A Herman Ottó Múzeum évkönyve 51. (2012)
RÉGÉSZET - TÓTH Farkas Márton: Korai szkítakori sírok Dédestapolcsány-Verebce-tető lelőhelyen
Korai szkítakori sírok Dédestapolcsány-Verebce-tetö lelőhelyen 73 (KEMENCZEI 2009, 38), 1 9 és a kelta hódítás után is szokásban marad (pl. HELLEBRANDT 1999, tabs. 62/12, 63/4, 65/2; HUNYADY 1942, Taf. 52/11). A szkítakori temetkezésekben főként (75%) a 8—12 cm hosszú, ívelt hátú, nyéltüskés változat jelenik meg (CHOCHOROWSKI 1985, 80). A dédestapolcsányi temető archaikus jellegű, rövid, erősen ívelt, púpos hátú, nyéltüskés vaskéseit szkítakori (PATAY-B. KISS 2002, 16. ábra 2, 17. ábra 1, 7; PÁRDUCZ 1954, pl. 17/5), a Hallstatt-kultúrához tartozó (DUSEK-DUSEK 1995, Taf. 60-89; LENGYEL 1959, 44. t. 3, 48. t. 9; PATEK 1993, Abb. 71/6-7, 12-13, 73/5—7, 83/31) és közép-boszniai párhuzamaik (BENAC 1987, sl. 25/9) nagyjából a KR. e. 7-6. századra keltezik. Orsó- vagy zárógombok Az 1. sír bikónikus, díszíteden agyag orsógombja (3. t. 18) az Alföld-csoport temetkezéseinek egyik leggyakoribb tárgytípusa (CHOCHOROWSKI 1985, 78; KEMENCZEI 2009, 93). A típus széleskörű elterjedése a Kr. e. 8-7. századtól megfigyelhető (KEMENCZEI 2009, 93). Egy részük inkább zárógomb lehetett; erre utal az olykor változatos, igényes díszítettség mellett az is, hogy a férfiak sírjaiban gyakran fegyverekkel együtt kerülnek elő. Szintén zárógomb lehetett a 4. sírban talált kerek, lapos, kónikus csontgomb is (8. t. 3). 2 0 Átlyukasztott vaslemez töredék A 3. sírból előkerült párhuzamos szélű, lekerekített végű, ádyukasztott vaslemez-töredék (7. t. 3) néhány párhuzama ismert szkítakori temetkezésekből (DUSEK 1966, Taf. 11/18; KEMENCZEI 2000, 38, 40; 2009, Taf. 116/12). A funkció meghatározása bizonytalan: az interpretációk között — elsősorban a Hallstatt-kultúrából származó párhuzamok alapján — a kocsialkatrész (lásd: HORVÁTH 1969) és az övlemez ( PARZINGER 1989, Taf. 35) egyaránt szerepel. 1 9 Vaskések egyaránt előfordulnak Alsótelekes férfi és női temetkezéseiben (PATAY-B. KISS 2002, 124), illetve a dédestapolcsányi temető női és gyereksírjaiban; így a feltevés, mely szerint e típus a férfi sírok attribútuma volna (SZABÓ 1969, 83), tovább nem tartható. 2 0 Több kora vaskori temetkezésben kerültek elő hasonló méretű (1,5—3,2 cm) és formájú, bronz-, vas- vagy borostyángombok; rendszerint síronként l-l darab (pl. KEMECZEI 2005, Taf. 3/D5, 4/C5, 37/26, 8/B5, 36/24-25; PATEK 1990, 24. t. 1). Lehetséges, hogy a dédestapolcsányi 4. sír csontgombját és ezeket a darabokat hasonló funkcióhoz köthetjük; hasonló szokás jeleként kerültek a temetkezési mellékletek közé. SZÓRVÁNYLELETEK Nyílhegyek Mindkét, a dédestapolcsányi lelőhelyen szórványként előkerült bronz nyílhegy (9. t. 2—3) igen ritka típust képvisel. A szkítakori nyílhegyek keltezését nehezíti, hogy egy időben sokféle, gyakran szinte teljesen egyedi kialakítású darab is használatban lehetett (KEMENCZEI 1994, 79). Kemenczei Tibor a Kárpát-medence kétszárnyú nyílhegyeit a Kr. e. 7. századra és a Kr. e. 6. század első felére, míg a háromszögletű, belső köpűs típust a Kr. e. 7. század második felétől a Kr. e. 6. század első feléig tartó időszakra teszi (KEMENCZEI 2009, 44-45). A kétélű, aszimmetrikus, belső köpűs nyílhegy teljesen egyedülálló darab a magyarországi szkítakori leletanyagban. Anja Hellmuth a hasonló darabokat az I.Y. típusba sorolja, melyből összesen három példányt ismer ( HELLMUTH 2006, 53-55, Taf. 18/19); megjelenésüket a Kr. e. 7. század első felére keltezi ( HELLMUTH 2006, Abb. 109). 2 1 A dédestapolcsányi nyílhegy az I.Y típuson belül is egyedi darab: köpűje nem kör, hanem hatszög átmetszetű, élei pedig egyenesek. A másik szórvány nyílhegy háromélű, háromszög átmetszetű, belső köpűs; a Hellmuth-féle III.4* típusba sorolható ( HELLMUTH 2006, 121-127, Taf. 18/19). Ez a típus megtalálható Erdély, Délnyugat-Szlovákia, Szilézia, Kis-Lengyelország és Szlovénia területein, hiányzik azonban az Alföld-, Kustánfalva- és nyugatpodóliai csoportok anyagából ( HELLMUTH 2006, Abb. 94); az egyetlen magyarországi példány Pilinyben került elő ( HELLMUTH 2006, 125). A típus megjelenésének ideje szintén a Kr. e. 7. század első felére tehető (HELLMUTH 2006, Abb. 109). Csüngők A szkítakori temető területén talált „hold alakú" bronzcsüngő 2 2 (9. t. 4) típusának jelenleg legészakibb ismert darabja; egyedüli Kárpát-medencei párhuzamai Szeged-Öthalmon kerültek elő (KEMENCZEI 2005, Taf. 47/F 4—6). Rastko Vasic a csüngők három típusát különíti el; ez a változat az Egeikumtól a Nyugat-Balkánig és Erdélyig megjelenhet, de legnagyobb számban az Al-Duna vidékén, a Bosut- és Basarabi-kultúrák területén fordul elő (VASIC 1988, 6, sl. 4). Balkáni megje2 1 Hasonló nyílhegyek ismertek a Kr. e. 6-5. századra keltezett zurovkai kurgánból is (II.INSKAJA-TERENOZKIN 1983, 243). 2 2 Kemenczei Tibor a típust füles karikacsüngőnek nevezi (KEMENCZEI 1988, 112); ez az elnevezés azonban nem tükrözi a legtöbb ismert darabjára jellemző aszimmetrikus, holdsarlóra emlékeztető kialakítást.
