A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)
IRODALOMTÖRTÉNET - BÉKÉSI Gábor: Regős Sándor (1917-2002) költészete
Regös Sándor (1917—2002) költészete 207 Szóözön és szinözön, jéggel, tűzzel öntözöm: szavak ércét ötvözöm. [...] Csiszolok és faragok, tiszta savval maratok, nyugton sosem maradok. [...] Kovács vagyok, műszerész, finom újjú ékszerész, mérnök, tervező, sebész. Lombikomban gőzölög ezer szó; jelzőt török, igékből mesét szövök. [...] Titkos mágus! ez vagyok, bűvös ábráim: dalok, nem élek és nem halok. [.. .] 2 5 Tíz évvel később ilyen bájos-kedvesen jelenik meg a formai virtuozitás tudatos vállalása a költeményei között: Egy szonettet Máriának, Annának öt versszakot, Editkém, az emlékverset még ma este megkapod. Magdalénának egy komoly, mélyzengésű költeményt, lilikének könnyű stanzát, Jutkának verses regényt. Lírát az új kedvesemnek, még ha nem is érzi át, öcsémnek egy felköszöntőt, anyámnak elégiát. Altatódalt a fiamnak, a lányomnak csacska dalt, sógoromnak fia, hol vagy, ezt a verset, ezt szavald! A bátyámnak vidám bordalt, öreg harcos, üdv neked! Feleségemnek szigorú ölelkező rímeket. Barátomnak halk szavakat, vagy egy komor balladát, hősi ódát a hazának, eposz dübörgő szavát. Epigrammát jó kutyámra — — de minek is folytatom? Mindenkinek jut a dalból, gazdag vagyok, szórhatom. 2 6 Itt kell megemlíteni egyik legnagyobb lélegzetű, önmegszólító versét, a Bűvészmutatványt. Csak a felütését idézem, de ebből is látszik értéke, ereje, megformáltsága. Nem véleden, hogy a szerző maga is megbecsülte és kiemelten kezelte ezt a szövegét. Ki sok-sok éve járod e zavaros világot s ajkadon zengő ének terem a balga népnek, és terem sok-sok álmod, mint réten vadvirágok és önemésztő lángok lelkedben égve égnek; aki hiszel még abban, hogy okos szép szavakban erő van szerteszállni, világot átformálni, hasznos igévé válni s dalod helyt tud majd állni közönyben és viharban; ki sok-sok éve tartod égnek fordítva arcod, verve az ócska lantot; kiben még most is égnek a földöntüli fények, kiben elszánt harangok zúgnak orkánnak, szélnek, ki hajtod, egyre hajtod törékeny sajkád vésznek, elhagyva jó barlangod és felidézve remek haragját ki a rangod nemességét úgy félted, hogy a vidámabb hangot szégyenteljesnek érzed, mert ösztönszerű lényed, csorbíthatatlan vérted, csillogó büszke érmed a szigorú komolyság: KÖLTŐ! szólok most hozzád, [.. .] 2 7 2 5 A költő énehe, Steyr, 1945. március 22. In Szuronyok árnyékában, 5. vers, HOM IGy. 2006.2.2. 2 6 Pazarlás, 1955. október 27. In Összegyűjtött versek 1945-1955, 230. vers, HOM IGy. 2006.2.4. S hogy mennyire nem felvett póz csupán a vers, bizonyítja, hogy egy másik alkalommal Ovidiust idézi meg szépen zengő, könnyen folyó magyar hexameterekkel. (Ovidius: Egyszerű óhaj, é. n., In Vegyes versek, 16. vers, HOM IGy. 2006.2.3.) 2 7 Bűvészmutatvány, 1947. április 10. In Összegyűjtött versek 1945— 1955, 255. vers, HOM IGy. 2006.2.4.
