szendrőládról
152 Simon László RÓMAI KORI LELETEK SZENDRŐLÁDRÓL 1942-ben 3 db Szendrőládról származó római érmével gazdagodott a Borsod-Miskolci Múzeum éremtára (Leszih 1943, 57; Simon 2014, Kát. 212-214), melyek 1988-ban egy műtárgycsere révén a Nemzeti Múzeumba kerültek. 2 db Antoninus Pius bronzérme, egy dupondius (RIC 660a) és egy nem meghatározható sérült bronzpénz közelebbi helymegjelölés nélkül, Caracalla ezüst érméje (RIC 223) pedig Szendrőlád Fáskert lelőhellyel került nyilvántartásba. Mindhárom lelet Vladár Tiborral történő csere révén jutott a múzeumba.5 Antoninus Pius érméi a leggyakrabban előforduló római pénzek közé tartoznak Eszakkelet-Magyar- országon. E régión belül a Felső-Tiszavidékről a 37 db-os tyukodi éremlelettel (Bírón! 1974; Istvánovits 2002) együtt 13 db (6 példány az éremleletben, a többi szórványként), Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a miskolci denárlelettel (Biró-Shy 1990, 64—67; Simon 2014) együtt 31 db (21 db az éremleletben, 10 db szórványként), Kelet-Szlovákiában 11 db (ebből 4 db kincsleletből, 7 db szórványként) Antoninus Piushoz köthető érme ismeretes (Kolnikova 1973, 176, Tab. 1). E pénzek zöme azonban dénár, a bronzérmék száma lényegesen kisebb. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Antoninus Piustól a szendrőládiakon kívül mindössze 2 darab római bronzérme ismeretes, egyik Miskolc-Tatárdomb, a másik egy ismeretlen sárospataki lelőhelyről (Simon 2014, Kát. 166, 207). Antoninus Pius pénzeitől lényegesen ritkábbak a 3. század első feléből származó érmék, sőt mondhatni azt is, Caracalla denára kifejezetten unikális jelenség B.-A.-Z. megye területén. Kelet-Szlovákiában is csak egyetlen példány került elő Nagyszaláncról (ma: Slanec, Szlovákia, 1. Kolnikova 1972, 103.), a Felső-Tisza-vidéken egy sincs (Istvánovits 2002). Mindez azt is jelenti, hogy a Szendrőládon (és környékén) élő késő római császárkori népesség valamiféle kapcsolatban állt az érmét kibocsátó Római Birodalommal abban az időszakban is, amikor a térség régészeti lelőhelyeinek hagyatékában a kurrens érmék nem voltak jellemzőek. 5 A Magyar Numizmatikai Társulat miskolci tagjainak névsora (HÓM HTD 84.48.47.1.) szerint a zempléni birtokos családból származó Vladár Tibor 1941-től tagja volt a társulatnak, rendszeresen ajándékozott különféle érméket a miskolci múzeumnak. A fent említett műtárgycsere ellenére a Herman Ottó Múzeum Éremtára 68-69/1942. és 338/1942. leltári számú érméinek dobozában is föllelhető 2 db Antoninus Pius bronzérme és 1 Caracalla dénár, ezek azonban ismeretlen lelőhelyről/gyűjteményből származó másodpéldányok, melyeket az éremtár gondozója (?) helyezett valamikor az 1988-ban Budapestre került eredeti érmék helyére. Hullám Dénes egyetemi szakdolgozatában foglalkozott a Szendrőládon talált római kori vastárgyakkal.6 * A Richtofen Bolko tanulmányában Leszih Andorra hivatkozva említett kések és vas sarkantyú (Richtofen 1932, 136—137, 22. j.) a Bóna István hagyatékából származó rajzok segítségével lettek vizuálisan is megismerhetők (Hullám 2011, 24—25). A tárgyak melletti „Miskolci múzeum” felirat szerint idekerült leletek hollétéről azonban ma már nincs információnk. A 2 vaskést és egy korai (kelta jellegű) sarkantyúit (Ginalski A típus) már Richtofen Bolkó is a vandálok hagyatékához sorolta: utóbbit a közismert muhi bronzsarkantyúval együtt tárgyalta. Etnikai meghatározását — valószínűleg a személyes kapcsolatnak is köszönhetően — egy kiállítási forgatókönyv tanúsága szerint Leszih Andor is átvette (HÓM HTD 73.676.14.). Hivatkozás nélkül, de minden bizonnyal Leszih Andor nyomán Szendrőlád és Muhi térségét 1939-ben Klein Gáspár is a vandálok településterüle- téhez sorolta a vármegyei szociográfiák sorozatában megjelent történeti összefoglalásában (Klein 1939, 14). Ugyanígy járt el évtizedekkel később Marek Oledzki is (Oledzki 2008, 368). Az egyetlen szendrőládi római császárkori edénytöredék a községtől délre található Füveskert-dűlő déli részén látott napvilágot a településrendezési terv örökségvédelmi hatástanulmánya készítése kapcsán végzett helyszíni szemlén. A télen (2005. 01. 09.) végzett terepbejáráson talált lelet — egy kavicsos so- ványítású, gyorskorongolt, sárga foltos szürke színű, nagyméretű edény (fazék?) oldaltöredéke — azonban vajmi kevés kiindulópontot ad a lelőhely, vagy a térség császárkori telepviszonyainak megismeréséhez. Annyi tény, hogy ez a típusú kerámia a 3. századtól terjedt el Észak-Magyarországon (Szabó—Vaday 2009, 299). A római császárkor legkésőbbi, 5. századi, germán típusú emlékei közé sorolhatóak a Nemzeti Múzeumba került sokszögcsüngős, almandin berakásos, fonott karikájú arany fülbevalópár és ezüst lemezfibula töredék, amelyeket a szendrőládi Pallaviccini birtokon Veres János helyi lakos talált meg. A leleteket a magyar Királyi Állampénztártól vásárolta meg a Nemzeti Múzeum.8 Sajnos a bronzmécses s az edénytöredék kivételével nem tudjuk még feltételesen sem lokalizálni, 6 E helyen is köszönöm Hullám Dénesnek, hogy diplomamunkáját megismerhettem és használhattam! HÓM RégAd 3771-05. 11 és 14. ábra 8 MNM 71/1896.1 3.; Hampel 1905, II, 50, Taf. 43, 4-6.
