A Herman Ottó Múzeum évkönyve 52. (2013)
Gyulai Éva köszöntése
Gyulai Éva 60 - Gyulai Éva 60? „... mint ahogyan lobogó villámokkal a thrák / északi spél söpör át a vidéken ...” Ibykos alapján Radnóti Miklós: Töredék a tavaszról Gyulai Évát nehéz köszönteni. Nehéz azért is, mert nem szereti, most sem fogja. Nehéz azért is, mert hihetetlen, hogy 60 éves lett. Néha azt gondolom, elírás, tévedés. A leltár: 60 év 120 év tapasztalatával és műveltségével, energikus 30 évesekre jellemző frissességgel. Éva fiatalabb volt, amikor megismertem, mint én most. Az induló bölcsészkar hallgatójaként, latin érettségivel a kezemben tapasztaltam latin óráin, hogy mennyire nem tudok semmit. Vele kapcsolatban ez azóta sem változott, pedig eltelt 24 év, én sem lettem fiatalabb — legfeljebb bővült a kör a latinon kívül is. Hogy honnan meríti a kifogyhatatlan energiát, nem jöttem rá. A túrákon szerencsés esetben utolérem, miközben kettőnk közül én sportolok rendszeresen, és a fiatalabb is én vagyok. Télen még könnyebb, mert a lombnélküli fák között időnként feltűnik piros sapkája. Tavasszal és nyáron ez sem segít, hiába tudjuk az útvonalat, mivel ő, mint a GPS, újratervez, és másodpercek alatt tűnik el a szemünk elől. Azt hiszem, ugyanaz hajtja, mint az életben mindenütt, a tudományban főként: a kíváncsiság. Talán ennek a kíváncsiságnak van szerepe abban is, hogy több korszakban, a középkortól az újkorig mozog otthonosan, és a tematika is változatos, a gazdaságtörténettől kezdve az emblémák kutatásáig széles a paletta. Mindig keres, kutat, és akármihez nyúl, „bingó” érzés van, mert mindig tud újat mondani, még olyan területen is, ami nem a fő kutatási témája. Aktuális példa erre a Szemere-kiállítás a múzeumban, ami számtalan új eredménnyel gazdagította a Szemere-kutatást. Azt hiszem, a tudományban leginkább a kutatás izgatja, vélhetően ezért tud kiemelkedő szakmai minőséget felmutatni, a kíváncsisághoz pedig hihetetlen kreativitás társul. És persze nem ártott a történelem mellett a latin szak, ami a klasszikus műveltségen keresztül különleges látásmódot is ad. Az igényes konferencia-előadások, publikációk mellett mindig jut ideje a tudományos népszerűsítésre is, az ismeretek átadását nem sajnálja az érdeklődő laikusoktól sem, az elefántcsonttorony távol áll habitusától. Ha rábukkan egy adatra, ami egy másik kolléga kutatási területébe illik, azonnal továbbítja, vagyis magán kívül másra is gondol, hallgatóknak is önzetlenül segít, legfeljebb hiányosságaikra nem mulasztja el felhívni a figyelmet. Azzal kezdtem, hogy nehéz köszönteni, mégis, mit kívánhatok e kerek évfordulón? Még nagyon sokáig élvezze és érezze azt a szellemi izgalmat, amit a kutatás jelent, élvezze a hosszú bükki túrák jóleső fáradtságát, múzeum ne maradjon látogatatlanul, kiállítás ne nyíljék meg nélküle, és végezetül ne fosszon meg minket még 40 évig a társaságától. Hiszen, ha más nem is, egy latinos tudja: „Amicos secundae rés parant, adversae probant.” Horváth Zita
