A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Művészettörténet - Pirint Andrea: Genius loci vagy emlékmentési szándék? Miskolc két világháború közötti városképei a Herman Ottó Múzeum képzőművészeti gyűjteményében
346 Pirint Andrea szobrászművész a 10-es évek végétől váltak a város kulturális életének vezéregyéniségeivé. A kortárs Gimes Lajos (1886-1945) ugyan inkább csak látogatóba járt haza tanulmányainak végeztével, de műveit rendszeresen szerepeltette a helyi kiállításokon. A velük nagyjából egyidős Meilinger Dezső (1892—1960) Egerből nősült ide, s vált a helyi piktúra oszlopos tagjává. Rajztanári állást kapott, s végleg letelepült Miskolcon 1911-ben Szontagh Tibor (1873—1930), 1919-ben modori Szabó Ferenc (1891—1964), az 1920-as évek végén Imreh Zsigmond (1900—1965). Rajztanári állásra érkezett a közelebbről ismeretlen Ernői Olivér grafikus is, aki 1916-tól kezdve tanított a Katolikus Főgimnáziumban. Műterem ösztöndíjjal került a városba, s 1922-től 1927-ig itt élt Vári Vojtovits Zoltán (1890—?), majd 1929-ben ugyancsak ösztöndíjasként jött Döbröczöni Kálmán (1899—1966), aki több mint két évtizeden át dolgozott Miskolcon. A két világháború közötti város képzőművészeti életének helyi szereplői közül fentiekben azok nevét említettük, akiktől miskolci városképet őrzünk, illetve ismerünk. Mindannyiuk életművében akad legalább egy-egy számottevő városábrázolás (némelyikükében természetesen több is), amely a lakóhely hangulatát idézi meg. Ezt a témát Choma József (1901—1969) sem kerülte meg, aki bár Miskolcon született, s 1935- ben ide települt vissza, festői életművének javát a távol töltött évek alatt hozta létre. Szinva-parti városképe 1927-ben, még főiskolai hallgató korában készült.1 Fent említett művészeink egyikének sem volt specialitása a városkép-festészet, ezt a műfajt szisztematikus alapossággal egyedül a felsődobszai születésű selyebi Kiss Lajos (1864—1945) művelte, aki 1894- ben kapott rajztanári állást a miskolci Református Főgimnáziumban. Ettől kezdve haláláig Miskolcon élt és dolgozott, a várost lokálpatriótaként szerette. Noha olajfestésű arcképei is ismertek, elsősorban mint ak- varellistát tartjuk számon. Ezzel a technikával készítette kis és közepes méretű lapokból álló sorozatát, melyek a korabeli város részleteit ábrázolják. A múzeumi gyűjteményben fennmaradt legkorábbi darab Miskolcra érkezésének évében készült, a legkésőbbi 1931-ben. Mintegy három évtizednyi következetes és kitartó munkásság eredménye tehát az a „válogatás”, amely — számosságát tekintve egyébként felmérhetetlen — életművéből a helyi közgyűjteménybe bekerült. Kiss Lajos akvarelljeinek sajátossága, hogy különlegesen bensőséges hangulatot árasztanak. Az in1 Choma lózsef: Szinva-part, 1927. (olaj, karton 50x40 cm) Ltsz. HÓM KGY 74.75. timitás okát csak részben kereshetjük az artisztikus technikában, a lágy és frissen felrakott foltok bravúros könnyedségében. Legalább ekkora jelentőséggel bír, hogy a festő sohasem a „nagy látványt” kereste, hanem a megbújó részletek szépségét, a szűkre szabott utcák líráját, a csendes parkok nyugalmát, a halk szavú áttűnéseket. Szemléletmódja homlokegyenest ellentéte a turisztikailag fontos objektumokat premier plánba állító városkép-festészetnek. Kiss Lajos azt örökítette meg, amit csak egy olyan ember vehet észre, aki belülről ismeri a várost, és belefeledkezik annak apró részletekben rejlő szépségeibe. Kiss Lajos akvarelljei az idő múlásával egyre értékesebb várostörténeti dokumentumokká váltak, hely- történeti kiadványok illusztrációiként szolgálnak. Az ábrázoló jellegű képzőművészeti alkotások természetes módon — létrejöttük okai tekintetében alapvetően szándékolatlanul — biztosítanak forrást a különféle tudományok számára. Hogy Kiss Lajos képei nem csupán a témából fakadóan hordoznak históriai értéket, hanem e mögött művészi szándékosság állhat, azt a festői hagyatékot elsőként értékelő Goda Gertrud is megérezte, mint írja: „... feltételezhetjük — képeit esztétikus helytörténeti dokumentumoknak szánta” (Goda 1985). Túl azon, hogy festményeinek topográfiáját és készítési idejét a hátoldalon többnyire pontosan, a historikus alaposságával rögzítette, sajátos emlékmentési szándék sejthető abban, hogy jellemzően olyan épületeket és városrészleteket választott megörökítésre, melyek fölött eljárt az idő. Sokatmondóak e tekintetben az olyan típusú képcímek, mint lemaradt vén ház a Rózsa utcában,2 3 Ócska házak azArany János utcai közbenJ vagy Házomlás a Szjnva-parton (/. kép). Munkásságának emlékmentési tendenciája leginkább azon képein szembeötlő, melyek a megfestéskor már veszélyeztetett, s azóta elpusztult nevezetességeket ábrázolnak. Példaként említjük itt a legendák övezte Jepus kútját (pontosabban a kútházat) dokumentáló 1903-as víz- festményt.4 A Kiss-féle akvarellek által kijelölt időintervallum a tervszerű városrendezés első nagy periódusával esik egybe. Miskolc első komolyabb városrendezési terve 1895-ben született, s ezzel fokozatos átalakulás vette kezdetét, amely az 1920-as évekkel váltott nagyobb sebességre. A trianoni döntést követően, Kassa hiányában, 2 Kiss Lajos: Hmaradt vén ház a H^sa utcában, 1931. (akvarell, papír 12,5x19 cm) Ltsz. HÓM KGY 62.6. 3 Kiss Lajos: Ócska házak azArany János utcai közben, 1930. (akvarell, papír 20x13,5 cm) Ltsz. HÓM KGY 62.5. 4 Kiss Lajos: Jézus kútja, 1903. (akvarell, papír 13x19,5 cm) Ltsz. HÓM KGY 53.167.1. Reprodukálja: Dobrossy 2000, 128.
