A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Boros László: Beszélgetés a 75 éves Frisnyák Sándor professzorral

pedig ekkor értem el a legmagasabb „lépcsőt", az MTA doktora címet. 2004-ben, 70 éves koromban Balogh Árpád rektor professzor emeritusi kinevezésemmel hosszabbította meg szolgálatomat, amelyet ma is legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint igyekszem ellátni. Tanszéki munkám mellett más felsőoktatási intézményekben is tanítottam. 1994/95től néhány éven át kollégáimmal aktív szerepet vállaltunk a Kárpátaljai Magyar Főiskola oktató, tudományos és tudományszervező íminkájában. A hétvégeket Beregszászon töltöttük, előadásokat és gyakorlati foglalkozásokat tartottunk, a hazai intézmények támogatásával (pl. térképek és könyvek adományozásával) közreműködtünk a földrajztanárképzés tárgyi feltételeinek megteremtésében is. Kormány Gyula kollégám a tanárjelöltek és a gyakorló pedagógusok számára „Kárpátalja földrajza" címmel jegyzetet írt, én pedig a régió történeti földrajzát dolgoztam fel, segítve ezzel a hallgatók szülőföldismeretét és identitásuk erősítését. A 90-es évek második felében Gyárfás Agnes rektor felkérésére a miskolci Nagy Lajos Király Magánegyetem (= Bölcsész Egyesület) földrajz-ökológia tanszékén is oktattam. A tanszéket 1995-től 1999-ig Hanusz Árpád kollégám vezette, így nem véletlen, hogy a nyíregyházi tanszék minden tagja Miskolcon is tanított. Miskolcon a Magyarország történeti földrajza c. stúdiumon kívül speciális kollégiumot is hirdettem „Borsod megye történeti földrajza" címmel. A helyi téma iránti érdeklődés rendkívül kedvező volt, az előadássorozatot több szemeszterben is megismételtem és az anyag feldolgozásához egy térképvázlat-gyűjteményt is közreadtam. Hogyan kerültél kapcsolatba a történeti földrajzzal és milyen eredményeket értél el ennek művelésében? Fiatal koromban a történeti földrajzról szinte semmit sem tudtam, annak ellenére, hogy Bulla B. és Mendöl T. klasszikus művéből, „A Kárpát-medence földrajzából" jól ismertem-megtanultam az emberformálta táj történetét tárgyaló fejezeteket is. Az 1947ben megjelent könyvet még diákkoromban vásároltam és csak évek múltán fedeztem fel annak hatalmas tudományos-ismeretközlő és szemléletformáló értékét. Hosszú pályafutásom alatt a Bulla-Mendöl-féle könyvet használtam a legtöbbször és használom ma is.

9 Az 1960-as évek közepén, amikor Miskolc iparföldrajza c. egyetemi doktori disszertációmat írtam, a telepítőtényezők elemzése során, az említett könyv hatására már alkalmaztam a fejlődéstörténeti módszert. Nyíregyházára kerülve (1968) egyéb geográfiai kérdések mellett leginkább az érdekelt, mi az oka Szabolcs-Szatmár megye társadalmi-gazdasági elmaradottságának (az akkori fogalmazás szerint „hátrányos helyzetének") és milyen mélyre nyúlnak az elmaradottság gyökerei. S ezt a meginduló vizsgálódást már történeti földrajzi kutatásként foghatjuk fel, amelynek elméleti-módszertani alapjait a Földrajzi Közlemények két világháború közt megjelent évfolyamaiból ismertem meg. A történeti földrajz évszázados előzményekre alapozva, az 1930-as években vált önálló diszciplínává. A földrajzi térben és történelmi időben gondolkodó geográfusok arra törekedtek, hogy a valóságfeltáró és jelenségmagyarázó tevékenységüket a „történelmi gyökerek" (előzmények) ismertetésével egy nagyobb fejlődésfolyamatba építsék be. Az ilyen szemlélettel készült monográfiákban a történeti földrajz általában rövid, alapozó jellegű fejezetként jelent meg. 9 Bulla-Mcndöl 1947. 611.