A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
RÉGÉSZET - MAKOLDI Miklós: Tokaj, Rákóczi-vár múltja az elmúlt öt év ásatási tapasztalatainak tükrében
208 Mako I di Miklós uralkodó kezében van az erősség. Végül Ferdinánd hadai győzedelmeskednek — így kerül a vár Ferdinánd hadvezérének, Serédi Gáspárnak a kezére, aki teljesen öncélúan bánik vele és a várossal is, ugyanis a jobbágyokat sanyargatja — a várost és a várat pedig teljesen saját zsebre kifosztja. Ennek ellenére a vár a Serédi család kezében marad egészen 1557-ig. Amikor a Serédiek közül az utolsó tulajdonos, Benedek meghalt, a várban maradt özvegye (Dobó Zsófia) és kiskorú gyermeke. A gyámságért — egyben a vár birtoklásáért a nagybátty Serédi György megtámadta az erődöt, de Dobó Zsófia várkapitánya, Némethi Ferenc megtartotta azt, mint utóbb kiderült magának. Hamarosan fordulat következett be a vár életében, ugyanis Némethi átpártolt a Szapolyaiakhoz, illetve az akkor uralkodó János Zsigmondhoz, sőt megkezdte a várak erősítését és a Tiszántúlon, Szerencsen, Tállyán sőt Kassán is építkezésekbe fogott, hogy kellő védelmi rendszert tudjon Ferdinánd ellenében Tokaj köré vonni. Feltételezhetően ő építette ekkor ki a tokaji külső várat, kis kerek és szögletes bástyákkal, amelyek a Zsámboki féle 1565 körüli látképen (1. kép)láthatóak (SZALAI 2004, 5. tábla). Némethi tehát a vidék legerősebb várát építette ki Tokajban, mely ekkor élte virágkorát. A korabeli források is csak úgy emlegetik, hogy ennél erősebbet és felszereltebbet aligha találni. És valóban ekkor volt itt a legtöbb katona is, a lovagságot és gyalogságot is összevetve körülbelül 2000 ember, melyhez János Zsigmond még 1000 lovas és 600 gyalogos kiküldését rendelte el. A Habsburg birodalom tehát joggal rettegett Tokaj erejétől ekkoriban. Nem csoda tehát, hogy a kor egyik kiváló hadvezérét Schwendi Lázárt tették meg Felső-Magyarország várkapitányává, aki elsődleges céljának tűzte ki Tokaj visszavételét. A nagy összecsapás 1565. február 4. és 12. között zajlott és végül a Habsburgok győzelmével zárult. Schwendi bevonulásakor, az egyik német katona a következőket írja a várról: „...de Isten megadta a győzelmet nekünk efölött a fontos vár fölött, amihez fogható erősségét, nagyságát, hatalmas fejedelmi jövedelmeit nézve alkalmasint aligha találni. Ezen felül e vidéken a legszebb rezidencia... ". Ezzel a döntő csatával tehát újra Habsburg kézbe került a vár és a korábbi adománybirtok, illetve elzálogosított birtok helyett, magánkézből királyi kézbe került át. A várnak ez nem tett túlságosan jót, hiszen messze volt Bécstől, így pénzt sem szívesen áldoztak rá, bármennyire is kérték ezt az aktuális várkapitányok és építészek. Jól példázza ezt a kapu renoválása is, amit szép faragott kövekből kezdtek újra rakni, majd a támogatás elmaradása híján kő boltív helyett, egyenes fa gerendázat került a tetejére. De nem csak az épületek, hanem a legénység is siralmas állapotban volt — a katonák nem kaptak rendszeres fizetést, sőt élelmet sem, szállásuk is csapnivaló volt, ráadásul dolgozniuk kellett a kisebb építkezéseken. Ezért sokan szöktek meg, lettek napszámosok a szőlőkben vagy marhapásztorok a mezőkön. 1604-ben ilyen állapotban érte Tokaj császári őrségét a Bocskay-féle felkelés. A hajdúk először nem érdeklődtek a vár iránt, így Básta generálisnak volt ideje ellátmánnyal feltölteni a raktárakat és felkészíteni a harcra az embereket. Viszont Bocskay emberei nem a harcot választották, hanem a kiéheztetést, amely egy év után teljesen megtörte a várvédőket, így fel kellett adniuk az erődöt. Azonban Bocskay hamarosan bekövetkező váratlan halálával a vár visszakerült Rudolf trónörökös kezébe, aki azt Thurzó György későbbi nádornak zálogosította el 1607-ben, 71590 forint értékben, amit az új király, II. Mátyás két évvel később már 115590 forint értékben erősített meg. 1616 karácsonyán meghalt Thurzó György, a birtok így fiára, az addigra már erdélyi fejedelemnek választott Bethlen Gábor bizalmasára maradt. Emiatt az akkori Habsburg uralkodó II. Ferdinánd belegyezett, hogy Bethlen 300 ezer forintért kiváltsa a
