A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)

Egri Mária: Egy huszadik századi fametsző, Patay Mihály (1910-1956)

Hazatérve Szolnokra, a bombázott, kifosztott művésztelepre, sem helye, eszköze, sem lehetősége nem volt a korábban gyakorolt fametsző technikája alkalmazásának. 1949 után szellemileg is egészen másféle elvárásokkal kellett szembenéznie, a művészi munkára alig maradt ideje. Megélhetéséért üzemi rajzszakköröket vezetett, alkalmi munkákat vállalt, majd 1951-től haláláig a szolnoki építőipari tervezőirodában dolgozott „építész szerkesztő és segéd tervezői beosztásban". Munkája mellett csak nagyritkán vehetett metszőkést a kezébe, inkább ceruzával, tussal, diópáccal rajzolt vagy akvarellezett. Emellett mind a „szakmai", mind az „ideológiai" megfelelés nem kis erőfeszítést, elfoglaltságot követelt. A családi kötelezettségeket sem mellőzhette - komoly művészi munkára alig maradt energiája. Ezért is inkább kisgrafikát, ex libriseket,

1

0 címlapokat készített. Két ízben is fába metszette Damjanich tábornok portréját." Az utóbbiról levelezőlapot is nyomtattak, a metszet úgyszólván a szintén Damjanichról elnevezett, akkor induló múzeum emblémája lett. 1948 körül több parasztfejet is készített egy tervezett Dózsa-sorozathoz. Néhány ceruza portréját, vízfestményét őrzi múzeumi kollekciója, többek között egy 1947-ből datált diópáccal festett kis kompozíciót, amelyen a megrongálódott művésztelep újjáépítésének kezdetét örökíti meg. Nem ismerjük teljes anyagát. A múzeum gyűjteményébe még magától a művésztől, özvegyétől, szolnoki tulajdonosoktól bekerült anyag hiányos, nem adatolt. Sok a próbanyomat, nem tudni, a dúcról készült-e és ha igen, hány levonat. Az egyik levélben említett oeuvre-katalógus nem került az Adattárba. Egyébiránt művészetének elemzéséhez az eredeti művek lelőhelyének felkutatása lenne az elsődleges feladat. Patay Mihály művészetének feldolgozása műtörténetünk adósságai közé tartozik. Azon alig ismert művészek sorát gyarapítja, akiknek kiváló tehetséggel alkotott, értékes müvei nem találtak idejében megfelelő mentorra. A halála utáni évek még eleven nyomainak követése, az akkor elmaradt kutatások ma már aligha pótolhatók. Az alábbi közöletlen, főként életrajzi dokumentummal, levéllel, néhány kortársi publicisztikával Patay Mihály művészetének kutatására szeretnénk ösztönözni. A hadifogságból rossz egészségi állapotban Szolnokra hazakerülve kereste pályája folytatásának lehetőségeit. 1938-tól dolgozott a szolnoki müvésztelepen, amelynek egyesülete 1943-ban hivatalosan is tagjává választotta. A Megyei Újjáépítési Hivatal igazgatójának, Chiovini Ferenc festőművésznek a lobbizása folytán néhány műtermet rendbe hoztak a művésztelepen, amelyre többen pályáztak. Patay Mihály 1948. július 7-én alábbi kérvényt írta a művésztelep igazgatóságához: „Alulírott Patay Mihály festő és grafikusművész tisztelettel kérem az Igazgatóságot, hogy a szolnoki művésztelepen részemre egy műtermet kiutalni szíveskedjék. Kérésem indoklására felhozom, hogy a háború folyamán a művésztelepen lévő összes ingóságaim és művészeti felszerelésem elpusztult. Kétéves orosz hadifogságom után hazatérve úgyszólván állandóan betegeskedtem, részben ezért, részben felszerelésem hiánya, melyet korlátolt anyagi helyzetem miatt csak lassan tudok pótolni, és végül műterem hiánya miatt a háború óta érdemleges munkát mindeddig nem tudtam kifejteni. Most, hogy egészségem helyreállt, és a művésztelepet rendbe hozzák, újra lehetőségem volna komoly és eredményes művészi munka folytatására. Mint a művésztelep volt tagja kérem az Igazgatóság segítségét a műterem kiutalásában."

1

2 Indokait 10 Tompos Ernő néprajzi könyveiből, 1942; Jász-Nagykun-Szolnok Vármegye Kalendárium az 1948 évre. 11 A szabadságharc szolnoki csatájának 100. évfordulójára, 1949; Damjanich János, 1951. 12 SZML SZME (Szolnok Megyei Levéltár Szolnoki Művészeti Egyesület) ir. 1908-1950. Vegyes levelezés, 1948. 391