A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - MAROZSÁN Zsolt: Köves mesterségek a Hegyalján a 16-19. században
320 Marozsán Zsolt alatt háromszor is ki kellett javítaniuk, melyhez 100 embert, főleg napszámosokat kellett alkalmazniuk. Mindezek mellett az uradalom malmaihoz ingyen követ voltak kötelesek adni, melynek költségeit nem fedezte senki. Ehhez vett a céh egy bányát 76 forintért, de a folyamodvány szerint az hasznavehetetlen. A szerszámok tartására szolgáló ház (5. kép), a szerszámok élesítésére fúvó elromlott. Éppen ezért a céh költségei fedezésére a régi elhagyott bányák közül egyet felfogni óhajtott. Kérésük meghallgattatott és új bányát nyithattak. 2 3 Mindezekből látszik, hogy az uradalom a régen nem művelt bányákat újra eladta, mérsékeltebb összegért, hogy azok újra művelés alá kerüljenek. Az esetleges nyomott eladási ár viszont megtérült az évenkénti bevételből. 2 4 Egy malomkő kivágása a pataki kőbányásznak 6—9 napjába telt, amiből évi termelése körülbelül 40 darabra tehető. Román János kutatásai alapján arra a következtetésre jutott, hogy a pataki bánya éves termelése maximum 400 malomkő volt, ami 10 bányászt feltételez (ROMÁN 1965, 17). A pataki malomkő hírnevéhez jó minősége mellett az is hozzájárult, hogy vízi úton gyorsabban és olcsóbban szállíthatták a szekerezésnél. A bányában egész évben dolgoztak, ami alól kivételt az aratás és a szüret ideje képezett. A kővágók száma is gyakran ingadozott, tevékenységük az uradalom utasítására időnként építőkő bányászatára is kiterjedt, a bánya munkásai ugyanis részt vettek a város és a vár építkezésein is. 2 5 Sárospatakon a kvarcitot néhol 9-11 méter magas vastag talaj- és töredezett kőréteg fedte, ezért új malomkőbánya nyitása, a fedőréteg eltávolítása hosszú időt, olykor évekig tartó munkát igényelt. A törmeléktől megtisztított kőzeten megrajzolták a malomkő kerületét, majd csákánnyal kifaragták a követ, 2 3 HOM HTD, 88.1.57. 2 4 SRKTGY Kt„ 1625/34. 2 5 HOM HTD, 88.1.57. amit a kő alsó pereme alá vert ékkel lehasítottak. A nagyobb malomkövek 120-160 cm, a kisebbek 50-110 cm átmérőjűek voltak, vastagságuk pedig 25-40 cm. A kövek megmunkálásához szükséges szerszámok a birtokos gazdák, illetve a céh tulajdonát képezték, amivel a legény csak gazdája bányájában dolgozhatott. A mindenkori hites gazda kötelessége volt, hogy minden bányabirtokos számára szerszámai megőrzésére a bányaházban ún. „rejtekhelyet "biztosítson. 2 6 Mivel a kőbányászat tipikusan nem vásározó mesterség volt, a kibányászott, megfaragott követ vagy közvetlenül a készítés helyén, az ún. alsó vásáron, vagy a kövek árulására külön létrehozott piacon értékesítették. így volt ez Sárospatakon is, ahol a malomkövek piacát a kőbánya, kőfejtő mellett alakították ki. Oda a kőbányászok vitték ki a vevőket a malomkövek, faragott kövek kiválasztására. Ha a kő azonnal gazdára is talált, a szállító szekérre fel is tették, melyre kőkihúzó szerkezetet használtak. A szerkezet használatáért a céh a bányabirtokos gazdáktól a kövek árából, a kővágó legényektől pedig „pallópénzt" vonhatott és vont is le, melynek összege kövenként 4 garas volt. A céh intézkedései szerint ezt esetenként a birtokos gazda italban is fizethette. A 19. századra a földesúri jogokat ún. bányabérlők vették bérbe. Ok csorbítani igyekeztek a céh érdekeit, mely hosszas úriszéki ügyhöz vezetett, végeredményeként pedig az uradalom nem árendálhatta ki a bánya hasznát. A század 20-as éveire a bányatulajdonosok száma nagyon megszaporodott, a 26 bányarész, 14 különböző család és érdekeltség között oszlott meg. Centralizációs törekvések kezdődtek, melynek keretében 1835-ben a Sárospataki Közbirtokosság 2 7 felhívására a 2 6 SRKTGY Kt„ 893. 2 7 1835-ben a sárospataki uradalom tulajdonosa Bretzenheim herceg lemondott földesúri jogairól Patak városa javára, melyet az 300 ezer forintért megvásárolt, a bánya feletti felügyelet és a földesúri jogok pedig a Közbirtokosság tulajdonába mentek át.
