A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - MISKOLCZI Melinda: A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2010

A Herman Ottó Múzeum régészeti kutatásai 2008 269 17-18. századi sírkövet és több koporsós temetkezést figyeltünk meg a beavatkozási terület nyugati és északi metszetfalaiban valamint a terület északi felében, a mai felszíntől mért átlag 80-170 cm-es mélységben. Az előkerült sírok Tolcsva középkori oppidum 1718. századi temetőjéhez tartozhattak. így a régészeti megfigyelést követően, 2010. október 19-én megkezdődött a terület E-i felének megelőző régészeti feltárása. A 2010. november 24-ig tartó megelőző régészti feltárási szakaszban a beruházási terület E-i felének mintegy 150 m

2-es területén 45 sírt azonosítottunk, tártunk fel és dokumentáltunk. A sírok mindegyike megközelítőleg Ny-K-i tájolású. Az elhunytakat minden esetben koporsóban temették el. Nagyon sok esetben figyeltünk meg egymás fölé vagy egymásba temetkezést is. Ez alapján a temetőt relatíve hosszú ideig használhatták, vagy a temetőhöz tartozó terület nem volt nagy kiterjedésű. A talaj erősen savas kémhatása miatt a csontvázak igen rossz állapotban kerültek elő. A feltárt 45 sír közül csupán csak a mélyebb rétegekben elhelyezkedő, talajvízhez közelebb fekvő csontvázak voltak ép állapotban. A többi temetkezésben csak hosszúcsontok ill. fogak maradtak épségben, a vázhoz tartozó többi csont (koponya, bordák, csigolyák, medence, kéz- és lábujjcsontok) elporladtak. A vázak mellett csekély számú mellékletet találtunk, melyek döntő többsége párizsi ruhakapocs, ill. fiatal lányok esetében pártához tartozó nagyszámú apró, színes kásagyöngyök. Textilmaradvány szintén csak néhány koporsósból került felszínre. Ezek a legtöbb esetben a koporsó textilbéléséből, vagy a halott feje alá helyezett párnából származtak. Jellegzetesnek tekinthető némely koporsó külső díszítése. Ezek nagyobb része kb. 1 cm átmérőjű kerek, lapos bronz veretek rendszeréből állt, melyeket a koporsótető külső szegélyén, vagy középtengelyében helyeztek el. Két kiemelkedően gazdagon díszített koporsótetőn a veretek több sorban, ill. hullámvonalban helyezkedtek el. A koporsókat minden esetben nagyméretű, 10-12 cm hosszú szegekkel zárták le, melyet szinte minden temetkezésnél azonosítani tudtunk. A temetőt a régészeti megfigyelés során megtalált kő fedlap, valamint a csekély számú melléklet alapján a 17—18. századra keltezhetjük. Vatta-Dobogó, 1. lelőhely (Koós Judit) 2009 novemberének végén az időjárás már nem tette lehetővé a munkavégzést, ezért 2010 áprilisában folytattuk a Vatta-Testhalom néven ismert, a hatvani és a füzesabonyi kultúrákhoz köthető bronzkori teli külső településének feltárását. A Bükkábrányi Bánya fejlesztési tervei miatt vált szükségessé a Csincse-patak mederáthelyezése, ennek köszönhetően nyílt lehetőségünk a kutatásra. Az érintett mederszakasz az ásatási terület K-i részén húzódott, amelynek humuszolására ebben az ásatási idényben került sor. Ennek során több fekete folt is kirajzolódott a felszínen. Ezek egyike, egy agyagos-paticsos folt valószínűleg a telepet övező sáncárokkal azonosítható, a későbbi patak pedig ezt az árkot „találta meg" medernek. A vízszint változásáról, a kiöntések határáról a folyami kavicsrétegek árulkodtak. A patakmeder-árok viszonyának megállapítását a meder átvágásával, valamint az alján esetlegesen fellelhető objektumok meglétével tisztáztuk. Négy helyen került sor az átvágásra, de csak egyetlen, leletanyag nélküli gödör mutatkozott a kérdéses felületen. A patakmeder felé eső sávban megváltozott az objektumok formája, betöltése és leletanyaga: sekélyebbek, a betöltésük erősen faszenes, fekete vagy barna, viszonylag kevés leletanyaggal. Zömük korongolt, szürke, némelyik grafitos, a római császárkori kerámiaművesség jellegzetességeit hordozzák. Ugyanakkor ezen a részen több gödör betöltése kevert, vegyesen bronzkori és császárkori, nagymennyiségű leletanyaggal.