A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)
Marozsán Zsolt: Dohánytermesztők a Sajó-völgyben (A sajószentpéteri sváb kisebbség története)
DOHÁNYTERMESZTŐK A SAJÓ-VÖLGYBEN A sajószentpéteri sváb kisebbség története MAROZSÁN ZSOLT Sajószentpéter Borsod megyéhez hasonlóan nem nemzetiségi vidéken fekszik. A német népcsoportok tömeges megjelenése éppen ezért csak elég későn, a gazdasági feltételek megfelelő szintre jutásának időszakában, a 19-20. század fordulóján történt. Megjelenésük mégsem volt új, hiszen már korábban is éltek németajkúak a településen, de számuk jelentékenynek nem volt mondható, „csak" az államszervezet kiszolgáló intézményeinek alkalmazottaiként voltak jelen. A számottevő német nyelvű etnikum megjelenése másodlagos betelepülésnek mondható, hiszen Magyarország más, korábban német elemekkel betelepült vidékeiről jöttek az itt kedvezően alakuló gazdasági lehetőségek miatt. Betelepülésük, itt végzett munkájuk jelentős mértékben hozzájárult Sajószentpéter és a környék, ezáltal az ország fejlődéséhez is. Még néhány évvel ezelőtt is, ha a mai megyerendszer német származású lakosairól volt szó, hajlamos volt a szakma a zempléni térségben fekvő Rátka, Hercegkút és Károlyfalva településein koncentrálódó német kisebbségről beszélni. Ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna tudomásunk más megyei német népcsoportokról, de ezek mindegyikének eredetével nem foglalkozott korábban a történeti kutatás. A zempléniek gyökerei azokhoz a sváb családokhoz nyúlnak vissza, akiket a regéczi uradalom telepített le birtokán az 1750-52-es években. Telepítésük oka, hogy az évszázadok harcai után elnéptelenedett észak-magyarországi uradalmak szívesen látták a földműves munkákhoz jól értő német telepeseket. E települések a vidék egymáshoz közeli területein helyezkednek el, lakói etnikai hovatartozásukat sokáig igen zárt közösségben tudták megőrizni. Ugyan mára teljes mértékben magyarrá váltak, beilleszkedtek a többségi társadalomba, de tudatukban őrzik német gyökereiket és magukra büszkén tekintenek, mint Magyarország legnagyobb nemzetiségére. Német betelepülési hullám a török kiűzése után A sajószentpéteri svábok ősei a török kiűzése során, a röviddel Buda felszabadítása után kezdődött, minden korábbinál nagyobb német bevándorlási hullámmal érték el az országot. Első csoportjaik azok után érkeztek, hogy 1689-ben megjelent az a királyi telepítési rendelet, amely a telepítés feltételeit és módozatait szabályozta. A telepítéssel az udvar arra számított, hogy a német telepesek a dinasztia támaszai lesznek a Habsburg-ellenes magyar nemességgel szemben. Mellettük szólt még az is, hogy többnyire fejlettebb mezőgazdasági módszerek birtokában voltak, mint a hazai lakosság. A telepítési akció három nagy szakaszban zajlott, és lényegében az egész 18. századot átfogta. Az első szakasz, az ún. spontán jobbágy vándorlás III. Károly nevéhez kapcsolódott, ekkor jöttek nagyobb számban német parasztok a Dunántúl megyéibe, az Alföldre és az Északi-középhegység peremvidékeire. Ezt egészítette ki a jobbágyok folyamatos szökése földesuraiktól. A jobbágyköltözés második időszakát, melyben a sajószentpéteriek