A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

TÖRTÉNETTUDOMÁNY - PORKOLÁB Tibor: Lévay, a dicsszónok

402 Porkoláb Tibor alkalomra írt Vezérhang czímű gyönyörű prológja" (SZŰCS 2003, 1/298). Lévay nem csupán beszéddel és költeménnyel újítja fel Kazinczy emlékezetét, de „főrésze" van a „százados ünnep" helyi eseményeinek megszervezésében is (LÉVAY 1919, 12). Zsigmond Ferenc joggal állapítja meg Lévaymonográfiájában: „a miskolczi ünnepség lelke Lévay volt" (ZSIGMOND 1906, 69). Sőt — Erdélyi János felvetéséhez kapcsolódva — magát az országos centenáriumi megemlékezést is ő kezdeményezi Nemzeti hála. Emlékezés Kazinczy Ferenczre című cikkével. Az 1857. november 18-án a Szépirodalmi Közlönyben megjelenő terjedelmes felhívást Visszatekintés című önéletrajzában is megemlíti: „Kazinczy Ferenc születésnapjának évszázados fordulója megünneplésére én hívtam fel nyomatékosabban először a közügyeimet egyik szépirodalmi lapban közzétett meleghangú cikkem által." (LÉVAY 1935, 34) Arany János 1857. december 29-én Tompa Mihályhoz írott levelében meg is jegyzi, hogy Lévay „felszólalása a Kazinczy-emlék ügyében igen szép volt" (ARANY 2004, 142). Lévay azt is tervezi, hogy az akadémiai megemlékezés és az országszerte megtartott ünnepélyek „leírásából"egy „Albumot"állít össze (GYULAI 1961, 386), ám ezt az elképzelését végül nem sikerül megvalósítania. 1860-ban Miskolcon megjelenik viszont (a szerkesztő nevének elhagyásával) a Kazinczy-Emlény. A Miskolczon 1859. Octob. 27-én tartott Kazinczy-ünnepély rajza című kiadvány, amelyben Lévay indítványozó cikke, ódája és beszéde is közlésre kerül. A Kazinczy-Emlény összeállítója maga Lévay — ahogy ezt a Visszatekintés is megerősíti: „egy kis Emlékkönyvet szerkesztettem és adtam ki a miskolci ünnepély lefolyásáról." (LÉVAY 1935, 34) Ugyancsak Lévay munkájaként lát napvilágot a Széchenyi-gyász Borsodvármegye szivében Miskolczon 1860. Aprilishóban című emlékfüzet (Miskolcz, 1860) — benne az immár nagy orátori tekintéllyel bíró költő-tanár beszédével, melyet 1860. április 22-én „az avasi nagy templomban "olvas fel „a miskolczi helvét hitv. egyházközség" Széchenyigyászünnepélyén. 1862. június 2-án pedig Széchenyi arcképének leleplezési ünnepélyén lép a nyilvánosság elé újabb „alkalmi beszéddel" a „miskolczi polgári egyletben" (SZŰCS 2003, 1/324). Szemere Bertalan emlékezetét felújító beszédeit már Borsod vármegye főjegyzőjeként tartja meg: az elsőt 1870. november 7-én „Borsodvármegye tanácstermében " Szemere arcképének leleplezési ünnepélyén (LÉVAY 1870); a másodikat 1871. május l-jén „az avasi sírkertben" Szemere hamvainak ünnepélyes áthelyezése alkalmából (LÉVAY 1871). Ugyancsak főjegyzőként lép fel két Deák Ferenc-beszédével: 1876. június 29-én Borsod vármegye közgyűlésének Deák-gyászünnepélyén szónokol (LÉVAY 1876); 1877. november 5-én pedig a „megyei évnegyedes közgyűlésben " szerepel orációval Deák arcképének leleplezése alkalmából (LÉVAY 1877). Ezeknek a genus demonstrativum retorikai hagyományát követő beszédeknek a vezéreszméje a patriotizmus. Széchenyi, Szemere és Deák annak az áldozó honszeretetnek válnak az ideáltipikus megtestesítőivé, amelyet nem a „vak hév" és a „patakként ömlő szavak", hanem az „eszély és megfontolás" irányítanak. A szónok olykor — a genus deliberativumba is átlépve — „nemzetiségért lángoló szeretetünk" helyes „nyilvánítására" figyelmeztető traktátussá alakítja beszédét: „A valódi gyakorlat és tettek mezején keressük hazánk boldogitását a helyett, hogy érzések vagy képzelet csalképei után indulva, légvárakat építsünk hiu reményekből s álmokhoz kapkodván, az elérhető valóságot is elveszítsük. [...] előre kimért s mindeneket számba vevő józansággal s bölcsességgel kell forgolódnunk a hon javának előmozdítása körül". (LÉVAY 1860a, 20-21)