A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Néprajz - Viga Gyula: Dél-Zemplén háziiparának néhány történeti-néprajzi jellemzője
Dél-Zemplén háziiparának néhány történeti-néprajzi jellemzője 317 9. kép. Kézikosár fonása, Tokaj, 2011. Bild 9. Das Flechten eines Handkorbes, Tokaj, 2011 kivételével — mindenütt megtermett a kender, s a házilag feldolgozott rostjából szőtt javak értékesíthetők voltak Tokaj-Hegyalján (Takács 2005, 230). A magyar népművészet egésze szempontjából kiemelt figyelmet érdemel a Bodrogköz textilmunkája, aminek ugyancsak számos táji kapcsolódása figyelhető meg (Kántor 1961; Siska 1986). A fentiek természetesen nem pótolhatják ennek az egész tematikának a további részletező vizsgálatát. Sajnálatos módon, a gyűjteményekben ránk maradt textíliák csak töredékes kép rekonstruálását teszik lehetővé a megelőző évszázad háztartási textiljeiről, azok felhasználásának több területe talán már mindörökre homályba vész. A legáltalánosabb, legelterjedtebb háziipari tevékenység alapvető vonásait persze ismerjük, de éppen a történeti forrásokban való felbukkanásuk indukál rendre újabb kérdéseket (Bencsik 1993b). 5. Fazekasság Zemplén vármegye folyó menti agyagbányái, az agyagkitermelő gödrök jelentős agyagművességet tartottak el az elmúlt évszázadok során. A 16—17. században még egy sor településen dolgoztak fazekasok: Patak, Újhely, Keresztúr, Erdőbénye, Liszka, Tállya, Tokaj, Homonna, Ardó, Vámosújfalu, Szegi, Ond, Hernádnémeti, Szerdahely, Kenézlő, Királyhelmec, Kisgéres, Nagygéres, Gercsely, Nagytoronya, Sztancs, Upor, Deregnyő, Pazdics, Kelese, Kosaróc, Bosnyica és Solobin, tálasok pedig Patak, Újhely, Olaszliszka, Tokaj, Ardó, Szerdahely, Karos, Jesztreb, Ladamóc közösségeiben. Románjános hívta fel a figyelmet arra, hogy az említett korszakban végig követhető a háziipar jellegű agyagművesség mezővárosi céhes iparrá válása, ezzel párhuzamosan néhány településre történő koncentrálódása (Román 1965, 27; 1966, 615—617)." A18. század derekán Pazdics úrbéri bevallása utalt arra, hogy határukban „olyan föld van, amelyből jó fazekak égethetők”, de azt is jelzik, hogy annak hasznosítására „iparosok” is vannak a településen (Takács—Udvari 1989b, 216). A 19—20. század fordulóján a háziipar törzskönyve Sárospatakon 26 családfőt említ, akik fazekas edények készítésével foglalkoznak. Ráth Károly az Ezredéves kiállítás kapcsán utal rá, hogy voltak kiállítók, „a kik maguk a termelők és bizonyos tekintetben a kisipar körébe is tartoznak, de készítményük népies jellegénél fogva a háziipari csoportban foglaltak helyet”. Ilyenek a sárospataki fazekasok is (Román 1955, Kovács 1898, 64; Ráth 1898, 15). III. Tokaj-Hegyalja és a környező tájak háziiparának recens feltárása adóssága a kutatásnak, s nem kizárt, hogy számos részletében már az is marad. A különféle házüparok a kereslet hiányában fokozatosan kikoptak az emberi tevékenységből, időszakos újra felfedezésük és a felvirágoztatásukra tett kísérletek pedig — megőrizve a régies anyagok, eszközök és technikák nagy részét — funkcionálisan új keretekbe 11 11 Az agyag lelőhelyekhez lásd még: Frisnyák 2004, 163.
