A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Spóner Péter: Tűzvész, tűzoltás, céhek (Tűzvédelem Miskolcon a 18. század második felében)

vették igénybe szolgálataikat. Szintén az 1793-as összeírás adatai szerint mindössze két tucat emeletes kőház állt a város főutcáján.

12 Egy-egy nagy tűzvész, és az utána következő újjáépítés tovább gyorsította a városkép átalakulását, bár az új épületekhez használt alapanyagok a század folyamán nem változtak jelentős mértékben. Miskolc 18. századi állapotáról Gyulai Éva ad pontos építészeti leírást.

13 A zsúfoltság a városi ember környezetének megváltozásával járt együtt, az élettér egyre gyúlékonyabbá vált. Elszaporodtak a tűz használatához szorosan kapcsolódó tevékenységek.

14 Békeidőben a tüzek, tűzvészek egyik oka a kémények rossz állapota, nem megfelelő megépítése, illetve a füstelvezetés megoldatlansága volt, ezért a lakóterek is egyre veszélyesebb tűzforrássá váltak. E mellett azonban legalább ekkora veszélyt jelentettek a tűzzel dolgozó fazekasok, bodnárok, kerékgyártók, pékek és mindenekelőtt a fémmegmunkáló iparosok műhelyei, melyek a lakóházak, istállók - a mellettük felhalmozott trágya és a különböző tűzveszélyes hulladék - közvetlen közelében helyezkedtek el és potenciális veszélyforrást jelentettek. Az 1700-as években a város lakosságának növekedésével párhuzamosan, jelentősen emelkedett a miskolci iparüzők száma. A század folyamán készült népesség-összeírások alapján, mint arra Veres László rámutat, pontos számukat meglehetősen nehéz meghatározni, egy részük nem is céhes keretek között űzte a mesterségét, illetve csak részmunkaidőben foglalkozott ipari tevékenységgel." A számunkra fontos, tűzzel dolgozó és tüzet használó nagy létszámú szakmák mesterei azonban egy-két kivételtől eltekintve ekkor már megalapították saját céhszervezetüket. Miskolc a század második felére az ország iparilag legfejlettebb mezővárosai közé emelkedett. Az iparosok összlakosságon belüli részaránya elérte a 20-25%-ot. Korszakunkban a legteljesebb iparos összeírásra 1770-ben került sor, melyben egyaránt feltüntették a céhes és céhen kívüli iparosok számát. Ennek adatai szerint 10 kovács-, 20 lakatos-, 13 fazekasmester dolgozott céhes keretekben, de mellettük 11 bodnár és számos, céhen kívüli fémspecialista, mint ötvös, rézöntő, rézműves és ónöntő űzte szakmáját a városban. Ez utóbbiak műhelyeinek a száma is meghaladta a 20-at.

16 A 18. század folyamán mind a vármegye, mind a város számos tűzrendészed rendeletet alkotott. A vármegye 1725-ben a tűzvészek megelőzéséről, 1780-ban a tűzvédelemről, a következő évben két, szintén a tűzvészek elkerüléséről adott ki statútumot.

17 Miskolcon már a század első felében több tűzrendészed rendeletet hoztak. 1703ban megtiltották, hogy a város környéki szőlőhegyeken a cserjés, bokros területeket felégessék. A statútum ellen vétők 12 forintig terjedő büntetésre számíthattak. Szintén ebben az évben kötelezték a város lakosait, hogy kéményeiket kijavítsák, hasonlóan 12 forintig terjedő büntetés terhe mellett, de adott esetben a város le is romboltathatta a rossz állapotú kéményeket.

18 1724-ben a háztulajdonosok számára kötelezővé tették, hogy minden portánál meghatározott mennyiségű vizet tároljanak.

19 A század első felében a legteljesebb tűzrendészeli statútumot 1746-ban alkotta meg a város. Ebben kilenc pontban szabályoz12 Rcmiás 2004. 92. 13 Gyulai 2000. 124-150. 14 Fazekas 1994.100. 15 Veres 2000. 333. 16 Veres 2000.335-336. 17 Tóth 1989. 71. 124.,127-128. 18 Tóth 1981. 14. 19 Szcndrci 1904. 621.