A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)

Történettudomány - Kapusi Krisztián: Tébolyda Miskolcon

Tébolyda Miskolcon

273

a bejárati folyosó, elválasztva egymástól a férfi és a női részleg egy-egy nagyobb (24,72 négyzetméteres) és egy-egy kisebb (11,52 négyzetméteres) termét.11 12 13 Véletlen egybeesés, hogy ,gí miskolcit nyilvános köz;

k.órház alapszabályai, ügyrendszabálya és házirendje” címet viselő (utóbb levéltárba került) nyomtatványt is éppen 1887-ben keltezték. Szövege szerint az „összesfekvőhely 150 beteg számára van felszerelve, ide értve a külön tébolydái osztályt is, melybe 30 beteg vétethetik fel” - tehát az épület tíz év alatt nem bővült, a férőhelyek száma viszont tízzel gyarapodott. A tébolyda ekképpen zsúfoltabbá vált és valószínűleg még úgy sem lehetett alkalmas az összes érintett beteg fogadására. Az alapszabály és a házirend általános érvényű volt, paragrafusaik nem részletezték a tébolydái viszonyokat, csupán egyeben speciális kitétel szerepelt: „elmebetegeket meglátogatni külön nyert orvosi engedély nélkül szorosan eltiltatik ”.n Akkoriban, 1887-ben a város már próbált volna szabadulni a szűkös, eredetileg kényszermegoldásként használt Fáy kúriától, és fontolgatta egy új, valóban egészségügyi funkció szolgálatára tervezett kórház megépítését. A polgármester forszírozta a minisztériumnál azt a lehetőséget, hogy a városban állandó székhellyel nem bíró polgári iskolát helyezzék el a kiürítendő Fáy kúriában, melynek értékesítése anyagi bázist teremthetne az új kórház építéséhez. Ahogyan írta, a Fáy kúria és portája „nem képes a betegek fogadására, az újabb egészség- ügyi követelményeknek a berendezése nem felel meg, azonkívül a város központján feküdvén, általános érdek is kívánja annak felhagyását”}' Komoly érvei nem értek célt, utóbb az új intézmény létesítése csak egy bő évtizeddel később valósulhatott meg, és addig a kórházat a tébolydával változadanul a Fáy porta előnytelen adottságai között kellett működtetni. A fenntartók ugyanakkor már egy új létesítmény megvalósíthatóságára koncentráltak, és a felszámolásra kárhoztatott régi kórház fejlesztésére aligha áldoztak. Singer adatai szerint az ápoltak létszáma, hullámzásokkal ugyan, de gyarapodott: 1881 — 48; 1882-94; 1883-117; 1884-111; 1885-89; 1886- 76, és 1887-ben 92 elmebeteget kezeltek a kórházban (Singer 1900, 82-83).

Az eddigiek során tébolydái kezelést emlegettünk, holott a csekély terjedelmű forrásanyagban nem maradt szakszerű vizsgálatokra utaló feljegyzés, a mentális betegségtől szenvedőket valószínűsíthetően csupán elkülönítették, a rohammal küzdőket cellába zárták,

megkötözték. Az 1890-es évek elején afféle botrány pattant ki a miskolci tébolyda körül. Adminisztrációs és finanszírozási kérdésként indult az ügy: a korabeli szabályozás szerint belügyminisztériumi engedélyt kellett kérni egy-egy beteg három hónapot meghaladó, további ápolásához és kiderült, hogy a miskolci kórház gondnoka egy olyan elmebeteg kapcsán intézett ezirányú kérelmet, aki már akkor tíz hónapja halott volt... Témánk szempontjából a rákövetkező vizsgálatnak az a szála bizonyult igazán érdekesnek, amely a tébolydái felvétel körülményeit firtatta. Korábban idéztük az 1876. évi XIV. törvény 73. paragrafusát, ahol arról esett szó, hogy a kórháznak a regisztrációval egyidejűleg azonnal jelentenie kellett a bíróság felé az elmebetegek felvételét, mivel az érintettek érdekeinek védelmében szükséges volt melléjük gondnokot rendelni. A miskolci tébolyda fennállása óta 1893-ig egyeden elmebeteg felvételét sem jelentette az illetékes bíróságnak! Az intézmény vezetője nagyon gyenge logikával magyarázkodott, gyakorlaülag megpróbálta letagadni az 1877 óta működő helybéli tébolyda létezését. Nem sokra ment a ködösítéssel, az ügyben vizsgálódó belügyi államütkár rutinosan átlátta a helyzetet. Megállapította, hogy az „igazgató főorvosnak azpn állítása, hogy a miskolá kórházban tulajdonképpeni tébolydái osztály nem, csakis elmebeteg megfigyelő állomás létezik, s elmebetegek ott szabály szerint véglegesen el nem helyezhetők, vagyis, hogy a közkórháznak elmekórosok befogadására szolgáló külön helyiségei nincsenek, a valósággal össze nem egyeztethetőnek tűnik fel [...], alkalmam volt meggyőződni, az 1884. évben s az ezj követő években történt felvételek alapján, évek hosszú során át vannak nem csekély számban egyes elmebetegek a kórházban ápolás alatt”. A tekintélyében megtépázott intézmény elismerte végül a tébolydái osztály létezését, és 1893 májusában az összes akkor kezelt elmebeteget pótlólag bejelentette a bíróságnak.14 Összefüggésben az előbbiekkel vagy sem, a levéltári forrásokban szórványosan fennmaradt létszámadatok azt tükrözték, hogy 1893-tól csökkent az elmebetegként felvett ápoltak aránya. Korábban említettük, hogy 1876-ban 107, 1880-ban 96 főt kezeltek a tébolydában, 1891- ben pedig ugyancsak 96-ot. Az 1893-ban felszínre került mulasztások után, a következő évben mindössze 52 elmebeteg került a kórházba, 1895 áprilisától év végéig pedig 31 fő. Úgy tűnt, a jogszerű bírósági ellenőrzés foganatosítása visszavetette az elmebeteggé

11 MNL BAZMLt IV. 1905/c. 6274/1887.

12 MNL BAZMLt IV. 1920. 9. doboz, 164.

13 MNL BAZMLt IV. 1905/c. 6274/1887.

MNL BAZMLt IV. 813/b. 606/1892.