A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)

RÉGÉSZET - SIMON László: Római császárkori lándzsa a miskolci Avasról.

178 Simon László 117, Taf. CIX,b), Sládkovicovo I. temető 8, 9, 13, 15, 20, 33, 51, 70, 83. sírjában (TEJRAL 1980, 13-132, Taf. XXIX, b, 132, Taf. XXIX,d, 133, Taf. LXXXII, a, 135, Taf. LXXXV, a, 139140, Taf. CXLI, d). Hasonlóan meghajlított lándzsát ismerünk a Przeworsk-kultúra lengyelországi törzsterületéről pl. Ochedzyn Nowy 1. (KASZEWSKA-KRAUSE-MAKIEWITZZABKIEWICZ-KOSZANSKA 1974, Pl. 205 [2], 8), Pulawi 1., Wola Skromowska (1/75. sír) (GAJEWSKI-GURBA 1981, Pl. 279, [3] 11, Pl. 275 (1) 4), Wiktorow 7. sír (MOSZCYNSKI 2010, 128, Ryc. 83, 7) és a Kárpátaljáról: Bratovo (Batár) 3. sír, Malaja Koponya (Alsóveresmart), Szvaljova (Szolyva) (KOBÁLY 1998, 116, 117, VI. t. 14, VII. t. 3, VIII. t. 4) lelőhelyekről is. A nyilvánvalóan babonás ok miatt meghajlított kardok és lándzsák mellett olykor kisebb tárgyat, pl. nyílcsúcsot (Zemplén 23. sír — BUDINSKY-KRICKA-LAMIOVASCHMIEDLOVA1990, 256, Pl. XIII:5), vaskést (Kostolná pri Dunaje 33. sír, Ábrahám 181., 209. sír — KÖLNIK 1980, 65, Taf. LII, d, 74, Taf LIX, d, 109, Taf. XCVIII.c), ollót (Kostolná pri Dunaje 32. sír — KÖLNIK 1980, 111-112, Taf. CII, j) is meghajlítva helyezték a sírba. A miskolc-avasi lándzsa minden bizonnyal sírmellékletként kerülhetett földbe, erre utal hegyének rituális meghajlítása is. A környezetéből kiemelkedő, mezőgazdasági művelésre csak a középkortól hasznosított, cserestölgyes növényzettel valószínűleg csak mozaikszerűen fedett Avas-hegy sírkert kialakítására ideális helyszíne lehetett a közvetlen közelében megtelepedőknek. Lelőhelyünk, Miskolc-Avas és térsége a Kr. e. 1. század közepétől a Burebista királysága alatt megerősödött dák királyság fennhatósága alatt állt (MÓCSY 1984b, 191). Az itt élő kelta népcsoportok településein és sírjaiban (Miskolc-Fecskésszög, Négyes, ill. Hangony, Kistokaj, Miskolc-Szirma-Sóskás, MiskolcDudujka, Miskolc-Fűtőház stb.) feltűnő ún. dák jellegű kerámia (VlSY 1970, 12; K. VÉGH 1975, 84) erőteljesebb etnikai hatásra is utal (MÓCSY 1984, 191). Burebista halála (Kr.e. 44) után mai Dél-Szlovákia és az Alföld északi peremterülete a kelta cotinus törzs fennhatósága alá került. A politikai és hatalmi viszonyok módosulása azonban nem jelentette automatikusan a népesség megváltozását is. (Ugyanez természetesen a dák hódítás kezdeteire is igaz.) Kr. u. 1. század közepe táján újabb politikai váltás azt követően történt, hogy az Alföldön megjelentek a szarmaták (MÓCSY 1986, 38-40). A római birodalom pannóniai berendezkedésével és a germánoknak a Dunától északra, valamint a szarmaták alföldi megjelenésével kialakult kárpátmedencei status quo a 2. század közepe táján kezdett megváltozni. Az északi Barbaricum germán törzsei rátámadtak a Római Birodalom szomszédságában élőkre, akik koncentrált támadást indítottak a dunai provinciák ellen. Térségünk életét a 3. században meghatározó vandálok, ill. a vandálok hasding törzse a markomann háború (Kr. u. 160-180) után az Odera és a Visztula közötti területről nyomult be a mai Szlovákia és Ukrajna területére, s a 2. század utolsó negyedében már a FelsőTisza-vidékén is feltűntek. Jordanes szerint (Getica XXII: 113) Visimer királyuk vezetésével a 4. században a vandál hasdingok népe már a Tiszánál élt: 335 körül már a szarmatákkal osztoztak az Alföldön (POHL 2002, 71; Kiss 2004, 130). Bizonyosan kapcsolatban állhattak a Római Birodalommal is, hiszen a markomann háborút lezáró 179/180. évi békekötésnél Commodus császár többek között kikötötte azt is, hogy a birodalom közvetlen szomszédságában élő népek (szvébek, szarmaták) nem háborúzhatnak egymással. A fő ellenséget ugyanis Róma a SzabadGermániában élő törzsekben (langobárdokban, vandálokban stb.) látta, akik nyomást gyakoroltak a birodalom közvetlen szomszédságában élőkre (markomannokra, kvádokra, szarmatákra). Caracalla császár uralkodása idejéből vannak adatok arra, hogy a dunai