A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - PIRINT Andrea: A Napóleon-kultusz képzőművészeti emlékei képes levelezőlapokon

A Napóleon -kultusz képzőm űvészeti emlékei képes le velezőlapokon 443 franciaellenes koalíciók tagállamaiban is tért nyerhetett az a fajta tisztelet, ami „a rendkívüli embernek" kijárt. A gyűlölet fokozatosan elpárolgott, ugyanakkor a csodálat messze túlélte Napóleon uralmának korszakát. A napóleoni események centenáriuma idején aztán a nagy ember általános mítosza — Nietzsche filozófiájával felerősítve — újra csúcspontra juttatta a sokak által már életében félistenként tisztelt Napóleon kultuszát. E jelenségnek a képes levelezőlap mint tárgytípus csupán egyik, ugyanakkor talán legbeszédesebb hírmondója. A KÉPESLAPOK KÉPZŐMŰVÉSZETI ILLUSZTRÁCIÓI A szerencsi múzeum gyűjteményének tanúsága szerint a lapok negatív töltet nélkül idézik meg a történelmi személy emlékét. Az idők folyamán okafogyottá vált a kárhoztató, vádaskodó, gúnyolódó magatartás, s amit az egykori események centenáriumának tájékán az utókor felidézni kívánt, az — a hadvezér ikonikus alakján túl — kizárólag azon események és pillanatok közül való, melyekhez a dicsőséges, a méltóságteljes, az emberközeli, a megindító, vagy éppen a drámai jelzők csatolhatok. A valamikori élcelődő karikatúrák az európai vizuális kultúra 20. századi küszöbét már nem lépték át. A témakör száz éves múltjának jóvoltából a képeslapkiadók valósággal dúskáltak a felhasználható illusztrációkban. A nagyművészet emlékei, melyek még közvetlenül Napóleon megrendelésére, vagy a későbbi állami pártfogásnak köszönhetően, Lajos Fülöp idején születtek, éppúgy lehetőségekkel halmozták el a kiadókat, mint azok a populáris képes termékek, melyek nyomdaipari gyártására és terjesztésére Napóleon korától kezdődően folyamatos igény mutatkozott. A két fő forráscsoport között természetesen kompozíciós átfedések is bőven akadtak, hiszen a kezdettől állami intézményeket gyarapító festmények a grafikusok számára is előképeket kínáltak, s így a monumentális kompozíciók maguk is grafikai átiratokban — színes vagy feketefehér litográfiák, metszetek révén — váltak széles körben ismertté. Az egylapos képes nyomatok rendkívül népszerűek voltak szerte Európában. E kiadványoknak a Napóleon-tisztelet elburjánzásában betöltött fontos szerepét emeli ki Konrád Vanja, amikor a francia Pellerin cég által 1821-1835 között Épinalban kiadott fametszet-sorozatról szól (VANJA 2008, 50). A grafikai lapok kiadása azonban nem korlátozódott Franciaország területére, mint ahogy a későbbi képes levelezőlapoké sem. Olaszország és Németország nagy metszetkiadói ugyancsak kivették részüket a Napóleon hősies tetteit képileg elbeszélő nyomtatványok gyártásából, melyek elterjedése elé utóbb a kontinens határai sem gördítettek akadályt. További fontos hozzájárulás a császár ikonográfiájához az idővel egyre terjedelmesebb Napóleon-irodalom, amelynek illusztrációs kínálatából elsősorban az alkalmazott grafikai tevékenységet folytató műhelyek merítettek bőséggel. Emmanuel de Las Cases 1823-ban megjelent nyolckötetes munkája, a Le Memorial de Sainte-Héléne, amelynek 1842. évi párizsi kiadásához számos művész készített illusztrációkat, alapműnek bizonyult a képi ötleteket kereső grafikusok számára. Az elsődleges források közé tartozott Laurent de l'Ardéche Histoire de l'Empereur Napoléon című kétkötetes műve Horace Vemet mintegy ötszáz illusztrációjával, továbbá Jacques de Norvins könyve, az Histoire de Napoléon DenisAuguste-Marie Raffet fametszeteivej, valamint az Auguste Barthélémy és Joseph Méry által közreadott Napoléon en Égypte című munka Horace Vemet és Hippolyte Bellangé illusztrációival. E könyveket több kiadó és többször is megjelentette, így széles körben terjedtek el — a New York-i kiadásoknak köszönhetően nem csupán Európában.