A Herman Ottó Múzeum évkönyve 50. (2011)
RÉGÉSZET - SIMON László: Római császárkori lándzsa a miskolci Avasról.
Római császárkori lándzsa az A vasról 179 szvébeket Róma igyekezett elszigetelni a vandálokról, háborús viszályt generálva közöttük, kitolva ezzel a konfliktust a limestől távolabbra (MÓCSY 1974, 19-20, 22, 27). Ez a törekvés nem mindig volt sikeres: 212-213-ban a vandálok (szabad dákokkal és karpokkal együtt) Dácia északi részét támadták (TÓTH 1986, 71). 248-ban részvettek a gótok Moesia Inferior elleni hadjáratában, 270-ben Pannóniát támadták, 290 körüli évekből a vandálok, gepidák, tervingek, taifalok háborús konfliktusáról tudósítanak a források (GODLOWSKI 1994, 78). Mindeközben — mint a legtöbb kárpátmedencei barbár nép — komoly erőfeszítéseket tettek arra, hogy római limes-en belülre kerüljenek (NAGY 1994, 172-182). A 4. századi eseményekre általában jellemző, hogy a vandálok többnyire más népekkel együtt szerepelnek (POHL 2002, 73). Fejedelmi temetkezéseik (Osztropataka, Czéke) mellékletei jól érzékeltetik a rómaiakkal szövetséges szerepüket (PROHÁSZKA 2008, 56). Jellegzetes fegyverleletek, pl. összehajtogatott kard, ezüsttel berakott lándzsa és sarkantyú Gibártról (HAMPEL 1876, 25-26; K. VÉGH 1975, 70), bronzsarkantyú Muhiból (LESZIH 1939, 73; K. VÉGH 1975, 76, XVII. t. 1.) jól érzékeltetik a jelentős katonai erőt képviselő vandálok Sajó- és Hernád-menti jelenlétét. Ebbe a csoportba sorolható az itt közölt tiszaladányi lándzsa, és feltehetően az avasi fegyver is. Az 5. század elején a vandálok eltűntek a Kárpát-medencéből. A Kárpátmedencében született királyuk, Godegisil vezetésével 406-ban szvébek és alánok nagyobb csoportjával együtt Mainznál behatoltak Galliába, 3 évvel később pedig már Hispániában tartózkodtak, s 429-ben a Gibraltáriszoroson átkelve Afrikába eltűntek Európából, hogy a század derekán már itteni királyságukból kiindulva sarcolják annak mediterrán térségét (BÓNA 1976, 144; POHL 2002, 73-78). A miskolc-avasi lándzsát használó harcos nagyjából ebben a történeti miliőben élhetett valamikor a 2. század utolsó harmada/negyede és az 5. század eleje közötti időszakban. E tág korszakhatáron belül a lelet pontosabb keltezése nem lehetséges. TELEPÜLÉSTÖRTÉNETI ADATOK Amikor a vizsgálat alá vont fegyver lelőhelyét és annak közvetlen környékét helyezzük górcső alá és áttekintjük a miskolci Avashegy régészeti lelőhelyeit, az Avas helymegjelölés alatt azt a területet értjük, amelyet északról a Szinva-patak, keletről a Görgey út (volt Felszabadítók útja), Csabai kapu, délről a Tapolcai út nyugatról a déli terelőút fog közre (GYULAI—TÓTH 1993,22). A miskolci Avas 234 m tengerszint feletti magasságba emelkedő, 114 m relatív magasságú észak-dél irányú, a Szinva által kettéosztott hegylábi dombvidék része, kelet felől csatlakozik a Bükk hegységhez. Északon meredek és magas, kelet felé enyhén lépcsős, délen lejtős, nyugat felé viszonylag alacsony, meredek lejtő övezi. Talajtakarója változatos, eredeti növénytársulása a cseres-tölgyes volt. Mindennek megfelelően a terület — és a domborzattípus — jellemző antropogén hasznosítási formája az ásványvagyon-kitermelés volt, amely tevékenység az őskőkortól kimutatható. Az intenzívebb mezőgazdasági területhasznosítás oldaláról nézve elsőként valószínűleg a középkori szőlő — és gyümölcstermesztést említhetjük (HAJDÚNÉ 1993; RINGER 1993a, 1996a). Amint fentebb már utaltam rá, jó 110 éve ismerünk régészeti lelőhelyeket az Avasról. Először Simán Katalin (SIMÁN 1979b), legutóbb Szolyák Péter és Mester Zsolt vette lajstromba az Avas paleolit régészeti lelőhelyeit (SZOLYÁK-MESTER 2011, 49-50). Ezek az Avas északi felén, ill. az erózió miatt a hegy lejtőjén és lábánál találhatók. Kiterjesztve a vizsgálódást az Avas-hegy teljes egészére, továbbá más régészeti korszakokra is, a következő régészeti lelőhelyeket lokalizálhatjuk e helyre:
