A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)

RÉGÉSZET - TÓTH Farkas Márton: Korai szkítakori sírok Dédestapolcsány-Verebce-tető lelőhelyen

Korai szkítakori sírok Dédestapolcsány-Verebce-tetö lelőhelyen 75 A dédestapolcsányi temető jól illeszkedik az Alföldcsoport területén feltárt, egyre biztosabban körvonalazódó horizontot alkotó, korai szkítákon lelőhelyek sorába. Ezt a Kr. e. 7. század közepétől a Kr. e. 6. század első harmadáig-közepéig (vagyis a szkíta jellegű anyagi kultúra elemeinek felbukkanásától és a keleti eredetű közösségek érkezésétől a korongolt kerámia elterjedéséig)

2

5 tartó időszakot ma már számos lelőhely képviseli. Ebbe a csoportba sorolhatjuk a dédestapolcsányi mellett az ártándi, kisgyőri, nagytarcsai, sajószentpéteri, sándorfalva—eperjesi lelőhelyeket, az alsótelekesi és a csanytelek—új halastói temetkezések korai csoportjait és talán bizonyos nagyobb sírszámú és hosszabb ideig használt temetők (Szentes—Vekerzug, Tápiószele) egyes sírjait is (KEMENCZEI 2000, 47; METZNERNEBELSICK 2002, Taf. 78; VERES 2007, 68). A korai lelőhelyek különválasztásához döntő fontosságú lehet a jól keltezhető, Ha C—Dl korú leletek megléte, a korongolt kerámia hiánya, valamint a késő bronzkori vagy kora vaskori tradíciók erőteljes jelenléte (lásd: PATAY-B. KISS 2002,131; VERES 2007, 67-68). A korai szkítakori lelőhelyek megjelenése a Bükk hegységben és az Északi-középhegység más vidékein valószínűleg a nyersvasérc és a karbonátos kőzetek közelségének köszönhető (SZABÓ-CZAJLIK 2004, 134; VERES 2007, 68); a bronzművességhez nélkülözhetetlen rézérc-lelőhelyek szintén megtalálhatók a térségben (

HELLEBRANDT 2010, 7). A Szarvaskő, Uppony és Rudabánya környéki nyersanyagforrások (SZABÓCZAJLIK 2004, 6. kép) nem csak a helyi kohókat és műhelyeket, de az alföldi fémműves központokat is elláthatták; a középső vaskori közösségek nyersanyagigénye tehát olyan tényező lehetett, ami az Északiközéphegység régiójának megszállását és ellenőrzését kiemelt fontosságúvá tette.

2

6 A sírok és szórványleletek alapján felvázolható a temetőt használó korai szkítakori közösség kapcsolatrendszere. A markánsan érvényesülő helyi, késő bronzkori hagyományok elsősorban az edényművességben, a viseleti és a temetkezési szokásokban tükröződnek (urnás rítus, edényformák, bronzékszerek). Az 1. sír megerősíteni látszik az alsótelekesi temetőben megfigyelt képet, azaz női temetkezések konzervatívabb jellegét (PATAY-B. KISS 2002,132). 2

5 A korongolt kerámia Kárpát-medencei megjelenése a Kr. e. 6. század elejére, széles körű elterjedése a század közepére tehető (ROMSAUER 1991, 336; CZIFRA et al. 2011, 237). 2

6 Ezt jelezhetik az erődített telep területén és a Bán-patak völgyében talált vasrögök és salakdarabok (HELLF.BRANDT 2004,111); ám fontos megjegyezni, hogy ezek középkori vagy újkori kohászati tevékenység nyomai is lehetnek (DOBOSY 1973). A preszkíta időszak felé jóval kevesebb elem mutat; a temetkezési szokások közül talán az állatcsont(étel-) melléklet kapcsolható a Mezőcsát-kultúra hagyományához. Az 1. sír kis füles bronzgombja a dunántúli Hallstatt-kultúra korai időszakának (Ha C) hatását mutathatja; az ívelt hátú vaskések pedig egy általános kora vaskori tárgytípus közvetlen leszármazottai. Ebből a szempontból a legizgalmasabb lelet a „hold alakú", szórvány bronzcsüngő, melynek párhuzamai egyértelműen a kora vaskori (Ha C) Balkán felé mutatnak;

2" így e tárgy nem csupán a temető kezdetét tolhatja ki a preszkíta időszak felé, de jól mutatja az Északi-középhegység korabeli közösségeinek kiterjedt kapcsolatrendszerét is. A korai szkíta időszakot képviselő tárgytípusok párhuzamainak számbavétele részben meglepő következtetésekre vezet: a 2. sír bordázott végű bronzkarperece a korszak általános ékszertípusa, de előzménye valószínűleg a Hallstatt-kultúra divatjában kereshető, ami a temető korai keltezését figyelembe véve itt akár közvetlen hatást is jelenthet. A vele együtt előkerült kúpos végű hajkarika Erdélyben és a füves sztyeppe vidékén is előfordul; keleti eredete kétségtelen.

28 A 4. sírból előkerült négykarikás bronz szíjelosztó párhuzamai részben Erdély, részben Nyugat-Podólia felé mutatnak, de a típus Közép-Európa számos területén használatban van; legtöbb lelőhelye (talán centruma is) Erdélyben található, így feltehetően Dédestapolcsányra is onnan kerülhetett. Szintén Erdély, azaz a Csombord-csoport felé mutat az 1. sír egyetlen, kétséget kizáróan a szkítakorra datálható melléklete: a csillag alakú bronz szíjelosztó, valamint az erődített telep területén talált korai szkíta típusú bronz nyílhegyek.

2

9 A Dédestapolcsány—Verebce-tetőn a Kárpát-medencei szkítakor kezdetén temetőt létesítő közösség erősen kötődött a helyi késő bronzkori hagyományokhoz, a preszkíta időszak változásai azonban kevéssé hatottak rá. E népességet a korai szkítakorban olyan kulturális és talán migrációs hatások érték, melyek 2

7 A térséggel a Kr. e. 9—8. században fennálló intenzív kapcsolatok, úgy tűnik, egészen a Kr. e. 7, sőt a 6. századig is fennmaradtak (KEMENCZEI 1988,113). 2

8 A hajkarikák viselése eleve keleti gyökerű szokásnak tartható (KEMENCZEI 2002, 74-75). 2

9 Az Északi-középhegység késő bronzkori magaslati településein korábban is kerültek elő szkíta típusú bronz nyílhegyek (pl. KEMENCZEI 1994, 88; VERES 2007, 71); számuk egyre növekszik (V. SZABÓ-BÍRÓ 2010,82; Szilvásvárad-Alsónagyveró, CserépfaluMésztető: Szabó Gábor szíves szóbeli közlése). Jelenlétük a települések kora vaskori továbbélésének vagy a szkítakori közösségek intenzív jelenlétének nyoma lehet.