A Herman Ottó Múzeum évkönyve 49. (2010)
Matits Ferenc-Olbert Mariann: Petrasovszky Leó és Emmánuel festőművészek munkássága
III. Petrasovszky Emmanuel: A csodaszarvas (olaj, vászon) Kazinczy Múzeum, Sátoraljaújhely (Fotó: Kalocsai Enikő) pócsi Mária közbenjárásának tulajdonították az 1697-es török feletti győzelmet Zentánál. A második kegyképet 1707-ben Telekessy István egri püspök Bécsben egy osztrák festővel készíttette el. Ez a kegyképmásolat 1715. augusztus l-jén, 2-án és 5-én könnyezett. A legutolsó könnyezés 1905. december 3-19. között, valamint e hónap utolsó két napján volt. 1943-ban megbízták Petrasovszky Emmánuelt a bazilika teljes művészi díszítésének elkészítésével. A máriapócsi kegytemplom a hazai barokk építészet egyik jelentős emléke, kereszthajós, keleti tájolású épület. Az ikonosztáz 1785 és 1788 között készült, Spalinszky Mihály és testvére, Tádé lengyelországi származású bazilita szerzetesek munkája. 3 0 A 19. század végén, 1896-ban a templombelsőt kifestették, az ikonosztáz képeit kicserélték. 3 1 A könnyező Istenszülő-kegykép ekkor az ikonosztázon volt látható, de 1943-ban egy önálló kegyoltárt alakítottak ki számára, amelynek tervét a régi Szent Anna-oltár helyén 1943-ban Boksay József (1891-1975) ungvári festő készítette el, a meglévő barokk oltár egyes részleteinek felhasználásával, majd pécsi ferencesek kivitelezték 1943-44-ben, neobarokk formában. 3 2 E kegyoltárhoz Petrasovszky Emmánuel két Zenélő angyalok képet festett 1946 és 1948 között. A két aranyozott táblakép három-három angyalt ábrázol, akik különböző hangszereken játszanak. Petrasovszky Emmánuel fő megrendelői P. Dudás Bertalan - akit XII. Pius pápa 1943. február 15-én a Bazilita Rend tartományfőnökévé nevezett ki - valamint P. Jőcsák Máté máriapócsi házfőnök - aki az anyagi ügyeket intézte - voltak. 3 3 P. Dudás Bertalan Petrasovszky Emmánuellel szerette volna az egész templomot kifestetni, de számolva a háborús helyzettel, a pénz romlásával és a rendelkezésére álló anyagiakkal, a festési munkák egy részével végül Boksay Józsefet bízta meg, aki 1943 tavaszától őszig elkészült a szentély perspektívában festett álkupolájának restaurálásával. 3 4 Petrasovszky Emmánuelre várt a szentély kifestése, valamint a kegytemplom üvegablakainak - Dudás Bertalan tartományfőnök elgondolása szerinti - megtervezése. Petrasovszky Emmánuel 1944 nyarán kezdte meg, és 1945-re készítette el a Szűz Mária 30 Puskás 1995. 176-177. 31 Szalontai 1982. 3. 32 Puskás 1995. 185. 33 Fennmaradt Petrasovszky Emmánuel P. Jőcsák Mátéval és P. Dudás Bertalannal folytatott levelezése, ami a megrendelések fontos dokumentuma. A máriapócsi Bazilita Levéltárban leltározás alatt álló tételek. 34 Lazók 1995. 43. 371