A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)

Történettudomány - Spóner Péter: A mezővárosi jogszolgáltatás egy speciális területe. Miskolc céges iparosok jogszolgáltatási (igazságügyi-büntetőjogi) eseteinek vizsgálata a Városi Jegyzőkönyvek alapján (1770-1820)

A Herman Ottó Múzeum Évkönyve LII (2013), 227—236.

A MEZŐVÁROSI JOGSZOLGÁLTATÁS EGY SPECIÁLIS TERÜLETE

Miskolci céhes iparosok jogszolgáltatási (igazságügyi-büntetőjogi) eseteinek vizsgálata

a Városi Jegyzőkönyvek alapján

(1770-1820)

Spóner Péter

Herman Ottó Múzeum, Miskolc

Absztrakt: A mezőváros jogszolgáltatásának vizsgálata nem csak jogtörténeti, hanem céhtörténeti szempontból is rendkívül hasznos. E terület feltárása elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy teljesebb képet alkothassunk a korabeli céhek működéséről. A feltárt adatok illetve összefüggések által sokkal élesebb kép rajzolódik ki mind a céhek belső életére, mind tágabb értelemben a város fejlődésére vonatkozóan.

Kulcsszavak: céh, jogszolgáltatás, mezőváros, Miskolc

MEZŐVÁROSI JOGSZOLGÁLTATÁS

Napjainkig a miskolci céhes kutatások fókuszában a kézműipari termelés, a céhfejlődés, az iparosok számának alakulása, valamint a miskolci céheknek a szőkébb és tágabb régióban betöltött gazdasági szerepe állt, de a céhek és a mezőváros kapcsolatának vizsgálatára ez idáig nem került sor. E terület elhanyagolása azonban nem kizárólag a miskolci céhkutatás hiányossága, ugyanis országos kitekintésben is csak részkutatások születtek e témakörben. Kutatásunk során éppen ezért kiemelt jelentőséggel kezeltük a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárban őrzött Miskolc város levéltárát, különösen a város tanács- ülési jegyzőkönyveit.1 A városkönyvek napjainkig hiánytalanul megmaradtak, nyomtatásban azonban mind ez idáig — a levéltár gondozásában — csak az első kötet (1569—1600) jelent meg (Tóth 1990). A város történetét kutató szakemberek előtt jól ismert ez a forrás, elsősorban Marjalaki Kiss Lajos2 és S^endrei János (Szendrei 1886—1911) munkája nyomán. Amint arra azonban Csorba Csaba rámutatott, annak ellenére, hogy a városkönyvek megbecsült forrásnak számítanak, a kutatók alig használták munkáikhoz (Csorba

1 MNL BAZMLt IV. 1501 /a. 1-74. köt.; MNL BAZMLt IV. 1602/a. 1-11. köt.

2 A Marjalaki Kiss hajós által készített cédulagyűjteményt a Herman Ottó Múzeum Helytörténeti Adattára őrzi. HÓM HTD 75.358.

1990, 55). A kezdetektől, vagyis 1569-től magyar nyelven íródó városkönyveknek az eddigi céhtörténeti kutatások sem szenteltek kiemelt figyelmet, nem történt meg céhtörténeti szempontból való átfogó vizsgálatuk. Tanulmányainkban arra vállalkoztunk, hogy a korszakunkban, vagyis a 18. század közepétől a rendi korszak végéig íródott több mint 80 kötetet kitevő városkönyvek közel 30 000 oldalának áttanulmányozásával vizsgáljuk meg a város céhes ügyekben hozott jogszolgáltatási (igazságügyi-büntetőjogi) gyakorlatát.

A korabeli mezővárosok egyik fontos jellemzője volt az önálló joghatóság. E jogkör kiterjedt a városi polgárok, köztük a céhes mesterek, inasok és legények igazságügyi ügyeinek elbírálására, magánjogi vitáinak eldöntésére. Amint arra Stipta István (Stipta 2000a) Miskolc jogéletének vizsgálata során rámutatott, a város korszakunkban már csupán korlátozott jogi autonómiával rendelkezett, tekintettel arra, hogy az országos törvények, kötelező erejű szokásjogi szabályok rá is vonatkoztak. ítélkezési hatásköre ennek ellenére jelentős volt (Stipta 2000b). A város joga volt a vándorlásra induló, illetve más városokban letelepedni szándékozó legények számára kiállítani a „bizonJsóp, levelet’, ami igazolta a legény származását és magaviseletét. Szintén a város jogkörébe tartozott a Miskolcon letelepedni szándékozó mesterek kérelmének elbírálása. A városi jogszolgáltatás különösen fontos feladata és joga volt, hogy — az uradalom, illetve a vármegye