A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Hajdú Ildikó: A hegyaljai borászat társadalmi beágyazottsága

ni boldogulás irányába orientálódtak. Sokkal inkább a bor által meghatározott kulturális identitás összetartó ereje jelenik meg a civil szervezetek létrehozásában, mint a társas cselekvésekben rejlő gazdasági együttműködés által elérhető nyereség igénye, melyet továbbra is az egyéni gazdasági tevékenység által próbálnak elérni. A szövetkezetek a mezőgazdasági termelés és a vidéki élet strukturális elemei voltak, melyek összefogták a mezőgazdaság különböző ágainak termelőit, így Hegyalján a szőlészet és borászat szakembereit, akárcsak a hegyközségek. Olyan termelési egységek voltak, amelyek a családi vállalkozásokhoz, valamint a vállalatokhoz hasonlóan a termelés, feldolgozás és értékesítés során szerephez jutnak, komplex feladatokat láttak el, működésük során a tőke és a munka nem vált el egymástól, mindkettőt a tagok adták. A szövetkezeti együttműködés megítélése azonban kétértelművé vált a rendszerváltást követően. Napjainkban ezen társas szerveződés elsődleges célja a szőlő közös feldolgozása, az egyéni gazdálkodókra háruló feladatok csökkentése. A kollektív munkavégzés során mérsékelhető a munkaerő-, idő- és tőkeráfordítás. Bár az összefogásban rejlő lehetőségek és előnyök a legtöbb borász számára nyilvánvalóak és látensen éreztetik hatásukat, mégis jelentős ellenállás érezhető azokkal szemben, annak ellenére, hogy ,,ha azok - ti. a szövetkezetek - megmaradtak volna, akkor most nem volna semmi probléma. Azóta csodálatosan vagyonosodhatott volna egy ilyen szakcsoport. A termelőnek meg semmi gondja nem volna, csak megtermelje a termését, gondozza, meg leszüretelje, a többi meg a szakcsoport vezetőségének lenne a feladata. Ennyi. Ez ha működne, működne már vagy 30 éve. De hát ugye szétverték, nem megy. Most meg már nincs ember, akit ebbe bele lehetne húzni. " Az együttműködéssel és az általa biztosítható védőhálókkal és pozitív eredményekkel szemben az egyéni cselekvés vált a meghatározóvá a hegyaljai borászok gazdasági tevékenységében, és csak mint jövőbeli lehetőség jelenik meg a szövetkezés, annak ellenére, hogy: „Régen voltak pinceszövetkezetek. Tehát a pinceszövetkezet, a '70-es éveknek a találmánya volt, illetve régen is volt még a háború előtt. Egyszerűen arról van szó, hogy vannak kistermelök, kispincék, akik a saját termésüket, saját borukat, különböző okok miatt - vagy mert nincs tárolóhelyük, vagy mert nincs pincéjük, edényük, felszerelésük, szakképzettségük - nem tudják megcsinálni és akkor a pinceszövetkezetnél beteszik a bort, kezelik nekik és ezért fizetni kell. Aztán volt Értékesítési Szövetkezet, akik ugyanezt csinálták: a bevett borokat értékesítették és aztán elszámoltak vele, de ezek ma már nincsenek. De valószínűleg újra fognak alakulni, mert ezekre szükség van."

n Max Weber is utal arra, hogy „[...] társadalmi kapcsolatokra is irányul a gazdálkodó gondoskodása, olyanokra, amelyekről azt tartják, hogy a jelenben vagy a jövőben hasznos szolgálatok fölötti rendelkezés származhat belőlük. Azokat az előnyös lehetőségeket, amelyeket a szokás-erkölcs, az érdekviszonyok, vagy a biztosított rend helyez kilátásba valamilyen gazdaság számára, kedvező ökonómiai lehetőségeknek nevezzük."

19 A hegyaljai borászatban elsődlegesen a civil szervezetek létrehozása tekinthető ilyen lehetőségeknek jelenleg, a gazdaságnak a marketingen keresztül történő fellendítésével, szemben az egyes gazdasági tevékenységek közös elvégzése általi összefogás, a szövetkezeti együttműködés keretében való megvalósítással. 18 HA020803, Tállya 19 Weber 1947. 165. 487