A Herman Ottó Múzeum évkönyve 48. (2009)

Szűts István Gergely: A szervezett szabadidő jellegzetességei Miskolcon az 1950-60-as években

és közösségi szabadidős szokásokban, azaz mindezek mennyire váltak elfogadottá a hétköznapok során. A szabadidő problematikájának megértéséhez fontos megjegyezni, hogy 1948-at követően, a kommunista diktatúra kiépülésével minden tekintetben új helyzet állt elő. A legfontosabb a szabadságjogok súlyos korlátozása volt, így többek között az, hogy betiltottak mindenféle alulról, önkéntesen szerveződő egyesülést, beleértve az egyházak által is működtetett csoportokat. Helyettük hivatalosan csak a párt által meghatározott és ellenőrzött intézményeken belül folyhatott bármiféle, ideológiai alapú és folyamatosan kontroll alatt tartott közösségi élet. Ezzel a dualizmus korától virágzó közösségi, egyesületi élet teljesen ellehetetlenült, olyannyira, hogy akármilyen, a hatalomnak nem tetsző szervezkedés akár bűncselekménynek is számíthatott. Ezekben az években a megszüntetett egyesületek, érdekvédelmi szervezetek helyett szovjet mintára a munkahelyeken, esetünkben az üzemek, gyárak területén, a párt által felügyelt kollektívák, brigádok alakultak. Ezek a szerveződések, különösen az 1950-es évek első felében a napi munkán túl illetve amellett folyamatos ideológiai átképzésben is részesültek. így tehát már nemcsak munkaidőben, hanem azon kívül is igyekeztek kontrollálni a dolgozók mindennapjait. Ennek egyszerű oka az volt, hogy a dolgozók leginkább munkahelyükön és lakókörnyezetükben alakíthattak ki új kapcsolatokat, amelyek alapvető meghatározói lettek szabadidős szokásaiknak. Mivel a hatalom igyekezett az élet minden területén befolyását gyakorolni, ezért az olyan fontos időről, mint a szabadidő nem mondhattak le. A szabadidő megszervezése ugyanis az egyik legjobb terepe lehetett az ideológiai nevelésnek. A távlati cél a szocialista életmód modell megalkotása volt, amihez azonban először is tisztázni kellett az életmódot alapvetően meghatározó két fogalmat, a szabadidőt és a munkát, valamint a köztük lévő viszonyt. Ezzel kapcsolatban elsődlegesen érdemes végigvenni, hogyan is változtak ezekben az években a párt (MDP, MSZMP) szabadidőről alkotott elképzelései. Ahogy arra már korábban utaltunk, a diktatúra kiépülése együtt járt a demokratikus intézmények felszámolásával, valamint a döntés szabadságának korlátozásával. Ennek legfőbb célja a társadalom teljes körű ellenőrzése volt, ami esetünkben azzal járt, hogy ezután a párt kizárólagos jogot formált nemcsak a dolgozók munkaidejére, hanem azok szabadidejére is. Különösen a Rákosi-korszakban volt erős az ellenőrzés igénye, ennek mértéke 1957 után némileg lazult, ugyanis ekkor került le a hivatalos politika napirendjéről a szabadidő állami megszervezésének problematikája. Mindez persze nem azt jelentette, hogy ezután a véletlenre, netán az egyénre bízták volna az önszerveződés lehetőségét, hiszen a figyelő tekintetek valamint ideológiai ráhatások továbbra is jelen voltak. Ne gondoljuk tehát, hogy az 1957-es év valódi változásokat hozott, hiszen a legfontosabbnak vélt egyéni és kollektív szabadságjogok továbbra sem voltak gyakorolhatóak. Mégis a szabadidő problematika kapcsán, köszönhetően a munkaidőben és a politikában végbemenő változásoknak valamint a megjelenő és új szabadidős szokásoknak, azért lassú átrendeződés kezdődött. Tovább haladva a szabadidőről alkotott hivatalos álláspont változásában, újabb fontos állomásnak 1966 számított, ekkor ugyanis az MSZMP IX. kongresszusán ismét napirendre került a szocialista életmód e kétségkívül lényeges és megkerülhetetlen kérdése. Bár a munka és az azon kívül eltöltött órák kérdése már a kommunista alapeszmékben is megjelent, azonban a téma iránti, hamar divatossá váló politikai és tudományos érdeklődés csak az 1960-as években kezdett kibontakozni. A szabadidővel kapcsolatos diskurzus létrejöttének elsődleges oka kétségkívül az lehetett, hogy 1959-től kezdődően