A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Történettudomány - Tringli István: Adalék a magyar vadászati jog középkori történetéhez
214 Tringli István bizalmi embere, kinek nevét az altaichi évkönyvekben Pehzili, a magyar krónikaszerkesztményben pedig Pezli formában jegyezték le, volt a település egyik 11. századi birtokosa és névadója (Gombos 1937—1938,1. 94; Szentpétery 1937, 326).5 Akár volt köze a „nemzet szabadságán” és „az országnak a királyi mag részére történő visszaszerzésén” munkálkodó Pezlinek Pécelhez, és a falu későbbi birtokosaihoz, akár nem, a településsel csak az Anjou-korban találkozunk újra (Györffy 1998, 537; Dinnyés et. al. 2012, 393). A birtok és a birtokos neve megegyezett egymással: a Péceli família tartotta kezén a falut (Draskóczy 1984). E család tagjai voltak Miidós fiai: Herke vagy másként Henrik és Mihály, kik 1338 körül fiú utódok nélkül hunytak el. Éltek ugyan rokonaik, nekik azonban nem volt joguk a testvérpár birtokrészeihez, így azok a királyra kiáramlottak. Károly király a birtokot nem tartotta meg, hanem nádorának, Druget Vilmosnak adta, kinek azonban nem volt szüksége e területre. Nagy birtokai az ország északkeleti részein terültek el, annyi, a királyi udvarhoz közeli jószága, amennyi egy korabeli bárónak kellett, és amennyit a király megengedett neki, volt már, hiszen magáénak mondhatta a Pest melletti Újbécset, a mai pesti belváros északi határában (Tringli 2000, 656; 2001a, 93; 2010, 402). Minden jel arra mutat, hogy a nádor eleve azzal a szándékkal kérte magának a falut, hogy tovább adományozza kedves hívének, Péter mesternek és testvérének. Az új birtokos ítélőmesterként a nádori bíróság vezetője volt, azaz ő ítélkezett ura nevében az ország sok tekintetben legtekintélyesebb törvényszékén. Az adomány nem lehetett véleden: Péter hivatalánál fogva első kézből értesülhetett az eladományozható királyi birtokokról. A korszak egyik legbefolyásosabb bírája volt, aki évtizedeken keresztül több bárót is szolgált; később ő fogalmazta a tárnoki, majd a vajdai bíróság ítéleteit is (Bónis 1971, 52). Péter és testvére felvették a Péceli nevet, leszármazottaik egészen Buda elestéig e néven birtokolták a falu egy részét, mellettük azonban a régi Péceliek is birtokoltak. A magvafogyott Péceli testvérek ágának volt egy Katalin nevű leányági leszármazója, ki először egy közeli birtokoshoz, Párdi Pálhoz ment feleségül. Alighogy elfoglalta az ítélőmester és testvére a Druget Vilmostól kapott birtokot, Katalin pert indított a néki leánynegyed címén járó jussáért. Az ekkorra már megözvegyült asszony a királyné köz5 A személy és Pécel azonosítását Pauler Gyula vetette fel, azóta többen átvették (Pauler 1899,1. 416). benjárására kapta meg örökségét.6 Néhány hónappal a király és a nádor adománya után, 1338 nyarán Olivér királynéi udvarbíró Katalinnak és fiának, Lászlónak ítélte a testvérpár birtokainak egynegyedét, az ítélőmesternek és testvérének a birtokok háromnegyede jutott (Bártfai Szabó 1938, 257).7 Ez idő tájt a vásárolt birtokból a leánynegyedet még akkor is birtokban kapták meg a leányok, ha nemesemberhez mentek feleségül (Kelemen 1926; 1929; Eckhart 1932). A „régi” Péceli család e birtoka tehát nem tekinthetett vissza túl régi múltra, ha egy nőági rokonuk megkapta a föld negyedét. Talán a magtalanul meghalt testvérpár apja vette e birtokot. Egy évvel az ítélet után Pál országbíró utasítására körülhatárolták a birtokrészeket. E határjárás és Pál országbírónak ezt megörökítő oklevele — mely csak nagyon töredékes formában maradt ránk — alapvető fontosságú lett a birtok történetében.8 Évtizedekkel később, ha a péceli birtokosok vitába kerültek egymással, az ekkor emelt határokat kutatták fel, és újították meg. Nem véletlenül, a határjárás révén az egykoron egységes birtokrészből — Herke és Mihály ugyanis nem voltak a falu kizárólagos birtokosai, nekik is csak birtokrészük volt Pécelen, még ha jelentős is - két birtok keletkezett, annak minden jogi következményével együtt. Pontosan elhatárolni csak a földeket lehetett. A faluban, a Rákos patakon — helyesebben, annak egykoron Herke és Mihály által birtokolt részén — állt azonban egy malom is, amely a történet szempontjából kiemelkedő jelentőségű lett.9 Ez ugyanúgy az örökség része volt, miként a földek is, ezt azonban nem lehetett határokkal elválasztani, ezért a két fél közös birtokában maradt, csak a jövedelmét osztották fel egymás között háromnegyed—egynegyed arányban. A birtokosztálynak teljesen bevett módszere volt ez a korabeli Magyarországon: a malmok a birtok közös birtok- lású tartozékai közé számítottak. Péter ítélőmester azonban, aki folytatta birtokszerző tevékenységét, és a kúrián kirótt bírságokból komoly bevételekre tehetett szert, nem akart osztozni a malom jövedelmén 6 Erzsébet királynéra: Engel 2001, 147; Szende 2011. 7 DL 75374; DF 251694. 8 Dl7 275725. Ez és más péceli birtokrészek határjárása Guti Ország Mihály nádornak egy 1465-ben kelt, erősen sérült, hiányos oklevelében maradt ránk. Restaurált állapotban jobban használható, mint a helyreállítás előtti állapotában róla készült fénykép. Dunamelléki Református Egyházkerület Levéltára, Ráday család levéltára, Oklevelek, C/64—la. 55. 5 DL 37249. A továbbiakban előadott események mind ebből az oklevélből származnak, ezért erre a később nem hivatkozom, akkor sem, ha a tartalmi ismertetést magyarázatokkal szakítom meg. Az egyes oklevelek regesztái: Bakács 1982, 619, 717, 750.
