A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)
RÉGÉSZET - TÓTH Farkas Márton: Korai szkítakori sírok Dédestapolcsány-Verebce-tető lelőhelyen
74 Tóth Farkas Márton lenése a KR. e. 8-7. századra tehető (KEMENCZEI 2005, 86); a magyarországi példányok minden bizonnyal ebből a régióból induló átvétel eredményeként kerültek lelőhelyeikre (KEMENCZEI 1988, 113). A szintén szórványként talált „nyíl alakú", függesztőkarikás kis bronzcsüngő (9. t. 5) pontos párhuzama nem ismert, de leginkább talán a késő bronzkori levélvagy lándzsahegy alakú csüngőkre emlékeztet (lásd: FURMÁNEK 1980, 42-43; KŐSZEGI 1988, 52; PATEK 1964, 2, 9, Taf. 57), ezek vaskori változata lehet. ÖSSZEGZÉS A Dédestapolcsány—Verebce-tetőn feltárt temetőrészlet sírjait mellékleteik jól keltezik. Az 1. sír időrendi helyzetét viszonylag pontosan behatárolja a csillag alakú szíjelosztó (3. t. 1) és a kisméretű, füles bronzgomb (3. t. 15). Ezek alapján a temetés idejét a Ha C2—Dl időszakra, azaz a Kr. e. 7. század közepe és a Kr. e. 6. század első fele közé tehetjük, de a Kr. e. 6. század közepénél későbbre biztosan nem; ezt a nehezebben datálható tárgyak (tűk, urna, vaskések) valószínű keltezése is megerősíti. Amennyiben a szíjelosztót típusának legkorábbi példányai közé soroljuk, úgy a temetkezés korát legszűkebben a Ha C2 fázis végére tehetjük. A 2. sír csak valamivel tágabb időhatárok között helyezhető el: datálásához a legjobb támpontot a kúpos végű hajkarika (4. t. 6) jelenti. Ez a Kr. e. 7—6. századra, de legkésőbb a Kr. e. 6. századra, vagyis a Ha Dl fázisba sorolható; ennek a sír urnái és a belőle előkerült bordázott végű karperec sem mondanak ellent. A 3. sír esetében a leletanyag viszonylag kevés fogódzót nyújt a keltezéshez. A bütykös, árkolt díszű csésze és az archaikus jellegű ívelt hátú vaskések a középső vaskor elejére utalnak; a zegzugmintás vaskarikát (7. t. 5) párhuzamai a Ha C2—Dl fázisra, vagyis a Kr. e. 7. század közepe és a Kr. e. 6. század vége közé helyezik. A 4. sír ívelt hátú vaskése ugyancsak archaikus jellemvonásokat hordoz, ám ezt a keltezést a négykarikás szíjelosztó (8. t. 1) nem tudja pontosítani. Ezek alapján a temetés idejét a K. e. 7. század második fele és a Kr. e. 5. század eleje közé tehetjük. Amennyiben a szíjelosztó nem a típus legfiatalabb darabjainak egyike, úgy a sír legnagyobb valószínűséggel a Kr. e. 6. századra keltezhető. A 2008-ban Dédestapolcsány—Verebce-tetőn feltárt négy sír tehát a Kárpát-medencei szkítakor legkorábbi fázisába, a K. e. 7. század közepétől a Kr. e. 6. század végéig terjedő időszakba sorolható. Az eddig megismert temetkezések közül az 1. sír tűnik a legidősebbnek, míg a 2. és 4. sírok esedeg a temető egy-két generációval későbbi horizontját képviselik. A szórványleletek közül a szkítakori temető időszakával párhuzamosíthatok a bronz nyílhegyek (9. t. 2—3) és az ívelt hátú vaskések egy része (10. t. 11—12, 14, 16). Ide tartozhat a temető területéről előkerült „hold alakú" csüngő is (9. t. 4), mely talán egy további, feltáradan sírt jelez; ez a tárgy keltezését (Ha C) figyelembe véve a temető létesítésének idejét korábbra, akár a szkítakort megelőző időszakba helyezheti. 2 3 A két szórthamvas rítusú sír (3 és 4.) az urnás síroktól (1 és 2.) északra feküdt, így lehetséges, hogy a temetőn belül eltérő rítust gyakorló, térben elkülönülő sírcsoportokkal számolhatunk; ez a feltevés azonban csak további feltárással lesz igazolható. A szórthamvas és urnás sírok kronológiai elkülönülést nem mutatnak; ez nem meglepő, hiszen a különböző temetkezési szokások a középső vaskorban a szkíta jellegű kultúra teljes időszakán át fennmaradnak, és egységesülésük még az anyagi kultúra uniformizálódásával sem következik be (KEMENCZEI 2009, 31). A változatosság a mögöttes (etnikai, kulturális, társadalmi) különbségek, hagyományok fennmaradását jelezheti. A korábbi hamvasztás helyett szinte kizárólagos a csontvázas rítus használata a preszkíta Mezőcsát— Füzesabony dpusú temetőkben (KEMENCZEI 1988, 97; PATEK 1990, 70A; SZABÓ 1969, 77), illetve a középső vaskorban a sztyeppe-vidéken és az erdélyi Csombord-csoport területén is (KEMENCZEI 2009, 29). A dédestapolcsányi temetőben a késő bronzkori Kyjatice-kultúrához tartozó közösségek továbbélő hagyománya (a tállal fedett urnás rítusú sír, helyi eredetű tárgytípusok) találkozik az újonnan érkezett, feltehetőleg erdélyi vagy erdős sztyeppei eredetű népesség szokásaival (szórthamvas rítus, keleti jellegű tárgyü'pusok), miközben a kora vaskori Mezőcsátkultúra hatása vagy szerepe egyértelműen nem kimutatható. Mindez alátámasztani látszik azt a korábban már felmerült elképzelést (KEMENCZEI 1970, 40-41; D. MATUZ 1994, 32; PATAY-B. KSS 2002, 132), hogy a késő bronzkori Kyjatice-kultúra bizonyos területeken megélhette a középső vaskor elején végbemenő társadalmi-etnikai változásokat, illetve a szkíta jellegű kultúra Kárpát-medencei megjelenését. 2 4 2 3 Nem elképzelhetetlen ugyanakkor, hogy ez a tárgy az erődített telep szkítakort megelőző, kora vaskori időszakához kapcsolódik. 2 4 Ezt az elképzelést a Kárpátalján megfogható, átmeneti preKustánfalva horizont (POPOVICH 1999) és a Gáva-Holihrady-kultúra erdéhd továbbélése (LÁSZLÓ 1986, 156-159) is megerősíthetik.
