A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
TÖRTÉNETTUDOMÁNY - MAROZSÁN Zsolt: Köves mesterségek a Hegyalján a 16-19. században
Köves mesterségek a Hegyalján a 16-19. században 321 céhgyűlés kijelentette, hogy hajlandó a Bányász Társaság (maga a céh) a bányát 50 ezer ft-ért felszabadítani, megváltani, azzal a feltétellel, ha szükség esetén bármely közterületen további bányákat nyithatnak, és mások nem nyernek bányanyitásra engedélyt. 2 8 A tulajdonosok száma ennek következtében tovább csökkent, és 1840-43 között egyesítették a bányákat. Oka ezeknek az volt, hogy célirányosabbá tudják tenni a termelést mivel a kisebb bányabirtokok a többi közé ékelődtek és akadályozták a nagyobb mérvű munkafolyamatokat. Ennek ellenére egy 1854-es telekkönyv szerint a tulajdoni arány úgy oszlott meg, hogy a Kollégium rendelkezett a bányák 1/7 részével, a többi pedig magánszemélyeké volt. Mindez azért alakult így, megy a birtokosok csak a jövedelmi részvényt köthették le, magát a bányát nem. A földesúr még akkor is egy korábbi egyezség szerint a kizárólagos bányajog biztosításáért 1/3 jövedelemrészt kapott. Ezután a malomkövek iránti igény is kezdett megváltozni az új francia típusú kövek megjelenésével, melyek már kevesebb élesítést igényeltek és élettartamuk hosszabb is volt. A gőzerőre építő malomipar szükségleteit egy új, a korábbi bányától nem messze nyílt bánya, a botkői tökéletesen biztosította. Éppen ezért 1864-ben a város maga nevére akarta telekkönyvezteti a bányát azzal a szándékkal, nehogy elveszítse jövedelmét amiatt, hogy ha az a birtokosok nevére kerül és eladósodnak, a jövedelem könnyen elveszhet egy árverésen. 2 9 Érve az volt, hogy a földesúr nem ius natura adta át a bányát a városnak a váltóösszegért, hanem a haszonélvezeti jogot. Ebben az időszakban már a Malomkőbányász céh nevével sem találkozunk. 3 0 2 8 HOM HTD, 88.1.1. 2 9 HOM HTD, 88.1.1. 3 0 A céh utolsó említése 1851-ből való. IPARTÁRSULATI, VÁLLALATI KORSZAK A céhrendszer 1872-es felszámolásával, a szabad iparűzés bevezetésével nem oldódtak meg a rendszer korábbi merevségéből eredő gondok. 1884-ben törvény rendezte az építési munkára való jogosultság kérdését, a tanoncképzés rendszerét és az építőiparok besorolódtak a képesítéshez és engedélyhez kötött kategóriába. A törvény különböző képzettségi fokozatokat állapított meg, és állapította meg ezek alapján a felvállalható munkák körét. A törekvés előremutató volt, azonban még a 20. században is működtek a Hegyalja kisebb településein képesítés és iparigazolvány nélkül dolgozók, akik alacsonyabb áraikkal a lakosság szegényebb rétegei között találtak munkát. A felálló rendszerrel az építőipar képes lett a kibontakozó kapitalizmus kihívásainak megfelelni, a technikai fejlődés okozta menynyiségi igényeknek. A céhek helyébe az ipartársulatok, magánvállalatok, kisvállalkozások és egyéb társulások léptek a Hegyalján is. Sátoraljaújhelyen 1876-ban alakult meg az Egyesült Ipartársulat, míg az Altalános Ipartestület pedig 1891-ben, Sárospatakon pedig 1878-ban alakult ipartestület. A legszembetűnőbb változás talán a malomkőbányászatban állt be. A malomkövek bányászata iránti kereslet a 19. századig folyamatos volt, aztán a század második felében a technikai fejlődés következtében egyre inkább teret hódító gőzerőre építő malomipar keményebb, gyakori élesítést kikerülő malomkövet igényelt. Az új igényeket egy új bánya, a Királyhegyi jobban ki tudta elégíteni. Ennek következtében a Megyer-hegyi malomkőbányászat vesztett jelentőségéből, a bányát is haszonbérbe adták és 1869-ben megalakult a Kovamalomkő Egylet. 1890-ben aztán ez a vállalkozási forma is átalakult, új társulat jött létre, a Sárospataki Kovamalomkőgyáregylet Részvény Társulat.
